Bevalljuk, az utóbbi időben megengedhetetlen módon elsiklottunk Gubcsi Lajos áldásos közéleti és még annál is áldásosabb szépirodalmi munkássága fölött. Annyi azért elsőre beugrott, hogy utoljára mintha a polgári körök tájékán láttuk volna tündökölni, amit felettébb helyesnek is találtunk: a magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága lapját a legszebb kádári időkben főszerkesztő kádernek mindenképpen ott a helye, szívünk szerint az összes KB-k és PB-k összes tagját ott látnánk a legszívesebben. Ennél valamivel több háttéranyagra azért lettünk kíváncsiak, mert azt olvastuk, hogy a jeles férfiú Beregszászban „a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola idei tanévzáró ünnepségén … a diplomázóknak az Üzenet a végekről című albumsorozat második kötetét adta át, amely Kárpátalját mutatja be”. Az interjúból megtudtuk, többek között, hogy az adományozó hazájának tekinti Kárpátalját, „még ha végeink egyike is”, merthogy „A végek is a mieink…”. (A magunk részéről felajánljuk, hogy a saját végeink is lehet az övéi.)Ennél valamivel jobban meglepődtünk a közgazdaság-tudomány kandidátusának azon a bejelentésén, hogy őt ma már az emberek íróként és költőként tartják számon.Basszus, erről bizony lemaradtunk!Nosza, ugrás a netre, mit olvashatni ottan pölö a poéta Gubcsitól, hadd tegyük azt késedelem nélkül az irodalmi élvezet tárgyává. És lőn.
Szinte elsőre a „HAZA SZERELEM” című kötet anyaga türemkedett képernyőnkre, némi fejtörést okozva már magával a címmel is. Így, két szóba külön írva és minden írásjel nélkül számunkra leginkább egy hátvéd által tett kijelentésnek tűnt, amellyel tömören azt igyekszik kifejezni, hogy az ellenfél csatárját sikerült szerelnie, majd a labdát hazaadta.
A versek és kisprózák iránti felajzott kíváncsiságunkat aztán némileg lehervasztotta az, hogy a könyvet a GL-4 Kft adta ki (a névbetű feloldását olvasóink fantáziájára bízzuk), szerkesztője Gubcsi Anikó, és Gubcsi Attila illusztrálta. Ajjaj.
A kötetkezdő írások zavarossága némi pánikot keltett bennünk, így biztonsági okokból azonnal a címadó versre ugrottunk. Itt aztán ilyen szép képeket olvastunk:
„Én szeretem a könnyeket a sós földeken
A zokogó esőcseppeket, ha élni kell”
– zokogó esőcseppek? Különös.
„Én szeretem a szótlan és gyűrött arcokatA nagyapákat, az elmotyogott álmokatA kisfiúkat, ha énekelnek kuruc harcokatTéged, ha magadra húzod kihűlt ágyamat”
– férfiasan bevalljuk, hogy a kihűlt ágyat magára húzó kedves képénél feladtuk a „harcokat” és felhagytunk Gubcsi Lajos lírai munkásságának további tanulmányozásával.
