Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

gazdos

Gajdos István ismét pártot cserélt

janukovics-gajdosAzt természetesen csak helyeselni lehet, hogy a mostani vészterhes időben az ukrán törvényhozás magyar képviselője kilépett abból a kormányzó pártból, amelynek színeiben mandátumot szerzett, ám kis szépséghibája gesztusának, hogy a hét elején az ukrán parlament előtt tartott hatalompárti tüntetésen még a kárpátaljai magyarok nevében (??) támogatásáról biztosította Viktor Janukovics ukrán elnököt.  S ha efölött még el siklana a meghatottságtól könnypárás tekintetünk, azt nehéz elfelejteni, hogy a jeles férfiú a szociáldemokrata párt tagjaként kezdte politikai karrierjét, aztán amikor pártja vesztett a 2004-es narancsos fordulatban, szemrebbenés nélkül átlépett a győztes szocialisták frakciójába; aztán, ugye, új pártja, a Régiók Pártja színeiben szerzett parlamenti mandátumot, most pedig időben elhagyta a süllyedő hajót. Híresztelik, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, amelynek Gajdos az elnöke, sorsjegyet bocsát ki Kárpátalján, amelyen a hívek megtippelhetik, melyik lesz a következő párt, amelynek a korábbiakhoz hasonlóan roppant elvhű tagja lesz az elnök úr. Aki eltalálja, soron kívül ismerőse lehet a Facebookon.

A Viperának minderről csupán Hofi Géza anyósának velős megjegyzése jut eszébe a rendszerváltás idejéből: „Te Géza, ezek úgy cserélnek pártot, mint más szaros gatyát”.

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme