Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Kárpáty Nyúz

Gajdos István ismét pártot cserélt

janukovics-gajdosAzt természetesen csak helyeselni lehet, hogy a mostani vészterhes időben az ukrán törvényhozás magyar képviselője kilépett abból a kormányzó pártból, amelynek színeiben mandátumot szerzett, ám kis szépséghibája gesztusának, hogy a hét elején az ukrán parlament előtt tartott hatalompárti tüntetésen még a kárpátaljai magyarok nevében (??) támogatásáról biztosította Viktor Janukovics ukrán elnököt.  S ha efölött még el siklana a meghatottságtól könnypárás tekintetünk, azt nehéz elfelejteni, hogy a jeles férfiú a szociáldemokrata párt tagjaként kezdte politikai karrierjét, aztán amikor pártja vesztett a 2004-es narancsos fordulatban, szemrebbenés nélkül átlépett a győztes szocialisták frakciójába; aztán, ugye, új pártja, a Régiók Pártja színeiben szerzett parlamenti mandátumot, most pedig időben elhagyta a süllyedő hajót. Híresztelik, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, amelynek Gajdos az elnöke, sorsjegyet bocsát ki Kárpátalján, amelyen a hívek megtippelhetik, melyik lesz a következő párt, amelynek a korábbiakhoz hasonlóan roppant elvhű tagja lesz az elnök úr. Aki eltalálja, soron kívül ismerőse lehet a Facebookon.

A Viperának minderről csupán Hofi Géza anyósának velős megjegyzése jut eszébe a rendszerváltás idejéből: „Te Géza, ezek úgy cserélnek pártot, mint más szaros gatyát”.

Dupka visszavonatja Trianont

Alig találok szavakat. Azt eddig is pontosan tudni lehetett, hogy Dupka György fejében akkora zavar van, mint egy mosogatótálban a vasárnapi ebéd edényeinek a beáztatása után, de úgy tűnik, eszement működése most már kifejezett veszélyt jelent a normális gondolkodásukat még el nem vesztett kárpátaljai magyarokra nézve, akik mint példamutató értelmiségire, mint intézmények, szervezetek, testületek elnökére néznek rá és azt gondolhatják, követni kell a vezérürüt akkor is, ha kitört rajta a kergemarhakór. Ez a vezérürü most egy tökéletesen hamis illúzióba, az egészséges nemzeti identitásban mérhetetlen sebeket ejtő fantazmagóriába vezeti a híveit. A revizionizmus eszméi ugyanis nem csupán teljesen terméketlenek, hanem kifejezetten ártalmasak. Akik terjesztik, nem védelmezői a magyarságnak, hanem az önpusztítás hamis prófétái. Mást nem tehetek, mint a magyar történelem fekete lapjaira emlékeztetve  igyekszem időben szólni: ÁLLJ!

dupka

Dupka korábbi vitézsége: Dupka és az idegenek kitoloncolása

A petíció meg >itten< [ne írd alá és ne küldd tovább, mert fertőz]

Frissítés: ahogy a fenti képet, úgy ezt is egy ismerősöm küldte, aki látja DGy üzenőfalát (én nem, rég letiltottam). Ez a megosztás is magáért beszél:

dupka-attila-verei

Dupka és az ő megosztása

Már régóta nem vagyok az ismerőse a Facebookon a jeles kárpátaljai nagyotmondónak, Dupka Györgynek, mi több, kivételesen nem én tiltottam le őt, hanem ő engem valamely személyét ért súlyos sérelem miatt, de olykor közös ismerőseink értesítenek egy-egy nagy magyar vitézkedéséről. Így történt most is, amikor valaki DGy alábbi megosztását küldte el nekem.  No comment:

dupka-megoszt

Kárpátalját először le kellene választani Ukrajnáról… minden 1918 után oda betelepített idegent ki kellene utasítani, vissza kellene toloncolni az ősei földjére – ilyen szövegeket oszt meg Dupka György, a Magyar Értelmiségiek Közösségének elnöke, a kárpátaljai Magyar Kulturális Intézet igazgatója.

Remek társaságban az elnök asszony

A szélsőséges jobboldali propagandaműsorairól elhíresült Siklósi Beatrix mellett Orosz Ildikó, a beregszászi magyar főiskola elnök asszonya kapta az Arany Búzaszem díjat 2013-ban. A Kárpáti Viperának efeletti örömében egy búzaszem sem férne a testüregébe. (Akit további részletek is érdekelnek: Nőszövetségnek álcázott nácisimogató, miniszterrel.)

siklosi-orosz-ildikoArany Búzaszem-díjazottak. Siklósi Beatrix, Orosz Ildikó

Mesterházy Kárpátalján

Olvasóimat kérdezem: a kupica vodkával vajon mire koccintott Mesterházy Attila, az MSZP elnöke  és Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó c. kárpátalja lap főszerkesztője? (Szellemes tippeket várok komment formájában!)

kiszo-mesterhazy-koszeghyA kép forrása: Mesterházy Attila Facebook-oldala.

A Vipera Nyúz tippjei:

  1. Orbán Viktor miniszterelnök egészségére
  2. Kovács Miklós egészségére
  3. Arra, hogy a KISZó ezentúl se jelenjen meg rovásírással
  4. Arra, hogy Gajdos István – a kárpátaljai választók akaratát kifejezve – Janukovics elnök ellenében emeljen szót az ukrán parlamentben Ukrajna EU-társulása mellett
  5. Kőszeghy Elemér most született unokájának egészségére (gratulálunk!)

Akit érdekel:

  • auto-defektTájékoztató a pártelnök kárpátalja látogatásáról (a Népszabadság 2016-os megszűnésével a cikk az eredeti link alatt elérhetetlenné vált, de alább teljes egészében újraközöltem)

Az online médiában (és a Google keresési listákon) a legnagyobb hír egyébként az, hogy Mesterházyék autója defektet kapott a kárpátaljai utakon. Egy világviszonylatban is jelentős  helybéli  portálon (nagydobrony.com.ua) az igen  bölcs véleménymondók ezt így kommentálták: (tovább…)

Kell ennél rasszistább és antiliberálisabb mondat?

Kőszeghy Elemérnek, a Kárpáti Igaz Sző főszerkesztőjének egyetlen kijelentéssel sikerült dehonesztálnia mind a cigányságot, mind a liberálisokat:

cigánytábor mellett nem élnek liberálisok

Ezen semmit sem javít, hogy szerinte ez nem rasszizmus, hanem élettapasztalat. Épp az ilyen általánosítások a legtipikusabb példái az előítéletes gondolkodásnak.

Azt hiszem, betelt nálam a pohár. Korábban otromba szexista vicceiért figyelmeztettem – ezekkel intésemre felhagyott. Aztán egy minden kommentár nélküli Vona-interjúval keltett bennem igen rossz érzéseket. Magyarázkodása is inkább megerősítette bennem a gyanút, hogy ő maga kiiratkozni szándékozik a liberális gondolkodásúak táborából azzal, hogy mentegeti a Jobbikot. Most meg ez.

Erről a helyről szólítalak fel, Elemér, vagy törlöd ezt a bejegyzésedet – vagy én töröllek ismerőseim közül.

koszeghy-ciganyozik

Frissítés 2013. október 25-én

Kőszeghy Elemér a Facebookon szánalmas és őhozzá méltatlan magyarázkodásokba kezdett, bizonygatván, hogy nem rasszista, de… Ismerjük az ilyen érveléseket.

Egy ilyen megszólalására ezt válaszoltam:

1. nem mondtam, h rasszista vagy, csak azt, hogy ez tipikusan rasszista mondat és szégyelld magad miatta. 2. minden antiszemitának és minden rasszistának mindig van 1 zsidó/cigány barátja és 1 története arról, hogy… 3. ha bármiről is meg akarsz engem győzni, akkor töröld a rád szégyent hozó bejegyzést + kérj elnézést tőlem Az olyan ember kezdetű hsz-ért – itt ugyanis elvekről, szalonképes viselkedési normákról és nem az ún. élettapasztalatról van szó. a rasszizmus egyik ismérve éppen az, hogy „élettapasztalatot” nagyit faji előítéletté. igaz, jut eszembe, legutóbb a fajelméletről is az mondtad, hogy nem negatív tartalmú fogalom. ezt már majdnem el is felejtettem neked. szóval: a további párbeszéd feltételeit elmondtam.

„Természetesen” születtek valódi rasszista bejegyzések. Alig tudom elhinni, hogy Elemér ilyen megerősítést kíván magának, ilyen gondolkodású emberek egyetértésére vágyik. Pedig láthatóan így van.

Persze azért volt, aki megrökönyödött a fajgyűlölet ilyen mértékén, Édes jó Istenem, sóhajtott fel egyikük.

rasszista-sipos-attila

Végül ezt a bejegyzést tettem:

Elemér nem képes megérteni, hogy ő nem egy kocsmában hangját kieresztő vagánykodó magyarmacsó, hanem egy magát komolynak tartó lap főszerkesztője, közszereplő, nemzetiségi érdekszervezet vezető embere. véleményformáló személy, aki a sajtó és a tömegszervezet révén sok ezer kárpátaljai magyart befolyásol, tájékoztat, eligazít a közélet ügyeiben minden megszólalásával. ha ő ilyen hangot enged meg magának és korábbi otromba szexista viccei után most rasszista kijelentéseket enged meg magának és begyűjti a láthatóan valóban rasszista gondolkodásúak helyeslését (lásd fenn) ahelyett, hogy mind magánemberként, mind pozíciójával élve határozottan ellene szegülne mások rasszista megnyilvánulásainak – akkor az én szememben megbocsáthatatlan dolgot művel. Este 7-ig adok neki gondolkozási időt, hogy felülbírálja nézeteit, visszavonja kijelentéseit és megkövesse azokat, akiket kijelentésével dehonesztált. Ha ezt nem teszi meg, többé nem tekintem demokratának, nem tekintem liberális gondolkodásúnak, de még humánus magatartásúnak sem – s mint ilyen, többé nem lehet a barátom és nem lehet FB-ismerőm. Ha vállalja, hogy szememben szalonképtelenné vált és inkább azokhoz húz, akik valóban meggyőződéses fajgyűlölők – lelke rajta. Tehát: a fenti blogbejegyzés keletkezéséhez képest 24 óra állt a rendelkezésére. Este 19 óráig még gondolkozhat. Őszintén remélem, hogy megteszi.

Azóta persze újra tett egy mellébeszélő bejegyzést, erre még ezt válaszoltam:

Elemér, elvekről van szó. Ha nem vagy rasszista, vond vissza rasszista kijelentésedet és kérj elnézést. Ennyi. És gondolkozz a társadalmi pozícióddal járó felelősségedről: láthatod, hogy ténylegesen rasszista nézetűek egyetértését váltod ki ezzel (Attila Sipos). Vagy szerinted az se rasszista vélemény? – Újra kérlek: próbálj logikusan, józanul, felelősen gondolkozni. Valóban a Vona-interjú, a korábbi szexista viccek, a fajelmélet pozitív voltát magyarázó érvelésed és az ezt a topikot kiváltó cigányozó kijelentésed világában akarsz-e élni és főszerkesztőként működni? Valóban cinkosául szegődsz az ordas ideológiáknak? Lelked rajta.

Nem mondható, hogy nem voltam eléggé türelmes és nem mondtam el sokadszor ugyanazt. De mindhiába. Ezzel lett vége (valószínűleg mindkettőnk részéről):

bandy gyilkosok

Frissítés este: a kizárás megtörtént.

Az FB-topik itt olvasható.

Frissítés október 26-án

További hozzászólások, többek között egy rasszista mocskolódás. Szerencsére nem ez dominálja a topkot, inkább a reagálások:

  • Ernyei Bea legutóbb akkor szégyelltem a hőn szeretett magyarságom, mikor az István, a király előadásán tüntettek a magyarság nevében bizonyos igazán magyarok. hát én igazán nem akarok már igazán magyar lenni, vagy nem igazán magyar akarok lenni, vagy hogy is. legyek hát piréz inkább!
  • Róbert Hegedüs Kedves Károly és minden jó érzésű „piréz”! Azt hiszem, azzal, hogy itt vitázunk az „ilyen” gondolkodású emberekkel, nem sokra megyünk. Mert szűk látókörű, befelé fordult, a saját kisszerűségüket másokra kivetítő emberek, akik azt sem fogják fel, hogy saját maguknak ártanak a legtöbbet az ilyen kijelentésekkel. Jobban meggondolva, a ” tunyaság, kosz, pulyabiznisz és megélhetési bűnözés” gerjesztői ők, mert elriasztják kijelentéseikkel azokat, akik beosztásukból adódóan tehetnének ellene! Mikor egy állásbörzén, ahol 20 embert vettek fel 130-ból aki9knek 60%-a volt cigány, de a felvett emberek közé egy sem került be!!! (Tudom, mert ott voltam!) Nos az ilyen esetek felelősei közé sorolható a főszerkesztő úr és sajnos még sokan mások. Azután pedig ők sopánkodnak legelőbb a megélhetési bűnözés és a „pujabiznisz” miatt. Nincs több mondanivalóm ezeknek az embereknek! Csak sajnálni tudom őket!
  • Balla D. Károly Kedves Róbert, köszönöm véleményed. Bár sok kudarcélményem van e téren (ebben, meglehet, túlzott saját elvárásaim vagy türelmetlenségem is benne van), mégsem tartom fölöslegesnek ezeket a vitákat (és erről szociológus végzettségű huszonéves lányom győzött meg). Azt én sem gondolom, hogy felnőtt embereket ezen a módon ki lehet „téríteni” meggyőződésükből – még ha az téveszmén is alapul. De néhány dolgot el lehet érni. Például odáig sikerülhet eljuttatni valakit, hogy belássa: meggyőződésének a hangoztatása bizonyos körökben nem számít szalonképesnek. Ha valaki szívesen köp a földre, amikor összegyűlt a nyála, de szólunk neki, hogy van, ahol ilyet nem illik tenni, esetleg legközelebb már nem teszi meg. Meggyőződése a köpködés jogosságát illetően nem változik, de „viselkedni kezd” – ez pedig siker, mert elértük, hogy lépten-nyomon ne sértse meg mások ízlését. De elértem már ennél többet is. A vita egy pontján megkérdeztem, hogy partnerem szerint az ő problémája megoldódik-e attól, ha büdöscigányozik. Nem, mondta. És vajon a cigányok problémájának a megoldását előbbre viszi-e a büdöscigányozás. Nem, azt se. Hát akkor? És innen már csak egy lépés volt elismertetni vele, hogy kijelentései inkább ártanak, semmint használnak a probléma megoldásában. Szeretnéd, ha a probléma elindulna a megoldás felé, Igen! Akkor miért hátráltatod? – Végül: nekem ezernél több ismerősöm van itt az fb-n. Egy-egy ilyen vitát akár több százan is olvashatnak. Akadhatnak köztük, akik még nem hallottak arról, hogy az előítéletes gondolkodás hamis általánosításokon alapszik vagy akárcsak arról, hogy cigányozni nem minden társaságban menő. Vagy arról, hogy létezhet nézet, mely szerint a Jobbik nem használ, hanem árt a magyarság ügyének. Nem valószínű, hogy akik eleve mást gondolnak, hinni fognak nekem. De legalább szembesülnek azzal, hogy van ilyen vélemény. Aki pedig még soha nem gondolkozott el komolyabban ilyesmin, csak mondta, amit másoktól hallott – az talán lép egyet-kettőt a mi érveléseink mentén. Ezért van értelme – minden kudarc ellenére is.

Vonakodás nélkül

vona-kiszoKárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapja interjút közöl Vona Gáborral. A náci nézeteket gyakran hangoztató, cigányozó, zsidókat listázni kívánó, EU-zászlót égető, mélyen antidemokratikus Jobbik elnökével kedélyes beszélgetés olvasható a nagy példányszámú országos orgánum hasábjain. A főszerkesztő pedig még a Facebookon is népszerűsíti a „remek” interjút.

vona-kisz-fb

Kétségtelen, hogy a Fidesz-rezsim nemzetpolitikáját illető bírálatában akár igazat is lehetne adni Vonának, ám pillanatra sem lenne szabad arról megfeledkezni, hogy egy kirekesztő, szélsőségesen nacionalista, revizionista, rasszista és antiszemita nézeteket nyíltan valló, EU-ellenes, antidemokratikus párt elnöke mondja ezeket a szavakat. Az az ideológia, amelyet Vona és a Jobbik képvisel, csak káros elszigetelődést, romlást, vészt hozhat a magyarságra, esetleges hatalomra kerülésük tragikus következményekkel járna mind Magyarország, mind  a magyar nemzet egésze számára – mint ahogy erre már volt példa a történelemben. E tekintetben Vona és pártja egyáltalán nem szolgálja a magyarság érdekeit, éppen ellenkezőleg.

Ezért súlyos hibának tartom, hogy így, ilyen népszerűsítő formában a KISZó teret ad Vonának, mert ezzel megtéveszti a kárpátaljai magyarságot és veszélyes, embertelen, ordas eszméket legitimál – ezt pedig mélyen elítélem és a lap olvasójaként határozottan elutasítom.

A nácikkal szemben nincsen engedékenység, nincsen tolerancia. Vonakodás nélkül, a leghatározottabban el kell utasítani őket. Az orgánum, amely teret ad önnépszerűsítő megszólásaiknak, bűnt követ el.


Frissítés (okt. 24.). Fenti véleményem summázatát az fb-topikba is betűztem (pontosabban ez a poszt az oda írtak részletesebb kifejtése miatt született). Elemér természetesen reagált és élénk szóváltás következett, amely kis személyeskedésbe is belecsúszott. Kétszer is megpróbáltam egy-egy újabb összegzéssel lezárni  a dolgot, de az első után a vita tovább hömpölygött. A másodikra egyelőre nem érkezett reagálás (de bizonyosan jönni fog). Ez a tartalma:

mindazonáltal itt nem a személyes erényekről vagy gyarlóságokról vagy az én egyedülálló könnyebbségi helyzetemről szólott a vita, hanem azt próbáltam volna elmondani, miért NEM REMEK egy ilyen interjú, s miért gondolom károsnak. érzelmibb megközelítéssel: miért esik rosszul nekem, hogy még a KISZó is alátesz egy nácinak. Az én logikám szerint éppen az iránt a 30 ezer olvasó iránti felelősségből következne, hogy egy olyan lap, amely alapjában mégiscsak a demokrácia eszméinek és valamiféle baloldaliságnak az egyetlen fóruma pátriánkban, amely legjobb törekvéseiben ellenáll annak, hogy nemzeti cukormázzal leöntött jobboldali maszlaggal etesse olvasóit, az a lap valami hamis helyezkedési-megfelelési, igénykielégítési, jómagyarelkötelezettségi megfontolásból vagy akár spontán módon szélsőséges, kirekesztő, fasisztoid eszmék hirdetőinek ad teret ahelyett, hogy ez ellen az ideológia ellen a leghatározottabban fellépne. mégpedig éppen azért gondolom ezt, mert a magasabb érdekek felől nézve hasznosabb, ha 1 olvasó szemét rányitjátok arra, mit is képviselnek valójában vonáék, semmint ha 1000 olvasót késztettek elégedett kézdörzsölésre és annak a téveszmének a megerősítésére, hogy ők lennének a magyarság igazi védelmezői. ti teszitek szóvá számtalanszor, nem helyes osztályozni a kárpátaljai magyarokat, ne akarja senki megmondani, ki a jó és ki a hitvány magyar, mint teszi ezt a fidesz-kurzus és helyi csatlósa. no hát vonáék lennének azok, akik gondolkozás nélkül továbbmennének a puszta osztályzáson, akik a magyar cigányokat indiába, a magyar zsidókat izraelbe, a magyar baloldaliakat börtönbe küldenék. ezt pontosan tudod róluk te is. akkor hogyan lehetséges, hogy mégis engeded főemberüket olyan látszatot kelteni, mintha ők védenék a magyarság érdekeit. ezzel megtéveszted az olvasót. lám, akadt, aki szerint ez remek interjú. voltaképp ez a megjegyzés indított arra, hogy elmondjam: hibának, bűnnek, magyarságunkra nézve ártalmasnak gondolok minden ilyen közleményt.

Ki szól be Dupkának?

dupka-furdikAzért az már valami, ha a Dupka György fémjelezte (pontosabb szó: ócskavasjelezte) szellemi produktumokról azok is vállalják kritikus véleményüket, akik eddig – mint keblen belüliek – jobbára elhallgatták kifogásaikat. A minap Csordás László fogalmazott meg bírálatot a Dupka által igazgatott intézet honlapján megjelent beszámolóról:

Az írás tele van helyesírási hibával és pontatlan megfogalmazásokkal. Ezekből szemezgetve: szerzőként Fucsh (sic!) Andrea van feltüntetve Fuchs helyett, az írótábor megnevezésének írásmódja hullámzó, Jókai Anna Kossuth-díjas „író írónő”-ként (sic!) szerepel, a „vezérmotívumul” választott gondolatok atyja pedig ss-sel írja családnevét. (…) Nem egészen világos az sem, ki miért kapja a titulusát a fiatalok közül: Ámorth Angelika és Pák Diána még pályakezdő íróként, illetve pályakezdő költőként, míg a szintén szárnypróbás Kovács Eleonóra és Marcsák Gergely már íróként, költőként (és utóbbi rockzenészként is) szerepel. Én pedig irodalomtörténészként vagyok megnevezve kritikus helyett. Ezeket a pontatlanságokat körülbelül 15-20 perc kontrollszerkesztéssel ki lehetett volna szűrni. Mivel azonban ezek benne maradtak, így támadhatóvá válik a cikk, a honlap, a szervezet és maga az írótábor is, amely különben tényleg jól sikerült.

Lehet, hogy tényleg jól sikerült, de azért a Facebookon, ahol is DGy népszerűsítette ezt a rendezvényt, Kőszeghy Elemér elég keményen beszólt neki, rámutatva a számos szervezetet elnöklő és igazgató nagy rendezvényszervező húzásaira.

dupka-fb2

Azért gondolom a dolgot előrelépésnek, mert most már nem csupán „az ellenség” teszi szóvá Dupka szélhámosságait és kárhoztatja igénytelen szellemi produktumait (mint én tettem éveken keresztül: nulla eredménnyel), hanem azok is, akik részben függelmi viszonyban állnak vele (Csordás a Dupka által kiadott Együtt olvasószerkesztője)  vagy akik nálam sokkal hosszabb ideig vállaltak valamiféle munkaközösséget az igen szerény tehetségű, de roppant nagy igyekezetű bökényi nagyotmondóval.

No, gondoltam, ha már így állunk, ráerősítek én is… Mivel DGy a „kommenthuszároknak” válaszolva képes volt saját teljesítményére hivatkozni, erre reagáltam:

Dupka a teljesítményre hivatkozik. Höhö. Silányabb, nívótlanabb, összegányoltabb, jobban összeszélhámoskodott szellemi teljesítmény valóban nem sok létezik a Kárpát-medencében. Ő büszke arra, amit mélységesen szégyellni kellene. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy mindig megtalálta mind a befogadó közeget, mind a támogatókat az alulteljesítéseihez. Ebben viszont mesterfokot ért el, mint ahogy a funkcióhalmozásban is. Nem tett mást, csak élt a lehetőségekkel, kihasználta, hogy a „nincs”-hez képest a „van, de hitvány” elfogadható olyan közegben, ahol szellemi hiánygazdálkodás folyik. Gyuriban pontosan és híven testesül meg a kárpátaljai magyar mivolt, s hogy ebben a mivoltjában felemelkedhetett, abban mindnyájan hibásak vagyunk. Dupka rút szégyenfolt rajtunk, de magunkra vessünk, amiért nem tudtuk időben lemosni.

A folytatás kitalálható: Dupka kimoderálta a kommentemet, engem pedig törölt ismerősei sorából.

Nagy könnyebbség, hogy ezt a rég esedékes lépést nem nekem kellett megtennem.

Nem UFÓk, hanem nemiszervek!

Bár az eredeti közlés az Arvisura-blogban jelent meg arról, hogy a vereckei emlékmű és a munkácsi Feszty-panoráma  csillaghajókat szimbolizál, és bár mi ehelyt csupán ismertettük röviden a cikk állításait, mégis a Kárpáti Vipera szerkesztőségébe juttatta el tudományos megalapozottságú cáfolatát Dr. Kállay O. Béla pszichiáter és keletkutató, lévén a blog elzárkózott a vitairat közlésétől. Mi örömmel helyt adunk a tisztázó szándékú  írásnak, amely az eredeti cikkre – Feszty-körkép: panoráma Munkácson – csészealj alakú Arvisura-emlékhely – reagál.

Dr. Kállay O. Béla:

Genitáliák a kárpáti tájban

Megrökönyödéssel és felháborodással olvastam az Arvisura-blog alapvetően téves állításait arról, hogy a kárpátaljai verckei emlékmű rakéta-formája és a munkácsi Feszty-panoráma csészealj-alakja azt bizonyítaná, e földrajzi pontokon valaha csillaghajók szálltak volna le. Ez hajmeresztő fantazmagória és semmi köze az eredeti védikus Arvisura-szimbolikához.  Aki valaha is foglalkozott az Ayurvédával és az Arvisurával (mint én teszem évtizedek óta), az pontosan tudja, hogy az ék-forma fallikus szimbólum, a kör és ellipszis-alak pedig a vulva jelképe a keleti ábrázolásokban. Illetve, tágabb értelemben: a férfiúi és a női mivolt megtestesítői.

Ezen túlmenően a szimbólumokat mindig összefüggéseikben és történetiségükben kell vizsgálni, így a kárpáti tájban megjelenő jelképek sem vonatkoztathatók el a tényleges historikus kontextustól. Ha az Arvisura-blog szerzője ismerné a magyar honfoglalásnak az Anonimus Gestáját időben megelőző keleti értelmezését, talán nem ragadtatná magát ilyen tévedésekre. A védikus irodalomban több helyen is behatolásnak nevezik a nomád népek betörését egy-egy földrajzilag zártabb helyre – ez a szó pedig ugyanaz, amellyel a hímtagnak a vulvába való behatolását illetik. A magyar honfoglalásnak coitusként való értelmezése  egyértelműen kiolvasható például az ősi Atharva Védához 1096-ban csatolt középkori függelékből – ebben az ismeretlen szerző a Kárpát-medencébe való behatolást, illetve a szűzi kárpáti tájnak a lovas férfiak előtt való megnyílását-kitárulkozását egy nemi aktus szavaival írja le.

Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a Vereckénél szimbolikus deflorációt végrehajtó honfoglalók a Latorca völgyében ereszkedtek alá, akkor aligha lehet kétségünk afelől, hogy a hágón már korábban felállított ék-alakú jelnek a folyó lentebbi szakaszánál, Munkácsnál miért éppen kör-forma a megfelelő társa. Ráadásul – a lenti képen is jól látható – : a kör közepén rés, luk, nyílás található. Ennek a nyílásnak az átmérője centire megegyezik a vereckei emlékmű csúcsának – mint a hímtag makkjának – a legnagyobb szélességével, így épp beleillik.

vereckeiarvisura-feszty-korkep

Rakéta és cseszealj Kárpátalján? Dehogy! Fallosz és vulva!

verecke-feszty-coitus

Egymásba illenek

És akinek még mindig lennének kételyei: a honfoglalási monumentum 7 tömbből áll: a hetes a védikus tanításban a férfi ősprincípium szimbóluma. A munkácsi körnek pedig 8 tartópillére van, a nyolcas szám, kell-e mondanom, a női ősprincípium jelképe minden keleti kultúrában.

A kárpátaljai emlékmű-tervezők tehát példás pontossággal tesznek eleget az ősi hagyományoknak, a szexuális jelképek felavatói  pedig méltó módon adóznak kegyelettel a magyar história nagyszerűségé előtt.  Mosolyogjon hát reájuk és fényeskedjen nekik az örök Arvisura!

Rakéta-forma után: csészealj

A más vonatkozásokban is figyelemre méltó Arvisura-blog meglepő állítása szerint a magyar vonatkozású kárpátaljai emlékhelyek valójában földön kívüli lények látogatásának a helyszíneit jelölik. Nem véletlen, hogy a vereckei emlékmű csúcsos űrhajó-formát mutat, míg a most felavatott újdonság csészealj-alakú. Ez utóbbi a híradások szerint a Feszty-körkép eredeti nézőpontját jelöli, vagyis azt a Munkács-melletti dombtetőt, ahonnan a Feszty-körképével tökéletesen megegyező panoráma tárul a szemlélő elé. További részletek: Feszty-körkép: panoráma Munkácson – csészealj alakú Arvisura-emlékhely.

vereckeiarvisura-feszty-korkep

Rakéta és cseszealj Kárpátalján


Ellenvéemény: Nem UFÓk, hanem nemiszervek!

Így beszélünk mi

Nem tudom eldönteni, hogy a kérdező vagy a válaszadó hangképzése és beszédmodora tetszik-e jobban nekem.
(A videó sajnos már nem érhető el…, törölve.  Két beregszászi nagymagyar, Pitkin mint riporter és Gajdos mint alany akcentusában gyönyörködhettünk)

Egy kis szovjet nosztalgia – Beregszász 1989

Beregszász nemrégiben megválasztott polgármestere Facebook-oldalán népszerűsíti ezt a múltidéző  nosztalgikus videót a „Beregszász a legszebb város!” cím alatt. Jó lokálpatrióta ebben a beosztásban nem is mondhat mást, még ha a képek talán másról is tanúskodnak. Aki ismerte a nyolcvanas évek vége felé Kárpátalja akkor még magyar többségű városát, emlékezhet arra, mennyire sivár, szemetes, elhanyagolt, lepusztult porfészek volt. Ez akkor is igaz, ha ifjúságunk minden hevével imádtuk és rajongtunk érte – mint tette a képek láttán most már inkább csak felsziszegő Vipera is. Ha pedig imádta és rajongott érte, az egészen bizonyosan nem a szovjet kultúrpolitika fülledt légkörében fogant kultúrparádék miatt volt. Amely parádé itt sorakozó képei alighanem sokkal jobban élvezhetőek lennének a hozzájuk nem illő alávágott idióta zene nélkül:

A videó végén megjelenő feliratból ítélve a klipet alighanem maga a polgármester úr vágta össze.

beregszasz-babjak

Mellesleg a hozzászólók többsége igen pozitívan fogadta a város első emberének kis remeklését, például: „Nagyon köszönjük ezt a szép videót, könnyeket csalt a szemünkbe. ” Vegyük hát tudomásul, hogy ez a videó szép. Sőt, legszebb, mint Beregszász.

Itt fekszem, míg körbefutok

Örülök, hogy kicsit feldobhattam Csordás László alig olvasott és hótt unalmas blogját, most legalább pár napig sütkérezhet az általa kárhoztatott és szerinte az én asztalomat képező cirkusz rivaldafényében. Ez most kijár neki, mert bár a hírlapírói zsurnalizmus sablonossága és a sztármagazinok szenzációhajhászása – velem ellentétben – távol áll tőle, és bár kissé bő lére eresztette, ezúttal mégis sikerült aránylag szórakoztató bejegyzést tennie A nagy kárpáti Csák Júing cím alatt. Egyben újra beállította saját korábbi rekordját azzal, hogy ezúttal is nyolcszor írta le a nevemet (erre, úgy tűnik, külön ügyelt).

S hogy mi benne a szórakoztató? Hát először is a címbe kiemelt címke. Bár szerinte a címkézés az én ellenségképző gyakorlatom része, most ő azonosít engem „két zseniális színész”-szel. Az első mosolyt az váltja ki, hogy csak egyikük színész (Chuck Norris), a másik viszont szereplő, filmbéli alak (Jockey Ewing), akit egyébként egy valóban kitűnő színész (Larry Hagman) alakított (szemben a szerintem csapnivaló és általam nézhetetlen filmekben játszó Norris-szal ). De ne akadjunk fenn ezen, nem nagyobb tévedés ez annál, mint amikor tanult barátunk költőnek nevez valakit, aki nem az, de akire kárpátalján ezt a szerepet ráosztották.

Túl a mosolyon a kacagást maga az azonosítás ténye váltotta ki belőlem. Van egyfelől, ugye, a hiperaktív vasöklű akcióhős, aki az ember fizikai teljesítőképességét meghaladó szinten harcol válogatott fegyverekkel, ő maga a nyers erő és a kirobbanó energia. Másfelől itt van a durvaságig erőteljes, vasakaratú, hatalommal, nagy vagyonnal, neki kiszolgáltatott emberek sokaságával rendelkező, bárkit megzsaroló, hatalmával bárkin erőszakot tevő, bárkin átgázoló karrierista dallasi alfahím. No meg itt vagyok én ágyban fekve és jobb óráimban tolószékben ülve, nulla hatalommal, nulla befolyással, senki fölött nem rendelkezve, lassan a billentyűket is nehezen leütő erőm teljében. Valóban kísérteties a hasonlóság!

Nem kevésbé abszurd motívum az ellenségkép szóba hozása. Leginkább vigyorogni és kuncogni tudtam azon, hogy bár opponensem valószínűleg pontosan tudja, jó sok éve épp engem kiáltottak ki ellenségüknek mindazok, akiknek irodalmi teljesítményük elmaradása vagy annak sekélyes volta miatt  szükségük volt a harci állapot állandósítására, ő mégis engem, a kiközösített aljas árulót mutat ellenségkép-gyártónak. Épp elég röhejes önmagában, hogy a szerzők tucatjaival, szervezetekkel, intézményekkel, kiadókkal, orgánumokkal rendelkező és jelentős támogatások felett diszponáló tábor még mindig az én egyszemélyű magánírói mivoltomat tekinti nem csupán ellenpólusának, hanem ellenségének, annak a valakinek, aki árt, keresztbe tesz a kárpátaljai irodalom szent ügyének – de hogy eközben én lennék az ellenségképző?  Kuc-kuc.

Nem tudom, Bakos Kiss Károly örül-e annak, hogy ebben a humoros írásában Csordás vele példálózik. Merthogy felteszi (de meg nem engedi), esetleg lenne rá mód, hogy BDK „elismerje például: Bakos Kiss Károly, minden (…) poétikai hibája ellenére sem egészen tehetségtelen, sőt, kiemelkedő verseivel érdekes színfolt a kortárs magyar lírában…” – s ezzel arra ösztökél, én is szót ejtsek druszámról, vagyis elismerjem tehetségét, ami viszont számára nem feltétlenül jó pont. De legyen:

Egyszer a kárpátaljai festőiskola nagy öregjét megkérdezték a fiatalok: mondaná meg a Mester, hogy az, amit Petky Sándor műveivel képvisel, az művészet-e. A Nagy Öreg sokáig gondolkozott, aztán azt mondta, hogy igen. De hozzátette, hogy ami csak egyetlen hajszállal alatta van Petkynek,  az már nem művészet.

Csordással nekem pont az a bajom, hogy bár pontosan érzi a határvonalat, az erre érdemesek mellett mégis írókként-költőkként értékeli azokat is, akik nem hajszállal, hanem rőffel maradnak alatta a lécnek, így aztán nem is kell megugraniuk: átszaladnak alatta. Ami nem annyira őrájuk, hanem éppen azokra nézve kínos, akik ehhez a csaláshoz nevüket adták. És ebben – adom a felmentést – nem az olvasószerkesztőként működő és előszavakat, kritikákat író közreműködőé a legnagyobb felelősség, hanem a fölötte álló kiadóké, főszerkesztőké, elnököké, főbb döntnököké, akiknek közvetlen (anyagi, hatalmi, önigazolási) érdeke fűződik ahhoz, hogy a kárpátaljai magyar irodalomnak legyenek tényszerűen felmutatható eredményei.  Ebben a felmutatási kényszerben a nívó és a nívós teljesítmény jelentősége eltörpül, a felmutatott tény pedig – opponensem szavával – utóbb „felstilizálódik”. Hát hiszen erről volt itt szó eredetileg, nem többet, ezt tettem szóvá az elején, s e körül futjuk itt már a sokadik kört.

Én még bírom szuflával, csak már unom. De legalább sikerült feldobni Csordás blogját és  kacagni is volt módom. Ez pedig nagy dolog, ha egyébként az a helyzet, hogy

Itt fekszünk, míg körbefutunk.

Weöres Sándor, XXVII. egysoros

A dilettánsok védőszentje nem támad

Legalábbis saját állítása szerint. Szerinte inkább csak emlékeztet. Való igaz. Engem például Boborjánra emlékeztet, aki hiába öltözött Jetinek, mégis szemébe mondták, hogy egyáltalán nem ijesztő. Válasza ez volt: De! – Nagyjából ilyen meggyőzően állít Csordás László különféle dolgokat, nyolcszor is leírva a nevemet (ezt a rekordot azért nem döntötte meg), de persze egyszer sem támadva.  (Előzmény) – Írását ezzel fejezi be:

„Megyek vissza az íróasztalhoz és folytatom a munkámat. Ez a legtöbb, amit az irodalomért tehetek.”

Ennek a gesztusnak a hasznosságáról én nem vagyok meggyőződve, fenntartom ugyanis, amit cirka két éve írtam róla:

…továbbra is hiányolom a pontos különbségtételt a valódi és a dilettánsnak méltán nevezhető irodalmi produktumok között. Persze érzem helyzetének nehézségeit is: akivel egyik nap együtt utazom, szereplek, sörözök, arról kínos lenne másnap leírnom, hogy süvöltő fűzfapoéta vagy két lábon járó közhelygyűjtemény. De ha ilyesmit nem is hánynék a haverom szemére, Tersánszkyhoz talán mégsem hasonlítanám… És (egy másik esetben) a botladozó suta sorok egymás alá rakása esetben semmiképpen nem céloznék a költői hermetizmusra. Amely irányzat azért pár világhírűvé vált költőnek köszönhetően kicsikével magasabb fán lakik.

(Mégsem vethetek a szerzőre követ, hiszen a „hőskorban” én is inkább csak a pozitívumokat kerestem „harcostársaimban”. Én is azt hittem, amit talán most Csordás, hogy jó ügyet szolgálok a tupírozással. Főleg, ha a tét nem kisebb, mint a kárpátaljai magyar irodalom létének a bizonyítása. Ma már ellenkezőleg gondolom mindezt, de belátom, hogy az esetleges kései értelmezéshez egy ilyenfajta korai tapasztalat nem spórolható meg.)

Végül: azon már túlléptem, hogy az olyanfajta írásbeliségnek a létjogosultságát eleve megkérdőjelezzem, mint amilyent helybéli alkotóink zömének tollából olvashatunk. Hajlandó vagyok elhinni (Csordásnak is), hogy az ilyen sutácska versírászatnak és nyökögő történetmondásnak is van „lokális értéke”. Ám ha lokális, akkor helyén kell kezelni.

Vagyis – csak ismételni tudom – : az ilyenfajta hamis látszat keltése árt az irodalom ügyének, árt az értékelvűségnek, árt a művészi progressziónak,  s ezzel szemben gyönge érv, hogy  a helyi érdekeket viszont jól szolgálja.

Mert mi is történik? Visszakanyarodva az eredeti, eufemikusan szólva „felstilizált” meghívóhoz –  az történik, hogy akit Kárpátalján publikációhoz juttatnak, abból egy budapesti plakáton már író, költő, irodalomtörténész lesz. Megengedem, hogy az érintettek ebben vétlenek. És elfogadom, hogy bevezető szövegekben, interjúkban lehet tisztázó szándékkal bizonyos dolgokat világosabbá tenni. Még senki jó szándékát sem kérdőjelezem meg. Ám a végeredmény az, amit a meghívó-plakát igen jól szimbolizált.

A végeredmény az, hogy a nem létező művészi értékek a helybéli legitimálás után  „felstilizált” összmagyar reprezentációt kapnak. Nem most, hanem évtizedek óta folyamatosan.

Ezért gondolom vétségnek az érték és értéktelen összemosását, ezért látom szánalmas visszatámadásnak és önigazolási magyarázkodásnak a múltbéli írói indulásokra és korábbi lapokra való utalgatást akkor, amikor a jelen helyzetben kellene a múlt hibáit elkerülni. De már rég nem vagyok idealista és rég nem gondolom azt, hogy valaha is sikerülhet azokat a bizonyos saját árnyékokat átlépnünk.

De néha mégis gondolok a nagy kárpáti Jetire, tudva, hogy lokális kis Boborjánokkal kell beérnem.


Frissítés 2013.09.04:  Csordás reagált

Egy kárpátaljai irodalomtörténész

A Kárpátaljai szövetség meghívó-plakátja jeles személyiségeket vonultat fel egy szereplés alkalmából.

irodalomtorteneszAz íróság fogalma eléggé tág, így aligha érdemes abba belemenni, milyen szakmai ismérvek alapján nevezhető valaki írónak, költőnek egy meghívón vagy bárhol másutt. Szívesen elsiklom a dolog fölött és nem teszem szóvá, hogy például az önképzőköri szintű versírászat alapján lehet-e valakit költőnek titulálni. Ám az, hogy irodalomtörténész, talán mégis jobban köthető bizonyos kritériumokhoz és én azt gondolom, nem diploma teszi az irodalomtörténészt – még Kárpátalján sem. Hájas Csilla esetében láthatnék például egy szakmai publikációs listát??

irodalomtortenesz-karpatalja


Ezt 13 éve írtam, de 13-nál több ember sértődött meg miatta egy életre:

Így emelkedik „tudományos konferenciává” a tucatnyi érdeklődőt vonzó érdektelen felolvasó-délután, így nagyobbodik „megyei szavalóversennyé” a két különböző járás néhány iskolájából érkezett felkészítetlen diákok versengése, így magasztosul „kárpátaljai magyar könyvnappá” az egyetlen szervezet vezetőiből és néhány meghívott vendégből álló könyvtárbéli eszem-iszom, így neveztetik „humorfesztiválnak” az alkalom, amikor az odavetődő spicces jópofák lapos vicceket mondanak egy fűtetlen kultúrház színpadán, így minősül „értelmiségi fórumnak” egypár pedagógus, újságíró és szervező fehér asztal mellett zajló csevegése, így magasztosul tudományos társasággá az önképzőkör, szociológiai műhellyé néhány megbízott kérdőív-töltögető, „könyvkiadóvá” a budapesti kiadó keze alá dolgozó itteni szerkesztő, így nevezhető „sajtóorgánumnak” a szervezeti elnök éves beszámolóján kívül semmi mást nem közlő, évente csak egyszer jelentkező bülletin, így lehet „könyv” a füzet, „monográfia” a sekélyes tanulmány, „életmű” ötven vers, sőt, így hirdethetik könyvbemutatóként azt az alkalmat, amikor a kiadóvezető bejelenti, hogy a fél éve megjelent könyv példányai még nem hagyták el a nyomdát. Kárpátaljai magyar viszonylatban a konyhaasztal már „iroda”, az iroda már „központ”; öt felakasztott kép már „kamarakiállítás”, tucatnyi festmény már „személyi tárlat”, harminc exponátum pedig a népes alkotócsoport „nagy éves seregszemléje”. Kárpátalján „az egyetlen magyar napilap”-nak hiperbolizálják a heti három alkalommal megjelenő újságot és „új magyar gimnázium” felavatásaként adják el, ha a régi középiskolának új épületszárnya nyílik.

(tovább…)

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme