Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Új nevet és díjat kaptam a Magyar Nemzettől

Voltaképp nem is annyira rossz név a Balla D. Károly József. De hogy létezik egy kárpátaljai Attila-díj, és ráadásul az van nekem, erről eddig nem tudtam. Nevéből ítélve valami hun-szittya díj lehet, manapság jól jön az efféle, teszem is vitrinbe gyorsan. Ha erre jár a NER, hadd lássa.

kiléptünk az ukrán írószövetségből

A Magyar Nemzet Online a blogomból vette a hírt, hivatkozik is rá linkkel, voltaképp megtisztelő, hogy olvassák, bár azt kicsit furcsállom, hogy egy lokálisnak és marginálisnak számító magánblog szeméjes* közléséből ennyire könnyen lehet újsághír egy országos portálon. Rólam tudható, hogy magamról álhíreket terjeszteni nem vagyok rest, különösen saját halálhírem keltésében tartom a magyar rekordot, mi szép lenne, ha egyszer egy ijet is átvenni a Nemzet.

Kilépésünk hírét, ahogy az lenni szokott, más orgánumok a másodlagos forrásból vették át, vagyis nem a blogomból, hanem a MNO honlapjáról, ezek többségében persze a lapszus is benne maradt, így Kárpátaljára is visszavándorolt: a kárpátinfo.net portálon is plusznevű Attila-díjas vagyok. Nem így a HVG üdítő kivétele!

Amit végül erősen nehezményezek a közleményben, az a szintén író. Van magyar író, meg szépíró, meg prózaíró, a szintén író viszont ojan, mint a szintén zenész a kabaréban. Úgyhogy kikérem magamnak. Vagyis Neki. Egyébként pedig Éva nemcsak Déry- és Márai-díjas, és nemcsak hogy elsőként szerepel neve kilépési nyilatkozatunkon, hanem az elhatározásunk is az ő fejében fogalmazódott meg először, (és én voltam az, akiében csak ugyancsak), így minimum egy, de inkább két keresztnév neki is járt volna. Mondjuk így: Berniczy Éva Tibor Sándor. Ma így szólítottam. Hallgat rá.


PS. Köszönet H. Csaba barátunknak, aki a hírből hírbe vándorló bakit észlelte. A HVG-ben viszont jól:

hvg


(tovább…)

Kárpátalján Esterházy él!

De nevét továbbra sem írják helyesen!

Annak a kárpátaljai intézménynek a honlapján, ahol ez a szöveg szerepel, mindig rábukkanni más érdekességekre is. Nem csoda, elnöke történész doktor, igazgatója számtalan könyv szerzője, költő és szintén doktor (ekként szerepelnek a lapszus alatti szövegben is), mellettük az eseménykrónikát újságíró és még egy költő jegyzi. Valamennyien az „Írástudókat adó táj” jelesei.

A hír Esterházy Péter haláláról láthatóan nem jutott el hozzájuk és nevének helyes leírására sem adnak sokat.

Forrás << katt, és keresd a  VENDÉGSÉGBEN rovatcím alatt az oldal alsó harmadában. Nem is volt olyan régen, amikor a Kárpáti Igaz Szóban írták a legnagyobb magyar kortárs prózaíró nevét helytelenül, de akkor ez legalább nem volt kegyeletsértés.

Áprilisi tréfa – de komojan

áprilisi tréfa - komolyan

Jól beugrattam magamat!

2017. április 1-jén – minden különösebb előkészítés nélkül, aznapi spontán ötletből fakadóan – közzétettem egy blogbejegyzést, amejben nyomatékosan bejelentettem, hogy

Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy

mától új írásaimban nem használom az ly-t!

Lásd az eredeti posztot, katt a címre:

Néhány bekezdés erejéig ezután indoklom a döntést és részletezem, mit, hogyan, miért. A Facebookon történt megosztás után elég sokan elolvasták (látszott a statisztikából), és like-okat is kapott szép számmal, persze csak magamhoz mérten: annyit, amennyit saját ismeretségi körömben egy ijen bejelentéssel kiváltani lehetséges. A közösségi portálon hozzászólások is születtek, s ezek némejikéről nehéz volt eldöntenem, hogy

  • komojan vették-e a bejelentést ismerőseim
  • vagy csak ők is belementek a játékba.

Ezt azért is nehéz lett volna eldöntenem, mert azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy én mennyire gondolom komojan.

Az bizonyos, hogy voltaképp

áprilisi tréfának szántam

– de az is igaz, hogy a bejegyzés megfogalmazásakor felhozott érvek pontosan kifejezik a véleményemet, és magam számára is nyitva hagytam a lehetőséget, hogy akár tarthatom is magam viccesnek szánt elhatározásomhoz. Van bennem annyi fenegyerekség, különcködési hajlam és feltűnési viszketegség, hogy komojan eljátsszam a gondolattal, nem lenne-e nagy-nagy ambícióm arra, hogy

én legyek az első magyar író, aki nem használ elipszilont.

De. Feltétlenül lenne. Akkor hát?

Akkor hát április másodikán megerősítem bejelentésemet. Ha nem is vaskalapos következetességgel, de amikor csak ez lehetséges, újabb írásaimban: kerülni fogom az ly használatát. (De régi szövegeket, beírásokat utólag nem javítok.)

Ezzel egyszersmind sikerült teljesítenem a szándékos öngól szép példáját. Ugyanis:

  • ha csak áprilisi tréfát űzve megviccelem ismerőseimmet, az jópofa dolog
  • ha tréfán kívül teszek ijen bejelentést, az heroikus dolog
  • ha eredetileg tréfának szánok valamit, de aztán én magam veszem komojan, az szánalmasan röhejes

Mint maga az ly. Vagy az ellene való fellépés.


Frissítés: Elipszilon – Balla D. Károj nem használja

Megszoktam, megszoktam szövegértküz deni

…avagy az egyik fő vezérfonál felszólít

Dúdolgatom az ismert kalitkában hálós népdal dallamára a tudósítás címének – Megszoktam küzdeni egy jó szövegért – parafrázisát, és próbálom az egybeírás-különírás helyesírási szabályzatával összeegyeztetni a cím értelmezési tartományát. Közben majd kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon Finta Éva fogalmazott-e ilyen jelentéstömörítő módon, vagy csupán az igekötők helyes használata fölötti nagyvonalú eltekintés adja-e ezt a játéklehetőséget. A tudósítás szerint

Az igényes irodalom művelőinek az írás mindig is kemény munka marad, és ezt Finta Éva költő szavai is jól igazolják, aki saját alkotói tevékenységéről azt mondta, hogy megszokott küzdeni egy jó szövegért.

Az igénytelen tudósítók és a magát jelentősnek tartó intézmény szöveggondozói azonban láthatóan nem szoktak megküzdeni a mondataikkal, illetve ha mégis, akkor láthatóan csúfosan alulmaradnak ebben a küzdelemben. Mert bármennyire is szeretnék felmentést adni a mondat megfogalmazója számára, mégsem tudom elhinni, hogy Finta Éva a Megszokott dolog küzdeni egy jó szövegért, illetve Megszoktam, hogy küzdjek egy jó szövegért jelentésű mondandóját tömörítette ilyen formába, hanem ehelyett egyszerűen csak azt mondta, hogy Meg szoktam küzdeni egy jó szövegért – vagyis nem megszokásról, hanem megküzdésről van szó.

Saját szórakozásomra gyártottam még ilyen mondatokat:

  • megfogom tanulni a helyesírást
  • megszeretném fogalmazni a mondatot
  • megtudom írni a tudósítást

Ugyancsak izgalmas a megfogalmazás, amelyben a tudósító így értékeli a találkozót:

Több szempontból is értékes volt ez az értekezés

Én balga eddig azt hittem, hogy az értekezés az egy komoly, terjedelmes és érvelő típusú írásmű, mely egy-egy tudományos kérdést szakszerűen és részletesen tárgyal. Hogy Finta Éva a helyszínen felolvasott volna egy ilyen írásművet, kevéssé életszerű, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a tudósítónak sikerült ezt a kifejezést nyelvújító módon használnia.

Ám innovatív munkájának nem ez a csúcsa, hanem az, amikor mondatában a fonál egyszerre tud egyik, és vezér lenni, továbbá, amikor elárulja, hogy a beszélgetésnek ez a nevezett egyik fő vezérfonala felszólította a tollforgatókat. Nem is akármire:

A forma alapvető, azonban kevés író tartja fontosnak megjelent írásainak a műfaji besorolását. Mégis egyik fő vezérfonala a beszélgetésnek arra szólította fel a tollforgatókat, hogy a költő tanuljon meg formában írni.

Formában írni szerintem is roppant üdvözítő. Próbáltad már kívüle?

Lásd még: „Író elvtársak, írjatok remekműveket!”


 

És ez se maradjon le.

Etnikai homogenitás?

Ukrajnában az Orbán Viktor által oly fontosnak tartott etnikai homogenitás jegyében éppen a kárpátaljai magyar oktatás megfojtására készülnek. A KMKSZ, a Fidesz helyi fiókszervezete éppen aláírásokat gyűjt ez ellen. Nagyon helyesen, de a Főnök elveivel ellentétben. Nem lesz abból baj, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális szövetség voltaképp Orbán ellen gyűjt aláírásokat?

Magyarország miniszterelnökének a szavai most erős ütőkártyát jelenthetnek a nacionalista érzelmű ukrán torvényhozók kezében. Pont azt akarják, amit Orbán.


Helyesen vetik fel, akik felvetik:

Vajon hogyan fér meg egymással a nemzeti érzéstől fűtött elmékben

  • egyfelől az etnikailag homogén nemzet eszménye
  • másfelől az etnikailag roppant heterogén Nagymagyarország eszménye?

Vajon érdemes-e abban bízni, hogy a miniszterelnöki szavakat csak azért nem veszik biztatásnak és bátorításnak a kocsmai szinten zsigerből cigányozók, zsidózók, migránsozók, mert sem a homogenitás, sem az etnikai szó jelentését nem értik?


Vajon hány hajszál választja el egymástól a két fogalmat:

  • etnikai homogenitás
  • tiszta faj

(Nem teljesen mellesleg: a több nyelvet beszélő, két diplomás, a legnagyobb példányszámú kárpátaljai magyar lapot főszerkesztőként jegyző hajdani vitapartnerünk  hajdani érvelése szerint a fajelmélet nem más, mint Darwin elmélete a fajok eredetéről.)


Az etnikai homogenitás Ceaușescu idejéből ismerős Dragomán György számára. Kárpátalján is emlékszünk a fogalomra: egységes szovjet nép


Etnikai homogenitás jelentése

mit jelent: etnikai homogenitás

Etnikailag NEM homogén (heterogén) csoport

Frissítés: Ez a blogbejegyzés TOP3 pozíciót szerzett a Google keresőben az etnikai homogenitás jelentése kifejezéssel. Így indokolt, hogy megadjak valamiféle definíciót, a kifejezés jelentésének meghatározását.

Etnikai: jelző, amely az etnikumra mint történelmileg kialakult, a közös származás és összetartozás tudatával, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező népességre vonatkozik, azzal kapcsolatos.

Homogenitás: egyöntetűség, egyneműség.

Az etnikai homogenitás így az olyan népességre (ország lakosságára) jellemző,  amely egyneműséget, egyféleséget mutat a származás, a nyelv, a hagyományok és kultúra vonatkozásában.

Azaz Magyarországon pl. a romák, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában pl. a magyarok alaposan kilógnak belőle.


Az etnikai homogenitást meg kell őrizni, mert a túl nagy keveredés az bajjal jár. Ez náci beszéd

Azon lamentál, hogy…

A televízióban zenész és politikus, a közösségi portálon íróember szóhasználatában tűnt fel mostanában a lamentál, lamentálok ige számomra szokatlan használata. Én a kifejezésnek a panaszkodik, siránkozik, felpanaszol, kifogásol jelentését ismertem csak eddig, és nem véletlenül: így szerepel az a szótárakban. Elő ugyan nem vettem most egyiket sem, de az internetes rákeresések igazolták ismereteimet, a Tinta Kiadó idegenszavas e-szótára szerint

lamentál szó jelentése - tinta idegen szótár
tintakiado idegen szótár lamentál

A szininimaszotar.hu szerint a

„lamentál” szinonimái:

aggályoskodik, aggodalmaskodik, panaszol, panaszkodik, elégedetlenkedik, reklamál, károg, sopánkodik

Az e-nyelv.hu szómagyarító részlege szerint

lamentál

siránkozik, sopánkodik, kesereg, panaszkodik, (meg)sirat, nagyon sajnál, fájlal

Ugyaninnen tudhatjuk meg a latin eredeti kifejezést és annak jelentését:

lamentari, lamentatus ’hangosan és igen jajveszékel, jajong, jajgat, siránkozik, megsirat’ < lamentum ’sírás, jajgatás, siránkozás’ < proto-indoeurópai *la- ’kiált, kiabál, ordít’

A kifejezés és jelentése közvetlen összefüggésbe hozható a vallási értelmű lamentáció szóval. A Lamentációk néven számon tartott imádság Jeremiás próféta siralmaiként ismert ájtatosság. A szerzetesi közösségekben régen szentnapi éjszakai imáikban Jeremiás próféta siralmait olvasták az Ószövetségből.

Erről a Vasárnap c. keresztény online kulturális lapban ezt olvashatjuk:

A Lamentációk vagy Jeremiás siralmaiként ismert ájtatosság a szent három nap egyik többé-kevésbé ismert imádsága. |…| Az egyház ősi gyakorlata, hogy húsvét évi ünneplését hosszabb előkészület előzi meg. Először ez háromnapos böjtöt, intenzív imát és a húsvét éjszakájának átvirrasztását jelentette. Ez a készületi idő aztán kibővült 40 napra, és a készületi idő szertartásai is egyre gazdagabbá és színesebbé váltak. A zsolozsma közös imádkozása hosszú évszázadokon keresztül nemcsak a szerzetesek imája, hanem a hívek által is nagy létszámban látogatott liturgia volt. Különböző vidékeken, különböző alkalmakkor ma is az. Ennek a hagyománynak a része a szent három nap alkalmával nemcsak szerzetesközösségekben, hanem plébániaközösségekben is végzett zsolozsma.

Ehhez képest mostanában többször egymás után ettől erősen eltérő értelmű szóhasználattal találkoztam. A jeles író a Facebookon nemrégiben azon lamentált, vajon vissza kellene-e adnia egy kitüntetését (visszaadta…). Az egyik ellenzéki párt vezető politikusa szerint most kell cselekedni, mert 2018-ban késő lesz azon lamentálni, vajon mit rontottunk el (már most késő van…). A minap egy zenei producer számolt be arról, hosszú ideig lamentált azon, hogyan lehetne popdalt faragni a népzenei ihletésű dallamból (sajnos sikerült neki…).

A lamentál szónak az eredetitől eltérő morfondíroz, töpreng, tépelődik, skrupulizál jelentése, úgy tűnik, terjedőben van. Egy barátom is ekként ismeri-használja. Még egy családi történetet is felelevenített, honnan ismeri a szót. Nagyapja vonakodott valami házimunkát elvégezni, mire nagyanyja így nógatta: „Ne lamentálj annyit, fogd és vigyed!”. Ismerősöm ebből egyértelműen arra következtetett, hogy a felszólítás azt jelentette: az öreg ne tépelődjön, ne gondolkodjon, ne tanakodjon annyit, fogjon dologhoz. Holott a nagypapa, meglehet, nem annyira morfondírozott, mint inkább panaszkodott, kifogásolt, esetleg jajgatott, siránkozott; alighanem sérelmesnek találta, hogy valamit neki kell elvégeznie.

Valószínűnek tartom, a köznyelvben is így terjedhetett el: aki valaminek az elvégzésével kapcsolatban kifogásokat emel, sérelmeket sorol, felpanaszol ezt-azt, az olyan, mintha tépelődnék azon, elvégezze-e az elvégzendőket. Aki cselekvés előtt vagy helyett felpanaszol valamit, az lamentál, de ebből a panasztétel ténye helyett a cselekvés elodázására alkalmas tétovázás ténye ragadt rá a szóra új jelentésként.

Ha elkötelezett nyelvművelő lennék (mint voltam 30 éve), most erőst lamentálnék a terjedő szóhasználat miatt, amióta azonban magamévá tettem a szociolingvisztika tanításait, most csak azon lamentálok, vajon mikorra kerül be ez az új keletű jelentés a szótárakba.

Gyurcsány Ferenc és a böszmeség diszkrét bája

gyurcsany-ferencMagyarország volt miniszterelnökéhez valószínűleg nem ér fel az őszi Kárpátok zizegő avarjából felpirézlő viperasziszegés, mint ahogy nem hallják meg az önzajukba szerelmesek sem, legyenek bár őt harcosan támadók vagy vehemensen védelmezők, így bízhatóan nem kelt különösebb indulatokat, ha villás nyelvünket öltögetve kis különvéleményre vetemedünk Gyurcsány Ferenc és az ő bájos politikai szerepe ügyében.

A böszmeség diszkrét bájának felettébb elragadó elméletét két egymásnak ellentmondó axiómára alapozzuk, éspedig:

  1. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék egyetlen olyan figurája, aki ma képes lenne Orbán Viktort legyőzni egy szabad választáson
  2. Gyurcsány Ferenc az a személy, akinek jelenléte az ellenzéki oldalon kizáró ok arra nézve, hogy Orbán Viktort le lehessen győzni egy szabad választáson

Ez a súlyos, feloldhatatlan ellentmondás tartja évek óta csapdában mindazokat a politikai erőket, amelyek a demokratikusnak, baloldalinak, liberálisnak tartott térfélen próbálkoznak kiskutya módjára bármiféle összefogással vagy elhatárolódással, ugyanis  A) ha elhatárolódnak Gyurcsánytól és nélküle próbálnak a kormányváltásra felkészülni, akkor szembesülniük kell az első ponttal, B) ha összefognak vele, akkor a másodikkal.

Az első szembesülés roppant kínos, hiszen nem lehet könnyű belátni mondjuk a szocialista pártban, hogy egyetlenegy olyan karizmatikus politikust sem tudnak felmutatni Gyurcsány távozása óta, aki felkészültségben, szónoki készségekben, személyisége színességében, meggyőző erejében akár csak megközelítené a bukott miniszterelnököt. A párt utóbbi három elnöke legalábbis a legkisebb jelét sem mutatta kiemelkedő képességeknek. És nincs ez másként a kisebb pártoknál sem, hiába mondanak olykor vezető embereik okosakat vagy meredekeket, alapvetően mégis szürke figurák, akiknek a politikusi kalibere sokkal kisebb annál, semhogy országos vezetőnek bárki el tudná őket képzelni. Ezt ők maguk és párttársaik, szűkebb-szélesebb körű támogatóik akár belátják, akár nem, két választás már megmutatta, és félő, a harmadik is meg fogja, hogy esélytelenek bármiféle győzelemre, alkalmatlanok arra, hogy az egyre inkább magát bebetonozó Orbán-rezsim falán repedést üssenek.

Ennek felismerése kínos, de ha tudatosulna egy-egy párt vezetésében, hogy mi a szomorú valóság, megpróbálhatnának átlépni saját árnyékukon. Amíg azonban a választék az, hogy Mesterházy vagy Tóbiás vagy Molnár, netán Szigetvári vagy Juhász, esetleg Hadházy vagy Szél (a náluk is kisebb pártokig most ne menjünk), addig a Gyurcsány nélküli demokratikus ellenzék oldaláról a legkisebb veszély sem fenyegeti Orbán Viktor egyeduralmát.

Az A) megoldás kínos felismerésénél is súlyosabb a B) megoldás lehetőségét választani, amely bizonyos mértékben a politikai öngyilkosság kategóriájába tartozik: összefogni Gyurcsánnyal annyi, mint bukásra ítéltetni. Ez ellen ugyan lehet érvekkel kapálózva tiltakozni, a Vipera véleménye mégis az, hogy a következő 10 évben nem nyerhet Magyarországon választást olyan formáció, amelynek szűkebb vezető csapatában Gyurcsány Ferenc benne van. És nemcsak azért nem, mert a jobboldal kezében még ma is a legerősebb ütőkártya az, amelyik ővele riogat, hanem mert – ne szépítsük – a magyar lakosság döntő többsége az őszödi beszéd óta nem kér belőle.  Ez akkor is igaz, ha jelen pillanatban a DK-nak jelentős szellemi muníció áll a rendelkezésére, kiváló személyiségek, jó szakértők, rátermett, okos politikusok szerepelnek soraikban. Amit és ahogy Gyurcsány mond, az – valljuk be ezt is – általában szimpatikus, előremutató, gyakran bölcs és igaz: az egyetlen orvosolhatatlan baj, hogy ő mondja. Lehet százszor igaza, lehet övé a legjobb stratégia, a legszimpatikusabb program, lehet övé a legtöbb sikerrel kecsegtető cselekvési terv – ha eközben az elutasítottsága (a saját 5 % körüli támogatói körén kívül) olyannyira erős, hogy vele szövetkezni annyi, mint Dugovics Titusszal forrni ölelésbe.

Érdemes felvetni a történelmietlen kérdést: másként lenne-e, ha 2006 után vagy legkésőbb 2008-tól kulcsfiguránk végleg visszavonult volna a politikából. Igaz-e a vád, amelyet olykor a Vipera is kisziszeg méregfogai között, hogy a baloldali politikán éppen Gyurcsány Ferenc ejtette a legnagyobb sebet azzal, hogy rosszul kormányzott, hogy nem tudta a baloldaliságot szimpatikussá, meggyőzővé tenni, s hogy erről a politikai irányvonalról még tíz év után is mindenkinek az őszödi böszmeség jut az eszébe. (Más kérdés, hogy ezt az összekapcsolódást hangsúlyozni az ellenoldal elemi érdeke, és ugyancsak más kérdés, hogy a nagyságrendekkel nagyobb gaztettek vajon még mindig miért palástolhatók a gyurcsányi hazugságra való hivatkozással.) Ezek mind végiggondolandó felvetések és nyilván részei a böszmeség bájáról szóló elméletnek, amelynek részleteibe most mégsem siklunk bele. Ezúttal csupán az éles lényeglátásunk és csapdaérzékünk tárgyának a kisziszegése volt a cél, most ez tűnt aktuálisnak, mert a 2018-as választások közeledvén az ellenzéki összefogás réme már a kertek alatt jár, és emiatt az indulatok is el-elszabadulni látszanak. Legutóbb Juhász Péter és Szél Bernadett tett éles megjegyzéseket Gyurcsányra. Itt most ne vitassuk meg azt se, miben és mennyire érvényesek kijelentéseik (vagy az őket ért ellenvádak), ne taglaljuk azt sem,  hogy a gyurcsányozás mint olyan segít-e vagy ront a baloldal esélyein. Azt azonban szögezzük le, hogy ebben a percben nem látszik feloldhatónak az ellenmondás, miszerint egyfelől Gyurcsány és pártja megkerülhetetlen szereplője egy esetleges ellenzéki összefogásnak, másfelől ha ő valóban része lesz egy ilyen összefogásnak, az Orbánnal szemben bukásra van ítélve a mai Magyarországon.

Nem más ez, mint az őszödi böszmeség diszkrét bája – és halálos diszkrepanciája.

A fociról azért se

Ha a Vipera nem tojná le magasról a focit (no jó, de hogy kerül magasra egy vipera, mi vitte fel oda? hacsak a gőgje nem!), akkor most már ideje lenne összefoglalnia, mit gondol erről az egészről. Mármint arról a szánalmas dologról, ahogy az évtizedes szorongás és frusztráltság hirtelen átcsap össznépi eufóriába. Mint amikor a hosszú elvonókúra és reszketős absztinencia után a súlyos alkoholista rácuppan az első üveg házipálinkára.

Ha kicsit is érdekelné a Viperát a futball, okosan értekezne arról, hogy persze, győzni jó, örülni jó, együtt örülni még jobb, a teljesítmény előtt illik kalapot emelni és hogy normális körülmények között egy kontinentális bajnokságon elért győzelmet és a valószínű továbbjutást utcai fiesztával ünnepelni érthető és jogos. Mindez azonban ma Magyarországon éppen hogy nem normális körülmények között történik, hanem olyan előzmények után, olyan helyzet közepette és olyan következmények árnyékában, amelyek mindenre okod adhatnak, csak önfeledt ünneplésre nem.

A Vipera ugyanis sajnos olvasta, mi történt 1954-ben, amikor „csak” ezüstöt nyert az aranycsapat a foci VB-n, tudja, mit tettek a lincshangulatra hergelődött, dühödt szurkolók (például bosszút álltak Sebes Gusztáv edző gyerekén). A Vipera azt is elég jól érzékelte, mi történt a magyar labdarúgás háza táján az utóbbi huszonöt évben (többek között ez vezetett oda, hogy magasról letolja a focit). A Vipera folyamatokban, tendenciákban, törvényszerűségekben gondolkodik, így cseppet sem lepődik meg, amikor azt olvassa (és látja a videókon), hogy Marseille-ben hogyan keltettek félelmet a magyar szurkolók, hogy eljárás indulhat ellenük náci karmozdulataik miatt. Azon  meg, hogy olyasmit is skandáltak: „Izlandi cigányok, basszátok meg anyátok”, igazán nem kell fennakadni, hiszen teljes összhangban van az otthoni „Indul a vonat Auswitzba” kedves rigmusával.

A Viperának eszébe jutnak azok a bűnözői múltú, kigyúrt, kopasz focitájéki marconák is, akik „védték a Fidesz-székházat” a diáklányok ellen és akik népszavazási kezdeményezést akadályoztak meg öntestükkel. Meg eszébe jut, mi tenger pénz ömlött az elmúlt időszakban a fociba – a stadionokat is ide értve -, miközben más, ezerszer sikeresebb sportágazatok gyakran szűkölködnek. A Vipera azt is pontosan tudja, miért van ez így, kinek a mániája a labdarúgás, ki építtetett stadiont a háza mellé.

A Vipera azon is eltűnődik, hogy vajon miért nem ünnepelte a kedves művelt magyar nép utcai fiesztával az első magyar irodalmi Nobel-díjat vagy az új Oszkárt? Egyik sincs olyan fontos, egyik se akkora teljesítmény, mint az Izland ellenni 1:1???

Így amikor a Vipera egyik levelezőpartnere azt írja neki magánlevében, „frenetikus volt” az ünneplés a budapesti Körúton, akkor csak az udvariasság tartja vissza attól, hogy ne egy cifra káromkodással küldje el partnerét melegebb éghajlatra, amiért bedől a hamis látszatnak.  Igen, az ünneplés és az ünneplés miatti öröm még látszatnak is hamis.

A Vipera számára nehezen érthető, hogy értelmes, az emberi lélektannal belülről foglalkozó Facebook-ismerőse hogy írhat ilyesmit a közösségi oldalára:

Több évtizednyi kudarcot, feszült számítgatást, építkezést zárt le a tegnapi dicsőséges esemény. … Ez a lefojtott örömvágy pattant el este nyolc óra körül, amikor a magyar űrhajó leszállt a Holdon.

Éppen egy pszichológus hogy téveszti el ennyire az arányokat? Éppen ő hogyan eshet áldozatául a népbutításnak és tömegpszichózisnak? Éppen ő ne tudná, mennyire talmi ez a csillogás és milyen keserves lesz a kiábrándulás, amikor…

De a Vipera nem akarja az ördögöt a falra festeni és nem állítja azt, hogy a frusztráció egy esetleges kudarc után a korábbinál is nagyobb lesz az újabb illúzióvesztés miatt. Nem állítja, hogy a minapi boldog fiesztázók – félő – egészen rövid időn belül kukákat fognak borítgatni (gyújtogatni?) a Körúton. Ne így legyen! Legyen sikeres a magyar labdarúgás – de ne náci szurkolókkal, ne cigányozó skandálással, ne orbánviktori mindenáronnal, ne stadionépítő megalomániával. És ne az első szerény sikerbe belerészegedő tömegekkel. Pláne nem azzal a feltételezéssel, hogy ez most itt egy diktátori hajlammal megvert szociopata népvezér gyalázatos országlásának az igazolása lenne.

Ha a foci kicsit is érdekelné a Viperát, valószínűleg posztot írna erről az egészről. De nem – jusztse!

magyar-szurkolo

Behívás bajvívásra = bevívás

Ha ez az egész állóháború nem lenne végtelenül elkeserítő és maga Ukrajna – élén elnökével – nem lenne kétségbeejtően szánalmas, akkor a Vipera most jót vidulna a népszerű kárpátaljai hírportál újabb bakiján. Merthogy eredetileg a bajvívás nemes, bár véres, de igazságos közdelem, illetve lovagok közti erőpróba. Egyik fő ismérve, hogy a szemben állók azonos fegyverrel, azonos feltételek között küzdenek. Az ukrajnai behívás viszont minden, csak nem nemes, nem igazságos. Viszont igaz, hogy véres következményekkel is jár… Bárhogy is, a hírforrás bakijából eredő porosenkói „behívás bajvívásra” minden komikus felhangja ellenére inkább szomorú, mint mulatságos.

porosenko-behivasok

Frissítés. Kapcsolódó hír ugyanerről a portálról, 2016. márc. 31:

A Forbes-Ukrajina szerint Petro Porosenko ukrán államfő vagyona egy év alatt 100 millió dollárral nőtt, elérve a 858 millió dollárt. Az elnök még mindig nem adta el a Roshen édesipari vállalatot, holott erre 2014-es hivatalba lépése óta többször is ígéretet tett. Tulajdonában van továbbá a Nemzetközi Befektetési Bank, részvényese a Ukrprominveszt-Agro holdingnak, valamint több gépkocsi-, hajógyártó és gépipari cégnek, tulajdonosa néhány országos, illetve regionális rádió- és tévétársaságnak, köztük az Ötös ukrán hírtévének.

Még ha csak ukránoznák őket!

A mélymagyar demagógia közhelygyűjteményébe illik volt földink cikke a szon.hu online portálon. Szerinte „vétkesek a hatóságok, amelyek képtelenek kiszűrni a nem igazi „kettős állampolgárokat”. És most túlbuzgóan vonják meg a törvényesen folyósított nyugdíjakat a kétlaki, de igaz magyaroktól is, követelvén, hogy költözzenek át végleg Magyarországra. … Ezzel elindítanak egy újabb bevándorlási hullámot, és magyartalanítják az ősmagyar földet!”

Nem marad el az efféle irományok kötelező közhelye sem, ezúttal kicsit megcifrázva: „a kárpátaljai magyarokat sértően leukránozzák, holott ők magyarabb magyarok, mint a magyarországi kozmopoliták többsége!” – A legjobb azonban a cikk címe, amelyben a leukránozást kifogásolva ő maga már egyenesen ugránoz:

ugranok

Transzgenetikus állat- és növénykert épül

A pirézek és a transzgenézis

Az Arvisura-blog adta közre a szenzációs hírt, miszerint rövidesen megépül a világ első transzgenetikus állat- és növénykertje. A közlemény kitér számos részletre, így tisztázza az alapfogalmakat is. Először is megtudhatjuk, hogy miben áll a transzgenézis lényege:

Amikor idegen géneket ültetnek be egy állat vagy növény génállományába sebészeti úton, akkor az így létrejött állat, ill. növény transzgenetikus, transzgénikus. A transzgenetikus állat, ill. növény önmagához lényegíti a piréz gént, ennek a folyamatnak a neve a genetikában: arvisura-transzgenézis.

Egy eredeti kép kíséretében értesülhetünk arról is, mikor és hogyan hozták létre az első transzgenetikus élőlényt:

Az első transzgenikus állatot 1982-ben állították elő génsebészeti úton. Ekkor egy caribi csupakabra (chupacabra) nőstény egyedének megtermékenyített petesejtjébe a rézfaszú bagoly növekedési hormonját juttatták be. A transzgén beültetése sikeres volt, az egészségesen megszületett, farkánál fogva összenőtt híres csupakabra ikerpár a Nature folyóirat címlapjára is rákerült. A kép bejárta a világsajtót.

csupakabra - piréz totemállat

Az első transzgenetikus állat, a caribi chupacabra

A transzgenezis új tudományos távlatokat nyitott meg az emberiség előtt, de szenzációértékét hamar elvesztette a közvélemény előtt. Mígnem mintegy tíz évvel ezelőtt egy piréz képzőművész vetette fel a transzgenetikus állatkert ötletét.  Adelay B. Kroll egy bioart projekt keretében dolgozta ki elképzelését, mely szerint olyan különleges állatkertben kellene bemutatni a különböző, akkor már szép számban létezett mesterséges életformákat, amely környezet illene hozzájuk. Ugyanígy a transzgenetikus növények számára szerinte különleges télikert lenne létesíthető a zöld energia hasznosításával. A projektből:

A medúzák génjének köszönhetően a sötétben világító transzgenetikus állatok és növények mellett ott lennének például azok a kecskék is, amelyek génmódosított tejében pókgén található, és így a tej különböző katonai vagy ipari alkalmazások alapanyagául szolgál. Egyes, külön erre a célra kialakított felületeken pedig emberi hajat és körmöt, illetve pillangószívet, lótüdőt és dzsessz-sztenderdeket játszó, vibrafonként működő csontokat lehetne nevelni, miközben az épületek víztaszító hüllőpikkelyeket növeszthetnének magukra a nedvesség ellen. A látogatók úgynevezett geckovátorral (gekkó+elevátor, vagyis gekkó és lift) közlekednének az épületek között – sőt, magukon az épületek felületén is (ehhez kellene előtte pókgénnel dűsított kecsketejet inniuk). Az transzgenezis apoteózisaként működő állat- és növénykertnek természetesen a chupacabra lenne az állandó kabalafigurája.

A piréz művész maga vállalkozna – jelentette be 2006-ban – a teljes bioart és dizájn-projekt lebonyolítására, megtervezné és létrehozná a transzgenetikus növény- és állatkert szerinte nagyon is emberi arculatát, lévén azért jönne létre, hogy érzékeltesse, mennyire más lesz a világ a biotechnológia forradalmának köszönhetően a nem is olyan távoli jövőben.

A nagyszerű tervezet – támogatás hiányában – csaknem elfelejtődött, ám a pénz keresésre optimalizálódott és szocializálódott fiatalt piréz dizájnerek újra felfedezték az ötletet.

Előbb megkeresték idős kollégájukat, aki szabad kezet adott nekik a projekt megvalósításához, majd intenzív pénzcsinálásba kezdtek, mígnem előteremtették a transzgenetikus növény- és állatkert létrehozásához szükséges pénzügyi fedezőanyagot, melynek segítségével a létesítmény a világban szétszóratott pirézek egyik gyülekezési helyén, Torontóban kapna helyet.

Az teljes állat- és növénykert-építés persze többe kerül, mint amennyi pénzt elsőre felhajtottak, ezért  nagyszabású mobiltelefonos marketingkampányt indítottak, minden pirézt sms-ben értesítettek a hozzájárulás lehetőségéről. Az Arvisura nevű okostelefon-alkalmazás lehetővé tette a bankszámláról közvetlenül történő tömeges támogatást, így nagyon hamar összejött a szükséges, karvalygénnel manipulál tőke. A piréz összefogásnak köszönhetően a közeljövőben megépülhet a transzvesztita Vesta-szüzek – mint kariatidák – ékesítette létesítmény – a transzgenezis nagyobb dicsőségére. (tovább…)

Leninből Lennon

MTI hír, 2016. március 2.

Alig néhány betűt kell megváltoztatni a kárpátaljai Kalini településen, ahol a Lenin utcát egyszerűen Lennon utcára nevezték át.

A kommunizmus emlékeinek felszámolása jegyében a Lenin utca John Lennon, a Beatles együttes néhai tagjának nevét viseli ezentúl Ukrajnában, egy kárpátaljai faluban – hozta nyilvánosságra a megye kormányzója szerdán hivatalos honlapján.

Múlt év április 9-én fogadott el az ukrán kormány törvényt, amely egyebek mellett betiltotta a kommunista és a náci propagandát, valamint a két totalitárius rendszer jelképeinek használatát. Hennagyij Moszkal kormányzó erre a jogszabályra hivatkozva adott utasítást több utcanév megváltoztatására.

A técsői járásban lévő Kalini településen keresztelik át a Lenin utcát John Lennonra

A Vipera sajnos nem ismeri a técsői járási Kalini község lakosait, de szeretettel küld nekik ebből a alkalomból egy jópofa sárga tengeralattjárót.

Az Arvisura egy posztmodern dekonstrukció

arvisura-posztmodernKiderült, hogy az Arvisura nem az, aminek eddig gondoltuk.

Ismert erdélyi körökben az az általános nézet, hogy az Arvisura egyfajta nemzeti végzet, ám a mérvadó tudományos vélekedés  ennél árnyaltabb megfogalmazásokat használ. A fogalom két szakterületen használatos terminus technikus gyanánt, az egyik a filozófiatudomány, a másik a történelem, pontosabban a magyar őstörténet.

A filozófiában az arvisurák egyfelől a keleti egzisztencializmus alaptételei, másfelől maga az Arvisura annak az ismeretelméleti folyamatnak a neve, amely során az újonnan keletkező szubsztanciák a kollektív tudatalattiból érkező jellegrálényegítés révén válnak számunkra megismerhetővé, elsajátíthatóvá.

A történelemtudományok szakterülete az Arvisurát a „magyar pogány Ószövetség” néven is említett, állítólag rovósámánok által lejegyzett olyan eredetmítoszként tartja számon, amelyről a kutatások bebizonyították, hogy a benne szereplő állítások mind történeti, mind régészeti, mind néprajzi vonatkozásaikban hamisak. Pontosabban ez a tudományos cáfolat nem is beavatott rovósámánok által kronologikusan vezetett eseményleíró  arvisurákra (mivel ezeket soha senki nem látta), hanem az arvisuráknak részben a közhiedelemben élő tévhiteire, részben áltudósok által terjesztett „tanításokra” vonatkozik. Az Arvisura az eredendő forrása nemcsak a hun-magyar kontinuitás téves, valamint a kettős honfoglalás vitatható elméletének, hanem annak a sokak által vallott nézetnek is, amely a magyar nyelv kiváltságos voltára és a magyar nép kozmikus eredetére utal (állítólag ezt bizonyítják az Erdélyben talált, vékony aranylemezekre ősi székely rovásírással rótt arvisurák).

Így tudtuk eddig.

Ám nemrégiben a svéd állami levéltár feloldotta egy tíz évre zárolt dokumentumfondját, amely az akkor Stockholmban elhunyt költő és gondolkodó, Alexander Choosow hagyatékát tartalmazta. Ebből kétséget kizáróan megállapítható, hogy lényegét tekintve az Arvisura egy gondosan megalkotott posztmodern dekonstrukció,.

Mint az Dr. Kállay O. Béla irodalomtudós friss kutatásaiból kiderült, a rejtélyes Choosow nem más, mint a pirézek himnuszának szerzőjeként ismert Tsúszó Sándor, aki az Arvisura-szövegkorpusz létrehozásával saját fiktív őstörténeti stílusprojektjét valósította meg, így hozván létre a történeti megelőzöttség narratívájának referenciális kontextusát, és ezzel végérvényesen dekonstruálva minden korábbi arvisura-értelmezést.

A hagyaték feltárása során kiderült az is, hogy Tsúszó a Piréz Arvisura terjedelmes szöveganyagát szittyanyomat technikával sokszorosította és cseppfertőzés útján terjesztette.

Forrás: Szamizdat Piréz Arvisura könyv

A Kárpáti Vipera Nyúz átalakul

Kekecblogom által alakul a Tiszán, ladikondeladikon. Egyelőre a formai változás figyelhető meg pregnánsanda. Mivel haladni kell a Váncza sütőporral, kapott ez a webhely is egy felettébb mobilbarát sablont, hogy az oly annyira okos telefonok esetlegesen kevésbé okos felhasználói is maradéktalan és zavartalan élményben részeltethessék magukat engem olvasván és nehogy már egyetlen fölösleges mozdulatot kelljen tenniük a görgetéstani tudományok által kikövezett göröngyös úton.

vipera-karpaty-newsA tartalmi változások bekövetkezésének időpontját sem ígérni, sem megjósolni nem merészelem. Ehelyütt inkább a tartalmi módosítások kauzális vonatkozásairól szólanék legott, mármint hogy ok-okozati kontextusba helyezném bele eme változások apropóját. Ám ennek előtte némi elrévedezéses múltba tekintés szükségeltetik, lévén viperablogomnak megvan a maga nosztalgikus genealógiája, amely személyes és közírási viszonyoktól alaposan gondterhelt. Nevezetesen.

Ahogy a hármas cím is árulkodik erről, blogom kettős eredetmítosszal büszkélkedhetik. Egyfelől ugyanis volt ama dicsőséges Karpaty News, amely több mint tíz eszdendőknek előtte némileg felkavarta a honi állóvíz langyos útporát, s amelynek rövid története itten olvasható: Kárpáty Nyúz. Ennek a freeblog.hu-nál indult, majd a blogter.hu-n folytatódott, a gonzó újságírás felé eleinte álnéven kacsintgató orgánumnak a cikkei ugyan nagyrészt belementődtek a mostani rendszer archívumába, ám ma már semmi sem érzékelhető az akkori felháborodott közvélemény lavinájának meg-megújuló hullámveréséből; sajnos a kommentek véglegesen odavesztek a blogtörténelem viharába (mivel mindkét szolgáltató megszűnt) – holott ezekben a hozzája szólásokban talán először szabadult fel a korábban illedelmesnek mondható kárpátimagyar netközönség elhallgatásos gátlásossága.

Másfelől meg ott volt a Kárpáti Vipera, ugyancsak freeblogos fogantatásban, amely kisebb-nagyobb rendszerességgel rá-rásziszegett a honi sajtóban észlelt baklövésekre és stilárisan mélyrepülő csúcskísérletekre. Az akkori-ottani blogposztok szöveganyaga is elhelyezést nyert a jelen webhely archívumában – és folytatásra fakadt. Lévén az immár hármasnevűvé szinte tizált Kárpáti Vipera Nyúz néhány éven keresztül a maga működésében mindkét őskép genetikai térképét átörökíteni igyekezett tennenmagára – több-kevesebb sikertelenséggel.

Ám ezenközben előállt az a sajnálatosan tragikus helyzet, hogy a blog írójaként egy ideje jószerével elvesztettem ingerenciámat mind arra, hogy a kárpátaljai magyarság kulturális, társadalmi, politikai életének kirívó esetei és még kirívóbb esetlenségeit pennám gombostűjére pécézzem, mind arra, hogy kígyómérges fullánkommal lecsapjam a honi sajtó feladta magas labdákat. Így hát, habár a céltáblák mérete és száma egyik területen sem csökkent, én a vitriolos irónia duzzadó puzdrájából egyre ritkábban lőttem ki nyilamnak azon vesszejét, amellyel most más vizekre evezek a könnyedebb lubick kies csolnakján.

Még nem látom pontosan a távlatok csapásirányát és nem tudom, blogeri vénámnak és a kor ütőerének van-e közös néven nevezője, mint ahogy nem lesz könnyű ésszerű distinkciót tartanom egyéb közlőhelyeimtől, leginkább a komolykodó és magát elnagyoló ungparty főblogtól, valamint az elaprózottan és jelentéktelenül személyes pirézblogtól, ám bízom abban, hogy ezúttal is sikerül a szarva közt megtalálni az arany középszer dús tőgyét.

Melyekhez hasonlóan jó szórakozást kívánok kendteknek.

Húsz évvel ezelőtt nem volt itt semmi…

Egy doktorandusz bölcselmei

Kárpátaljai szerzőtől ilyen nívó, úgy tűnik, elfogadható az országosan legrangosabb egyetem doktori képzésén. A Viperának nincs kétsége afelől, hogy a beregszászi főiskolán diplomázott „irodalomtörténész” szerző rövidesen doktori címet szerez és ekként fog hasonló bölcsességeket írni. Addig is szépen gyarapodik korábban hiányolt publikációs listája.

2015-08-25_10

Amikor ezek a mesék íródtak, a kárpátaljai valóságban nem volt semmi, a Szovjetunió felbomlása után akkor volt a legnagyobb a szegénység, az emberekre akkor szakadt rá már a sokadik gazdasági válság, a kuponvilág nyomorúsága, élelmiszert csak jegyre kaptak, és a sok időt, amit sorban állásra pocsékoltak, nem adja vissza senki. Kiüresedett az élet, nem tudtak megélni az emberek, nehéz volt gyereket nevelni, és az Irka Berniczky Éva valóságtól elszakadó meséivel nagyon sokat segített, megmutatta, hogy nem kell semmi a boldogsághoz, csak fantázia.

Az 1990-es években ezeknek a meséknek nagy jelentősége volt, nem véletlenül nem egzotikus nyaralásokról szólnak, hanem arról, hogy a gyereknek van egy macskája, nő a virág a kertben, és mégis embernek kell lenni; az igazi értékek megtalálásában Berniczky Éva meséi sokat segítenek. A szereplők furcsa neve és a történetek furcsaságai nem véletlenek, Berniczky Éva meséi semmiből lett mesék, mert húsz évvel ezelőtt az emberek a semmiben éltek, és mégis embernek kellett éreznie magát mindenkinek. Nagyon jellegzetes lelkiállapot ez, a kárpátaljai közösség lelkének lenyomata, szűkös világ volt akkoriban, szűkös lehetőségekkel, a szürreál a valóságtól való elrugaszkodást jelentette, és a kárpátaljai gyerek ezt kapta Berniczky Éva meséiben.

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme