Vipera: Karpaty News

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Szemben a honi trenddel

Share

Ezt az interjút Mika Róbert készítette velem, nem sokkal a Magyar Írószövetségből való kilépésem után. Megjelent: Papirusz (internetes portál), 2004. május 9. (a közlés hején már nem található). Később egy tervezett esszékötetemben szerettem volna elhejezni (Félmúlt, féljelen, féljövő), ez a könyv azonban nem jelent meg, lásd a 2. jegyzetet. Alább ez a kötetbe szánt verzió olvasható néhány későbbi lábjegyzettel. Akkoriban még használtam az el-ipszilont.


Interjú Balla D. Károllyal

Szemben a honi trenddel

– Sokak nem kis meglepetésére elsők között – és Kárpátaljáról egyedüliként – ez év márciusában kiléptél a Magyar Írószövetségből. Miért érezted szükségét, hogy határon túli, kárpátaljai magyar íróként állást foglalj a Döbrentei-ügyben?

– Nem történt más, mint hogy komolyan vettem az oly gyakran hangoztatott közhelyet, mely szerint magyar irodalom csak egy van. Osztoztam ennek az egyetemes literatúrának egy aktuálisan felmerülő éles problémájában, és úgy döntöttem, a történtek után nem kívánok olyan szakmai testületnek tagja lenni, amely az ismert módon és körülmények közepette elmulasztotta a lehetőséget, hogy elhatárolódjon egy szélsőséges és elfogadhatatlan nézettől. Természetesen visszalépdelhetnénk az események sorában, és roppant hosszan lehetne vitatkozni az egyes momentumokon, kezdve azon, indokolt volt-e tüntetést rendezni egy mindenki által azonnal elítélt és megfelelően szankcionált rádiós ügyben, folytatva azzal, hogy miben és mennyire voltak szélsőségesek a tüntetésen elhangzottak, illetve azzal bezárólag, dolga-e az írószövetségnek, hogy egy vezetőségi tagja kijelentéseitől elhatárolódjon. Tucatjával hangzottak el érvek és ellenérvek, ki ilyen, ki olyan momentumnak tulajdonított nagyobb jelentőséget, talált vagy nem talált mentséget bizonyos magatartásokra, nyilatkozatokra, elmaradt vagy megtörtént elhatárolódásokra. Azt gondolom, az ügy túllépett önmaga jelentőségén, felhívta a figyelmet egy sokáig a szőnyeg alá sepert problémára, és sok egyéb tanulság mellett rámutatott arra is: az írószövetség nem az, aminek hirdetni szereti magát, s aminek, fejünket kicsit félrefordítva, magunk is hittük. Illetve hát hadd beszéljek inkább csak a magam nevében: aminek én hittem.

– Erről szívesen hallanék részletesebben…

(tovább…)


Share

Hol írta Kosztolányi: „Gúzsba kötve táncolni”?

Share

Egy több mint száz éves metafora nyomában

Mi a forrása Kosztolányi Dezső sokszor idézett megállapításának, mely szerint

Műfordítani annyi, mint gúzsba kötve táncolni.

vagy hasonlattá oldva az azonosítást:

Verset fordítani olyan, mint gúzsba kötve táncolni.

És még 6-7 változat… Ha a gúzsba kötve táncolni kifejezésre rákeresünk a Google-ban, két dolog tűnik fel. Az egyik, hogy túl sok az egymástól eltérő változat. A Verset fordítani és Műfordítani mellett feltűnik a simán csak Fordítani, vagy A műfordítás olyan, mint kezdet… Az azonosítások-hasonlítások is más-más formában történnek: olyan, mint | annyit tesz, mint | annyi, mint…

Ennél is feltűnőbb, hogy szinte soha senki nem adja meg, hol, mikor mondta vagy írta ezt Kosztolányi.

Eltöltöttem egy órácskát az online kutatással. Végül komoly irodalomtörténész komoly tanulmányában találtam meg a forrásmegjelölést:

… Kosztolányi szlogenné vált mondata, „műfordítani mégis annyi, mint gúzsba kötötten táncolni” (Kosztolányi 1913, 644), amit 1921 januárjában a Modern költők második kiadásához írt előszavában és 1928-ban az Ábécé a fordításról és ferdítésről című tanulmányában is megismétel.

Innen: A magyar irodalom történetei III. Szegedy-Maszák Mihály: Irodalom és fordítás

A közszájon forgó idézet tehát először is nem pontos. Ha a mégis módosítószót indokolt is lehet kihagyni belőle, a gúzsba kötötten eredetiségét kár volt eltorzítania a kollektív emlékezetnek…

Megtudtam tehát, hogy Kosztolányi háromszor is használta saját leleményét, először 1913-ban, majd ezt kétszer megismételte. Az elsődleges forrást Szegedy-Maszák lábjegyzetben adja meg:

Kosztolányi Dezső (1913) „A „Holló”. Válasz Elek Artúrnak”, Nyugat 6: 641–644.

A havi két alkalommal megjelenő Nyugat számai elérhetők a neten, az 1913-as 6.  évfolyam 21. számában találtam meg Kosztolányi szövegét. Előzmény: Kosztolányi korábban megjelent Poe-fordítása (A holló) a folyóiratban; Elek Artúr író, műkritikus, ugyancsak a Nyugatban bírálattal illette Kosztolányi némely megoldását. A költő hosszan válaszolt, és reagálása vége felé fogalmazza meg immár több mint száz éve halhatatlan metaforáját.

A teljes bekezdésnyi idézet így fest, kiemelés tőlem:

Marad az utolsó szak, amelyben Elek Artúr ismét több kifogásolnivalót talál. Egyik sorom így kezdődik: “A szoborról, a komorról…” Elek Artúr megfelkiáltójelezi a “komor” szót, mert nincs benne az eredetiben. Istenem, én itt egy szójátékot fordítottam le, amivel – fölebbről – adós maradtam. Az “álmodó” démon helyett azt írtam, hogy “alvó” démon. Mert az álmodó magyarul lágy és költői. Poe pedig ezzel a szóval a holló rémes és titokzatos voltát akarta festeni. Úgy éreztem, hogy az “alvó” démon rémesebb és titokzatosabb, mint az “álmodó” démon. A műfordítás hűtlen hűsége követelte tőlem a változtatásokat. Ez követelte azt is, hogy az utolsó sorokat így fordítsam: “Nő az éjjel, nő az árnyék, terjed egyre csöndesen s nem virrad meg – sohasem.” Az eredetiben az áll, hogy a padlón ingó árnyéktól sohasem menekszik meg a költő. Angolul ez döbbenetesen hat. A magyar ember azonban az örök éjszakát úgy látja, hogy sohasem virrad meg. Ez a zárószó, a nyelvünk szelleméből fakad, magyar trouvaille, és hittel vallom, hogy a magyar “Holló” csakis így végződhet. Népdalaink lelkét akartam megszólaltatni e helyütt és másutt is, aminthogy Poe is egyszerű, mint a népdal. Közben teljes zenekarral kellett dolgoznom. Elek Artúr azonban elcsodálkozik, néhány szabadabb helyen, nem veszi figyelembe, hogy műfordítani mégis annyi, mint gúzsba kötötten táncolni.

gúzsba kötve táncolni


angol-magyar fordítás


Share

Van-e Bocskai István Múzeum Ungváron?

Share

Nincs. Illetve a Kárpátinfó portál hírferdítője szerint mégis:Az első mondat szemantikáján amúgy is érdemes fennakadni. Először is olybá hat, mintha a szobrásznak lennének korábbi Liberty bell “elnevezésű” művei, s ezek sorában született volna egy újabb. Holott dehogy. Első olvasásra még az is megtévesztő, hogy ki mutatja be a szobrot, csak nem az ötven éve halott kormányzó?

És ha már Zsatkovics… Az ukrános Hrihorij írásmód éppenséggel indokolt lehet, ruszin emberről lévén szó, de kormányzó éppenséggel a Csehszlovák érában lett, így indokolt lehetne a cseh nyelvű névhasználat is akár: Grigorij Žatkovič. Mielőtt Kárpátaljára érkezett, ötéves korától az USA-ban élt, majd miután Csehszlovákia nem adta meg a kárpátaljai ruszinok számára az autonómiát, és ezért 1921-ben odahagyta a kormányzóságát, újra az Egyesült Államokban működött, nevét lehetne akár angol változatban is használni: Gregory Zatkovich. De magyar nyelvkörnyezetben nem lenne elképzelhetetlen a Zsatkovics Gergely alak sem,  ha egyszer már Illés Béla regényének a címében is így szerepel.

No de visszatérve a múzeum nevéhez. A hivatkozott eredeti cikkben természetesen a Boksay név szerepel, lévén az intézmény a kárpátaljai festőiskola egyik alapítójáról és nagy művészünkről kapta a nevét és hivatalosan Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum formában emlegetjük. Bocskai István fejedelem nevét egyébként viseli múzeum, de az nem ungvári és persze nem is képzőművészeti.

A szobrocskát azóta felavatták, így fest (a kárpátaljai sajtót sajnos ezzel a levágott testű két kék lábbal járta be…):


(tovább…)


Share

Új nevet és díjat kaptam a Magyar Nemzettől

Share

Voltaképp nem is annyira rossz név a Balla D. Károly József. De hogy létezik egy kárpátaljai Attila-díj, és ráadásul az van nekem, erről eddig nem tudtam. Nevéből ítélve valami hun-szittya díj lehet, manapság jól jön az efféle, teszem is vitrinbe gyorsan. Ha erre jár a NER, hadd lássa.

kiléptünk az ukrán írószövetségből

A Magyar Nemzet Online a blogomból vette a hírt, hivatkozik is rá linkkel, voltaképp megtisztelő, hogy olvassák, bár azt kicsit furcsállom, hogy egy lokálisnak és marginálisnak számító magánblog szeméjes* közléséből ennyire könnyen lehet újsághír egy országos portálon. Rólam tudható, hogy magamról álhíreket terjeszteni nem vagyok rest, különösen saját halálhírem keltésében tartom a magyar rekordot, mi szép lenne, ha egyszer egy ijet is átvenni a Nemzet.

Kilépésünk hírét, ahogy az lenni szokott, más orgánumok a másodlagos forrásból vették át, vagyis nem a blogomból, hanem a MNO honlapjáról, ezek többségében persze a lapszus is benne maradt, így Kárpátaljára is visszavándorolt: a kárpátinfo.net portálon is plusznevű Attila-díjas vagyok. Nem így a HVG üdítő kivétele!

Amit végül erősen nehezményezek a közleményben, az a szintén író. Van magyar író, meg szépíró, meg prózaíró, a szintén író viszont ojan, mint a szintén zenész a kabaréban. Úgyhogy kikérem magamnak. Vagyis Neki. Egyébként pedig Éva nemcsak Déry- és Márai-díjas, és nemcsak hogy elsőként szerepel neve kilépési nyilatkozatunkon, hanem az elhatározásunk is az ő fejében fogalmazódott meg először, (és én voltam az, akiében csak ugyancsak), így minimum egy, de inkább két keresztnév neki is járt volna. Mondjuk így: Berniczy Éva Tibor Sándor. Ma így szólítottam. Hallgat rá.


PS. Köszönet H. Csaba barátunknak, aki a hírből hírbe vándorló bakit észlelte. A HVG-ben viszont jól:

hvg


(tovább…)


Share

Kárpátalján Esterházy él!

Share

De nevét továbbra sem írják helyesen!

Annak a kárpátaljai intézménynek a honlapján, ahol ez a szöveg szerepel, mindig rábukkanni más érdekességekre is. Nem csoda, elnöke történész doktor, igazgatója számtalan könyv szerzője, költő és szintén doktor (ekként szerepelnek a lapszus alatti szövegben is), mellettük az eseménykrónikát újságíró és még egy költő jegyzi. Valamennyien az “Írástudókat adó táj” jelesei.

A hír Esterházy Péter haláláról láthatóan nem jutott el hozzájuk és nevének helyes leírására sem adnak sokat.

Forrás << katt, és keresd a  VENDÉGSÉGBEN rovatcím alatt az oldal alsó harmadában (a link már nem él). Nem is volt olyan régen, amikor a Kárpáti Igaz Szóban írták a legnagyobb magyar kortárs prózaíró nevét helytelenül, de akkor ez legalább nem volt kegyeletsértés.


Share

Áprilisi tréfa – de komojan

Share

áprilisi tréfa - komolyan

Jól beugrattam magamat!

2017. április 1-jén – minden különösebb előkészítés nélkül, aznapi spontán ötletből fakadóan – közzétettem egy blogbejegyzést, amejben nyomatékosan bejelentettem, hogy

Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy

mától új írásaimban nem használom az ly-t!

Lásd az eredeti posztot, katt a címre:

Néhány bekezdés erejéig ezután indoklom a döntést és részletezem, mit, hogyan, miért. A Facebookon történt megosztás után elég sokan elolvasták (látszott a statisztikából), és like-okat is kapott szép számmal, persze csak magamhoz mérten: annyit, amennyit saját ismeretségi körömben egy ijen bejelentéssel kiváltani lehetséges. A közösségi portálon hozzászólások is születtek, s ezek némejikéről nehéz volt eldöntenem, hogy

  • komojan vették-e a bejelentést ismerőseim
  • vagy csak ők is belementek a játékba.

Ezt azért is nehéz lett volna eldöntenem, mert azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy én mennyire gondolom komojan.

Az bizonyos, hogy voltaképp

áprilisi tréfának szántam

– de az is igaz, hogy a bejegyzés megfogalmazásakor felhozott érvek pontosan kifejezik a véleményemet, és magam számára is nyitva hagytam a lehetőséget, hogy akár tarthatom is magam viccesnek szánt elhatározásomhoz. Van bennem annyi fenegyerekség, különcködési hajlam és feltűnési viszketegség, hogy komojan eljátsszam a gondolattal, nem lenne-e nagy-nagy ambícióm arra, hogy

én legyek az első magyar író, aki nem használ elipszilont.

De. Feltétlenül lenne. Akkor hát?

Akkor hát április másodikán megerősítem bejelentésemet. Ha nem is vaskalapos következetességgel, de amikor csak ez lehetséges, újabb írásaimban: kerülni fogom az ly használatát. (De régi szövegeket, beírásokat utólag nem javítok.)

Ezzel egyszersmind sikerült teljesítenem a szándékos öngól szép példáját. Ugyanis:

  • ha csak áprilisi tréfát űzve megviccelem ismerőseimmet, az jópofa dolog
  • ha tréfán kívül teszek ijen bejelentést, az heroikus dolog
  • ha eredetileg tréfának szánok valamit, de aztán én magam veszem komojan, az szánalmasan röhejes

Mint maga az ly. Vagy az ellene való fellépés.


Frissítés: Elipszilon – Balla D. Károj nem használja


Share

Megszoktam, megszoktam szövegértküz deni

Share

…avagy az egyik fő vezérfonál felszólít

Dúdolgatom az ismert kalitkában hálós népdal dallamára a tudósítás címének – Megszoktam küzdeni egy jó szövegért – parafrázisát, és próbálom az egybeírás-különírás helyesírási szabályzatával összeegyeztetni a cím értelmezési tartományát. Közben majd kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon Finta Éva fogalmazott-e ilyen jelentéstömörítő módon, vagy csupán az igekötők helyes használata fölötti nagyvonalú eltekintés adja-e ezt a játéklehetőséget. A tudósítás szerint

Az igényes irodalom művelőinek az írás mindig is kemény munka marad, és ezt Finta Éva költő szavai is jól igazolják, aki saját alkotói tevékenységéről azt mondta, hogy megszokott küzdeni egy jó szövegért.

Az igénytelen tudósítók és a magát jelentősnek tartó intézmény szöveggondozói azonban láthatóan nem szoktak megküzdeni a mondataikkal, illetve ha mégis, akkor láthatóan csúfosan alulmaradnak ebben a küzdelemben. Mert bármennyire is szeretnék felmentést adni a mondat megfogalmazója számára, mégsem tudom elhinni, hogy Finta Éva a Megszokott dolog küzdeni egy jó szövegért, illetve Megszoktam, hogy küzdjek egy jó szövegért jelentésű mondandóját tömörítette ilyen formába, hanem ehelyett egyszerűen csak azt mondta, hogy Meg szoktam küzdeni egy jó szövegért – vagyis nem megszokásról, hanem megküzdésről van szó.

Saját szórakozásomra gyártottam még ilyen mondatokat:

  • megfogom tanulni a helyesírást
  • megszeretném fogalmazni a mondatot
  • megtudom írni a tudósítást

Ugyancsak izgalmas a megfogalmazás, amelyben a tudósító így értékeli a találkozót:

Több szempontból is értékes volt ez az értekezés

Én balga eddig azt hittem, hogy az értekezés az egy komoly, terjedelmes és érvelő típusú írásmű, mely egy-egy tudományos kérdést szakszerűen és részletesen tárgyal. Hogy Finta Éva a helyszínen felolvasott volna egy ilyen írásművet, kevéssé életszerű, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a tudósítónak sikerült ezt a kifejezést nyelvújító módon használnia.

Ám innovatív munkájának nem ez a csúcsa, hanem az, amikor mondatában a fonál egyszerre tud egyik, és vezér lenni, továbbá, amikor elárulja, hogy a beszélgetésnek ez a nevezett egyik fő vezérfonala felszólította a tollforgatókat. Nem is akármire:

A forma alapvető, azonban kevés író tartja fontosnak megjelent írásainak a műfaji besorolását. Mégis egyik fő vezérfonala a beszélgetésnek arra szólította fel a tollforgatókat, hogy a költő tanuljon meg formában írni.

Formában írni szerintem is roppant üdvözítő. Próbáltad már kívüle?

Lásd még: “Író elvtársak, írjatok remekműveket!”


 

És ez se maradjon le.


Share

Etnikai homogenitás?

Share

Ukrajnában az Orbán Viktor által oly fontosnak tartott etnikai homogenitás jegyében éppen a kárpátaljai magyar oktatás megfojtására készülnek. A KMKSZ, a Fidesz helyi fiókszervezete éppen aláírásokat gyűjt ez ellen. Nagyon helyesen, de a Főnök elveivel ellentétben. Nem lesz abból baj, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális szövetség voltaképp Orbán ellen gyűjt aláírásokat?

Magyarország miniszterelnökének a szavai most erős ütőkártyát jelenthetnek a nacionalista érzelmű ukrán torvényhozók kezében. Pont azt akarják, amit Orbán.


Helyesen vetik fel, akik felvetik:

Vajon hogyan fér meg egymással a nemzeti érzéstől fűtött elmékben

  • egyfelől az etnikailag homogén nemzet eszménye
  • másfelől az etnikailag roppant heterogén Nagymagyarország eszménye?

Vajon érdemes-e abban bízni, hogy a miniszterelnöki szavakat csak azért nem veszik biztatásnak és bátorításnak a kocsmai szinten zsigerből cigányozók, zsidózók, migránsozók, mert sem a homogenitás, sem az etnikai szó jelentését nem értik?


Vajon hány hajszál választja el egymástól a két fogalmat:

  • etnikai homogenitás
  • tiszta faj

(Nem teljesen mellesleg: a több nyelvet beszélő, két diplomás, a legnagyobb példányszámú kárpátaljai magyar lapot főszerkesztőként jegyző hajdani vitapartnerünk  hajdani érvelése szerint a fajelmélet nem más, mint Darwin elmélete a fajok eredetéről.)


Az etnikai homogenitás Ceaușescu idejéből ismerős Dragomán György számára. Kárpátalján is emlékszünk a fogalomra: egységes szovjet nép


Etnikai homogenitás jelentése

mit jelent: etnikai homogenitás

Etnikailag NEM homogén (heterogén) csoport

Frissítés: Ez a blogbejegyzés TOP3 pozíciót szerzett a Google keresőben az etnikai homogenitás jelentése kifejezéssel. Így indokolt, hogy megadjak valamiféle definíciót, a kifejezés jelentésének meghatározását.

Etnikai: jelző, amely az etnikumra mint történelmileg kialakult, a közös származás és összetartozás tudatával, közös nyelvvel, kultúrával és hagyományokkal rendelkező népességre vonatkozik, azzal kapcsolatos.

Homogenitás: egyöntetűség, egyneműség.

Az etnikai homogenitás így az olyan népességre (ország lakosságára) jellemző,  amely egyneműséget, egyféleséget mutat a származás, a nyelv, a hagyományok és kultúra vonatkozásában.

Azaz Magyarországon pl. a romák, Ukrajnában, Romániában, Szlovákiában pl. a magyarok alaposan kilógnak belőle.


Az etnikai homogenitást meg kell őrizni, mert a túl nagy keveredés az bajjal jár. Ez náci beszéd


Share

Azon lamentál, hogy…

Share

A televízióban zenész és politikus, a közösségi portálon íróember szóhasználatában tűnt fel mostanában a lamentál, lamentálok ige számomra szokatlan használata. Én a kifejezésnek a panaszkodik, siránkozik, felpanaszol, kifogásol jelentését ismertem csak eddig, és nem véletlenül: így szerepel az a szótárakban. Elő ugyan nem vettem most egyiket sem, de az internetes rákeresések igazolták ismereteimet, a Tinta Kiadó idegenszavas e-szótára szerint

lamentál szó jelentése - tinta idegen szótár
tintakiado idegen szótár lamentál

A szininimaszotar.hu szerint a

“lamentál” szinonimái:

aggályoskodik, aggodalmaskodik, panaszol, panaszkodik, elégedetlenkedik, reklamál, károg, sopánkodik

Az e-nyelv.hu szómagyarító részlege szerint

lamentál

siránkozik, sopánkodik, kesereg, panaszkodik, (meg)sirat, nagyon sajnál, fájlal

Ugyaninnen tudhatjuk meg a latin eredeti kifejezést és annak jelentését:

lamentari, lamentatus ‘hangosan és igen jajveszékel, jajong, jajgat, siránkozik, megsirat’ < lamentum ‘sírás, jajgatás, siránkozás’ < proto-indoeurópai *la- ‘kiált, kiabál, ordít’

A kifejezés és jelentése közvetlen összefüggésbe hozható a vallási értelmű lamentáció szóval. A Lamentációk néven számon tartott imádság Jeremiás próféta siralmaiként ismert ájtatosság. A szerzetesi közösségekben régen szentnapi éjszakai imáikban Jeremiás próféta siralmait olvasták az Ószövetségből.

Erről a Vasárnap c. keresztény online kulturális lapban ezt olvashatjuk:

A Lamentációk vagy Jeremiás siralmaiként ismert ájtatosság a szent három nap egyik többé-kevésbé ismert imádsága. |…| Az egyház ősi gyakorlata, hogy húsvét évi ünneplését hosszabb előkészület előzi meg. Először ez háromnapos böjtöt, intenzív imát és a húsvét éjszakájának átvirrasztását jelentette. Ez a készületi idő aztán kibővült 40 napra, és a készületi idő szertartásai is egyre gazdagabbá és színesebbé váltak. A zsolozsma közös imádkozása hosszú évszázadokon keresztül nemcsak a szerzetesek imája, hanem a hívek által is nagy létszámban látogatott liturgia volt. Különböző vidékeken, különböző alkalmakkor ma is az. Ennek a hagyománynak a része a szent három nap alkalmával nemcsak szerzetesközösségekben, hanem plébániaközösségekben is végzett zsolozsma.

Ehhez képest mostanában többször egymás után ettől erősen eltérő értelmű szóhasználattal találkoztam. A jeles író a Facebookon nemrégiben azon lamentált, vajon vissza kellene-e adnia egy kitüntetését (visszaadta…). Az egyik ellenzéki párt vezető politikusa szerint most kell cselekedni, mert 2018-ban késő lesz azon lamentálni, vajon mit rontottunk el (már most késő van…). A minap egy zenei producer számolt be arról, hosszú ideig lamentált azon, hogyan lehetne popdalt faragni a népzenei ihletésű dallamból (sajnos sikerült neki…).

A lamentál szónak az eredetitől eltérő morfondíroz, töpreng, tépelődik, skrupulizál jelentése, úgy tűnik, terjedőben van. Egy barátom is ekként ismeri-használja. Még egy családi történetet is felelevenített, honnan ismeri a szót. Nagyapja vonakodott valami házimunkát elvégezni, mire nagyanyja így nógatta: “Ne lamentálj annyit, fogd és vigyed!”. Ismerősöm ebből egyértelműen arra következtetett, hogy a felszólítás azt jelentette: az öreg ne tépelődjön, ne gondolkodjon, ne tanakodjon annyit, fogjon dologhoz. Holott a nagypapa, meglehet, nem annyira morfondírozott, mint inkább panaszkodott, kifogásolt, esetleg jajgatott, siránkozott; alighanem sérelmesnek találta, hogy valamit neki kell elvégeznie.

Valószínűnek tartom, a köznyelvben is így terjedhetett el: aki valaminek az elvégzésével kapcsolatban kifogásokat emel, sérelmeket sorol, felpanaszol ezt-azt, az olyan, mintha tépelődnék azon, elvégezze-e az elvégzendőket. Aki cselekvés előtt vagy helyett felpanaszol valamit, az lamentál, de ebből a panasztétel ténye helyett a cselekvés elodázására alkalmas tétovázás ténye ragadt rá a szóra új jelentésként.

Ha elkötelezett nyelvművelő lennék (mint voltam 30 éve), most erőst lamentálnék a terjedő szóhasználat miatt, amióta azonban magamévá tettem a szociolingvisztika tanításait, most csak azon lamentálok, vajon mikorra kerül be ez az új keletű jelentés a szótárakba.


Share

Gyurcsány Ferenc és a böszmeség diszkrét bája

Share

gyurcsany-ferencMagyarország volt miniszterelnökéhez valószínűleg nem ér fel az őszi Kárpátok zizegő avarjából felpirézlő viperasziszegés, mint ahogy nem hallják meg az önzajukba szerelmesek sem, legyenek bár őt harcosan támadók vagy vehemensen védelmezők, így bízhatóan nem kelt különösebb indulatokat, ha villás nyelvünket öltögetve kis különvéleményre vetemedünk Gyurcsány Ferenc és az ő bájos politikai szerepe ügyében.

A böszmeség diszkrét bájának felettébb elragadó elméletét két egymásnak ellentmondó axiómára alapozzuk, éspedig:

  1. Gyurcsány Ferenc a demokratikus ellenzék egyetlen olyan figurája, aki ma képes lenne Orbán Viktort legyőzni egy szabad választáson
  2. Gyurcsány Ferenc az a személy, akinek jelenléte az ellenzéki oldalon kizáró ok arra nézve, hogy Orbán Viktort le lehessen győzni egy szabad választáson

Ez a súlyos, feloldhatatlan ellentmondás tartja évek óta csapdában mindazokat a politikai erőket, amelyek a demokratikusnak, baloldalinak, liberálisnak tartott térfélen próbálkoznak kiskutya módjára bármiféle összefogással vagy elhatárolódással, ugyanis  A) ha elhatárolódnak Gyurcsánytól és nélküle próbálnak a kormányváltásra felkészülni, akkor szembesülniük kell az első ponttal, B) ha összefognak vele, akkor a másodikkal.

Az első szembesülés roppant kínos, hiszen nem lehet könnyű belátni mondjuk a szocialista pártban, hogy egyetlenegy olyan karizmatikus politikust sem tudnak felmutatni Gyurcsány távozása óta, aki felkészültségben, szónoki készségekben, személyisége színességében, meggyőző erejében akár csak megközelítené a bukott miniszterelnököt. A párt utóbbi három elnöke legalábbis a legkisebb jelét sem mutatta kiemelkedő képességeknek. És nincs ez másként a kisebb pártoknál sem, hiába mondanak olykor vezető embereik okosakat vagy meredekeket, alapvetően mégis szürke figurák, akiknek a politikusi kalibere sokkal kisebb annál, semhogy országos vezetőnek bárki el tudná őket képzelni. Ezt ők maguk és párttársaik, szűkebb-szélesebb körű támogatóik akár belátják, akár nem, két választás már megmutatta, és félő, a harmadik is meg fogja, hogy esélytelenek bármiféle győzelemre, alkalmatlanok arra, hogy az egyre inkább magát bebetonozó Orbán-rezsim falán repedést üssenek.

Ennek felismerése kínos, de ha tudatosulna egy-egy párt vezetésében, hogy mi a szomorú valóság, megpróbálhatnának átlépni saját árnyékukon. Amíg azonban a választék az, hogy Mesterházy vagy Tóbiás vagy Molnár, netán Szigetvári vagy Juhász, esetleg Hadházy vagy Szél (a náluk is kisebb pártokig most ne menjünk), addig a Gyurcsány nélküli demokratikus ellenzék oldaláról a legkisebb veszély sem fenyegeti Orbán Viktor egyeduralmát.

Az A) megoldás kínos felismerésénél is súlyosabb a B) megoldás lehetőségét választani, amely bizonyos mértékben a politikai öngyilkosság kategóriájába tartozik: összefogni Gyurcsánnyal annyi, mint bukásra ítéltetni. Ez ellen ugyan lehet érvekkel kapálózva tiltakozni, a Vipera véleménye mégis az, hogy a következő 10 évben nem nyerhet Magyarországon választást olyan formáció, amelynek szűkebb vezető csapatában Gyurcsány Ferenc benne van. És nemcsak azért nem, mert a jobboldal kezében még ma is a legerősebb ütőkártya az, amelyik ővele riogat, hanem mert – ne szépítsük – a magyar lakosság döntő többsége az őszödi beszéd óta nem kér belőle.  Ez akkor is igaz, ha jelen pillanatban a DK-nak jelentős szellemi muníció áll a rendelkezésére, kiváló személyiségek, jó szakértők, rátermett, okos politikusok szerepelnek soraikban. Amit és ahogy Gyurcsány mond, az – valljuk be ezt is – általában szimpatikus, előremutató, gyakran bölcs és igaz: az egyetlen orvosolhatatlan baj, hogy ő mondja. Lehet százszor igaza, lehet övé a legjobb stratégia, a legszimpatikusabb program, lehet övé a legtöbb sikerrel kecsegtető cselekvési terv – ha eközben az elutasítottsága (a saját 5 % körüli támogatói körén kívül) olyannyira erős, hogy vele szövetkezni annyi, mint Dugovics Titusszal forrni ölelésbe.

Érdemes felvetni a történelmietlen kérdést: másként lenne-e, ha 2006 után vagy legkésőbb 2008-tól kulcsfiguránk végleg visszavonult volna a politikából. Igaz-e a vád, amelyet olykor a Vipera is kisziszeg méregfogai között, hogy a baloldali politikán éppen Gyurcsány Ferenc ejtette a legnagyobb sebet azzal, hogy rosszul kormányzott, hogy nem tudta a baloldaliságot szimpatikussá, meggyőzővé tenni, s hogy erről a politikai irányvonalról még tíz év után is mindenkinek az őszödi böszmeség jut az eszébe. (Más kérdés, hogy ezt az összekapcsolódást hangsúlyozni az ellenoldal elemi érdeke, és ugyancsak más kérdés, hogy a nagyságrendekkel nagyobb gaztettek vajon még mindig miért palástolhatók a gyurcsányi hazugságra való hivatkozással.) Ezek mind végiggondolandó felvetések és nyilván részei a böszmeség bájáról szóló elméletnek, amelynek részleteibe most mégsem siklunk bele. Ezúttal csupán az éles lényeglátásunk és csapdaérzékünk tárgyának a kisziszegése volt a cél, most ez tűnt aktuálisnak, mert a 2018-as választások közeledvén az ellenzéki összefogás réme már a kertek alatt jár, és emiatt az indulatok is el-elszabadulni látszanak. Legutóbb Juhász Péter és Szél Bernadett tett éles megjegyzéseket Gyurcsányra. Itt most ne vitassuk meg azt se, miben és mennyire érvényesek kijelentéseik (vagy az őket ért ellenvádak), ne taglaljuk azt sem,  hogy a gyurcsányozás mint olyan segít-e vagy ront a baloldal esélyein. Azt azonban szögezzük le, hogy ebben a percben nem látszik feloldhatónak az ellenmondás, miszerint egyfelől Gyurcsány és pártja megkerülhetetlen szereplője egy esetleges ellenzéki összefogásnak, másfelől ha ő valóban része lesz egy ilyen összefogásnak, az Orbánnal szemben bukásra van ítélve a mai Magyarországon.

Nem más ez, mint az őszödi böszmeség diszkrét bája – és halálos diszkrepanciája.


Share
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme