Vipera: Karpaty News

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

iroda-lom

Húsz évvel ezelőtt nem volt itt semmi…

Share

Egy doktorandusz bölcselmei

Kárpátaljai szerzőtől ilyen nívó, úgy tűnik, elfogadható az országosan legrangosabb egyetem doktori képzésén. A Viperának nincs kétsége afelől, hogy a beregszászi főiskolán diplomázott „irodalomtörténész” szerző rövidesen doktori címet szerez és ekként fog hasonló bölcsességeket írni. Addig is szépen gyarapodik korábban hiányolt publikációs listája.

2015-08-25_10

Amikor ezek a mesék íródtak, a kárpátaljai valóságban nem volt semmi, a Szovjetunió felbomlása után akkor volt a legnagyobb a szegénység, az emberekre akkor szakadt rá már a sokadik gazdasági válság, a kuponvilág nyomorúsága, élelmiszert csak jegyre kaptak, és a sok időt, amit sorban állásra pocsékoltak, nem adja vissza senki. Kiüresedett az élet, nem tudtak megélni az emberek, nehéz volt gyereket nevelni, és az Irka Berniczky Éva valóságtól elszakadó meséivel nagyon sokat segített, megmutatta, hogy nem kell semmi a boldogsághoz, csak fantázia.

Az 1990-es években ezeknek a meséknek nagy jelentősége volt, nem véletlenül nem egzotikus nyaralásokról szólnak, hanem arról, hogy a gyereknek van egy macskája, nő a virág a kertben, és mégis embernek kell lenni; az igazi értékek megtalálásában Berniczky Éva meséi sokat segítenek. A szereplők furcsa neve és a történetek furcsaságai nem véletlenek, Berniczky Éva meséi semmiből lett mesék, mert húsz évvel ezelőtt az emberek a semmiben éltek, és mégis embernek kellett éreznie magát mindenkinek. Nagyon jellegzetes lelkiállapot ez, a kárpátaljai közösség lelkének lenyomata, szűkös világ volt akkoriban, szűkös lehetőségekkel, a szürreál a valóságtól való elrugaszkodást jelentette, és a kárpátaljai gyerek ezt kapta Berniczky Éva meséiben.


Share

Költő születik

Share

„Arra pontosan nem emlékszem, mikor született az első rigmus, viszont az apropójára igen. Azon a napon a Trianon című dokumentumfilmet néztem meg, melyben sok vers elhangzik. Miután véget ért, leültem az íróasztalomhoz, és elsőre hat verset írtam. Mind a film témájához kapcsolódott. Ma azokat már nem nevezném versnek, inkább prózai művek verses formában.”

forrás (a Kárpáti Igaz Szó archívuma már nem érhető el, a nagy irodalmi hozzáértésről árulkodó remek interjú szövegét megőriztem, lásd lentebb)


Fodor-Nagy Gergely a nagyok közé vágyik

Többnyire nem jelent gondot az írás

Fodor-Nagy Gergely egy kevésbé ismert, de egyre fontosabb tudományban, az andragógiában látja a jövőt. A húszéves beregszászi srác a Nyíregyházi Főiskola Bölcsészettudományi Karának hallgatója, levelezőn párhuzamosan a felnőttképzés módszerét sajátítja el. Akár polihisztornak is nevezhetnénk, hisz szabadidejében verseket is ír.

– Úgy tudom, nem véletlenül lettél bölcsész

– Imádom az irodalmat, szeretek olvasni, sőt verseket is írok. Most George R. R. Martin amerikai író A tűz és jég dala című díjnyertes fantasy regénysorozatát olvasom. Olyasmi, mint a Gyűrűk ura, persze sokkal modernebb stílusú. Ady mellett nagyon szeretem József Attila, Radnóti Miklós verseit. Kedvenc kárpátaljai költőm Vári Fábián László. Ő az, akire felnéznek, neve mindenki előtt ismert. A versírás csak úgy jött magától. Arra pontosan nem emlékszem, mikor született az első rigmus, viszont az apropójára igen. Azon a napon a Trianon című dokumentumfilmet néztem meg, melyben sok vers elhangzik. Miután véget ért, leültem az íróasztalomhoz, és elsőre hat verset írtam. Mind a film témájához kapcsolódott. Ma azokat már nem nevezném versnek, inkább prózai művek verses formában.

– Hogyan jön az ihlet?

– Többnyire nem jelent gondot az írás. Bár van, hogy alkotói válságban szenvedek, volt olyan nyár, amikor egy sort se írtam. Ha valami fontos esemény történik, vagy érzéseket vált ki bennem, akkor tollat ragadok. Szerintem csak a zsenik tudnak ihlet nélkül is olyan művet alkotni, ami tökéletes, megfogja az embert, vagy megbotránkoztat. A történelemben három író volt, aki ihlet nélkül, elsőre is tudott tökéletest alkotni, mégpedig Shakespeare, Goethe, és Puskin.

– Van múzsád?

– Több is. Az első édesanyám volt. Pár éve történt, hogy nők napjára nem sikerült neki megfelelő ajándékot választanom, így gyorsan „összedobtam” egy verset, amit egy képeslapra nyomtattam ki. Nos, tetszett neki, és azt a lapot mind a mai napig őrzi. Majd egymást követték a múzsák. Őszinte leszek, kicsit „loptam” Adytól. Az egyiket Lédához hasonlítottam, úgy is szólítottam őt a verseimben. Később újra Adyból merítettem, a másik lányt Csinszkának neveztem, hiszen a karakterük szinte azonos volt. Ha vele voltam, közelebb éreztem magamhoz Adyt. De volt egy képzeletbeli múzsám is, akit a verseimben Sötét lángú lányként említettem.

– Hol jelentek meg a verseid?

– Az Együtt és a Partium című folyóiratban. Régebben sok jó tanáccsal látott el Bakos Kiss Károly, mostanában Beregszászi Anikó tanárnőhöz szoktam fordulni, ha elakadok. A Nyíregyházi Főiskolán nemrég indult egy alkotó csoport. Neve még nincs, csak alkotóműhelynek hívjuk. Ott is van egy tanár, aki novellákat ír, ő is szokott velem úgymond foglalkozni.

– Kritikus vagy magaddal szemben?

– Nagyon. Bár a számítógépem merevlemezén közel egy kötetnyi szöveg van, de szerintem én még nem írtam verset. Azon dolgozom, hogy ez egyszer megtörténjen. Egy biztos: a költészet, a versírás végigkíséri az életemet. Szeretnék bekerülni a nagyok közé, mint Ady, József Attila és Radnóti.

Hegedűs Csilla


Share

Balla Dé újabban Rodolfó örökébe lépett

Share
balla-dkaroly

A szerző, amint éppen megpróbálja kipiszkálni a bűvészdobozból a regényt.

A Kortárs augusztusi száma dicsérőnek semmiképpen nem nyilvánítható kritikát közöl Balla D. Károly legújabb regényéről, a Szembesülésről. Mivel a könyv nincs meg sem az ungvári könyvtárban (miért nincs?) és mivel nem kapható egyetlen könyvesboltunkban sem (beleértve a nagyszőlősi Ugocsa és a beregszászi Bereg Könyvesboltot is), így a jámbor olvasó csak a hozzá eljutó kritikákból (és részben a szerző honlapjáról) tájékozódhat a sokadik Balla Dé-könyv megjelenéséről, illetve arról, miféle írásművel is van dolgunk. A számunkra feltűnő módon eleddig teljesen ismeretlen kritikus, Markovits Teodóra egyáltalán nem lehet szívbajos, ugyanis szemrebbenés nélkül lerántja az utóbbi időben ugyan némileg megtépázódott tekintélyű, de egyes szakmai körökben mégis magasra értékelt szerzőről a leplet, feltárja alkotói módszerének hamisságát. Markovits „A posztmodern bűvészdoboz” című recenziója végkövetkeztetéseként nem kevesebbet állapít meg, mint azt, hogy a könyv egésze nem más, mint egy sikertelen filológiai trükk, balul elsült írói szemfényvesztés, amelynek végén a cilinderből nem egy nagy regény, hanem egy pici nyuszi kerül elő.

Már megint egy elfuserált tanítvány, csóválja a fejét Rodolfó mester a mennyei bűvészporondon.


Share
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme