Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

lapszus

Új nevet és díjat kaptam a Magyar Nemzettől

Voltaképp nem is annyira rossz név a Balla D. Károly József. De hogy létezik egy kárpátaljai Attila-díj, és ráadásul az van nekem, erről eddig nem tudtam. Nevéből ítélve valami hun-szittya díj lehet, manapság jól jön az efféle, teszem is vitrinbe gyorsan. Ha erre jár a NER, hadd lássa.

kiléptünk az ukrán írószövetségből

A Magyar Nemzet Online a blogomból vette a hírt, hivatkozik is rá linkkel, voltaképp megtisztelő, hogy olvassák, bár azt kicsit furcsállom, hogy egy lokálisnak és marginálisnak számító magánblog szeméjes* közléséből ennyire könnyen lehet újsághír egy országos portálon. Rólam tudható, hogy magamról álhíreket terjeszteni nem vagyok rest, különösen saját halálhírem keltésében tartom a magyar rekordot, mi szép lenne, ha egyszer egy ijet is átvenni a Nemzet.

Kilépésünk hírét, ahogy az lenni szokott, más orgánumok a másodlagos forrásból vették át, vagyis nem a blogomból, hanem a MNO honlapjáról, ezek többségében persze a lapszus is benne maradt, így Kárpátaljára is visszavándorolt: a kárpátinfo.net portálon is plusznevű Attila-díjas vagyok. Nem így a HVG üdítő kivétele!

Amit végül erősen nehezményezek a közleményben, az a szintén író. Van magyar író, meg szépíró, meg prózaíró, a szintén író viszont ojan, mint a szintén zenész a kabaréban. Úgyhogy kikérem magamnak. Vagyis Neki. Egyébként pedig Éva nemcsak Déry- és Márai-díjas, és nemcsak hogy elsőként szerepel neve kilépési nyilatkozatunkon, hanem az elhatározásunk is az ő fejében fogalmazódott meg először, (és én voltam az, akiében csak ugyancsak), így minimum egy, de inkább két keresztnév neki is járt volna. Mondjuk így: Berniczy Éva Tibor Sándor. Ma így szólítottam. Hallgat rá.


PS. Köszönet H. Csaba barátunknak, aki a hírből hírbe vándorló bakit észlelte. A HVG-ben viszont jól:

hvg


(tovább…)

Kárpátalján Esterházy él!

De nevét továbbra sem írják helyesen!

Annak a kárpátaljai intézménynek a honlapján, ahol ez a szöveg szerepel, mindig rábukkanni más érdekességekre is. Nem csoda, elnöke történész doktor, igazgatója számtalan könyv szerzője, költő és szintén doktor (ekként szerepelnek a lapszus alatti szövegben is), mellettük az eseménykrónikát újságíró és még egy költő jegyzi. Valamennyien az „Írástudókat adó táj” jelesei.

A hír Esterházy Péter haláláról láthatóan nem jutott el hozzájuk és nevének helyes leírására sem adnak sokat.

Forrás << katt, és keresd a  VENDÉGSÉGBEN rovatcím alatt az oldal alsó harmadában. Nem is volt olyan régen, amikor a Kárpáti Igaz Szóban írták a legnagyobb magyar kortárs prózaíró nevét helytelenül, de akkor ez legalább nem volt kegyeletsértés.

Papjancsi és a vak ló a KISZóban

Tudjátok, Pap Jancsinak (vagy gyakran egybeírva: Papjancsinak) azt a balfaszt hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Így aztán balfék barátunk maga is élcek, adomák, anekdóták szereplője lett, se szeri, se száma a Papjancsi-vicceknek.  Ha valaki még nem találkozott ezekkel, ajánlom a Google-keresést. Az első találatok közt például ez adódik:

Pap Jancsi sétál a barátjával az utcán, aki egyszer csak odafordul hozzá:
– Te, fogadjunk, hogy bemegyek ide ebbe a boltba, és annak a pultoskislánynak azt mondom hangosan, hogy “lófasz”!
– Annak a kis szőkének?
– Jó hangosan. Áll a fogadás?
Pap Jancsi szereti a fogadást is, a heccet is, hát fogadnak. Bemennek az üzletbe, odaállnak a pult elé, barátja megkérdi a pultos kisasszonyt:
– Meg tudná mondani kérem, kugLÓF AZ vagy kalács?
Pap Jancsinak nagyon tetszik a tréfa, gondolja, megvicceli egy másik barátját. Fogad vele is, bemennek a boltba, Pap Jancsi fennhangon megkérdi:
– Tessék mondani, kalács az vagy mi a lófasz?

Nos, Papjancsi a szokásosnál is mulatságosabb figurává akkor válhat, ha még nagy feneket, különös jelentőséget is kerít az előadott viccnek. Ha pedig mindezt egy magát országosnak nevező közéleti lap hasábjain teszi, az végül is már elég jó poén.

A konkrét esetre térve. Nyilván sokan ismerik azt a klasszikusnak számító viccet, amelyben

 A cigány lovát árulja a vásárban. Jön a vevő, kérdezi a kupecet: aztán egészséges-e a ló. Persze, hogy az! Megegyeznek, a vevő fizet, a cigány elteszi a pénzt. Mikor elkötik a lovat, az teljes erőből nekiugrik a kőfalnak. „Te cigány, ez a ló vak!” – „Dehogy vak! Bátor!”

Jó vicc, szellemes. (És kéretik a dolgot nem félreérteni: miközben mélységesen elítélem a rasszizmust és az antiszemitizmust, aközben nem gondolom azt, hogy cigány- és zsidó-vicceket mondani tilos lenne. Igaz, hogy az elfogadhatatlan nézetek mostani terjedése miatt az ilyen viccek mesélésének az utóbbi időben más lett az akusztikája, némi óvatosság nem árt tehát, de azért mégis leginkább az alapján kell megítélni egy helyzetet, hogy mi a szövegkörnyezet, milyen a szituáció, ki a viccmesélő. Nyilván másként hat és másként értelmezendő ugyanaz a poén egy náci nagygyűlésen vagy bőrfejűek kocsmai társaságában, és másként akkor, ha például maga egy cigány vagy zsidó mondja a saját társaságában. Semlegesebb helyzetben is általában megítélhető, van-e a viccnek megalázó, megszégyenítő, lenéző, kirekesztő felhangja, azaz van-e mögötte faji-etnikai előítélet, avagy a mesélő a viccben egyfelől valóban a humort látja, másfelől éppen az adott népcsoporthoz tartozók sajátos gondolkodásának az érdekességére vagy akár az értékeire vonatkoztat. Lényeges a mondó és a befogadók közötti viszony, a szituáció által sugallt hozzáállás. Amikor például Fábry a köztévében cigányozik-buzizik és közönsége ovációval reagál – az nyilvánvalóan egy gusztustalan, a jó ízlést és emberek méltóságét sértő helyzet. Ha ő mondaná el a fenti viccet a maga – egyre primitívebbnek látszó – rajongótáborának, az nem jelentene mást, mint hogy: a cigányok mindig becsapják az embert. De lehet úgy is mondani, hogy ezt jelentse: a cigányok mindig feltalálják magukat.  – És akkor még annyit: ugyanezt tartom magáról a cigány kifejezésről is. Nem gondolom, hogy kínos kerülése indokolt a személyes megszólalásokban: a szó sokkal természetesebben hat beszédünkben, mint a roma. És mivel az adott etnikum tagjai maguk is ezt használják magukra nézve, így szerintem a puszta kimondásában nincs semmi pejoráció. Negatív felhangokat csak a helyzet, a beszélő személye, az aktuális szövegkörnyezet adhat hozzá.)

A hosszú kitérő után vissza az alaphelyzethez. Viccet megmagyarázni roppant hálátlan dolog, nincs is szükség rá, mert valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a ló vakságát bátorságnak láttató kupec kis történetének a humorforrása éppen az, hogy mit minek mond: itt kérem a fogyatékból kovácsoltak erényt.

El tudjátok képzelni ezt a poént épp fordítva?  – Ugye nem!

Pedig Papjancsi így mondta el. Mi több, leírta és igen komoly közéleti mondandójához szánta példázatul. Nézzük csak (és tessék a nevekre is figyelni):

Dani, a lókupec megveszi Mózsinak a lovát. Egymás tenyerébe csapnak, Dani kifizeti a ló árát. Kikötik a lovat a szekérből, hadd futkározzon. Erre a ló 120-szal nekiszalad a ház falának, s összerogy.
Megszólal Ignác: – Látod, Kálmán, milyen bátor a Mózsi lova!
Erre az: – Hülye vagy te, Ignác, nem bátor az, hanem vak!
(forrás: KISZó)

Nos, így mond Papjancsi viccet a Kárpáti Igaz Szóban. Hogy ebben a teljesen humortalan, lapos verzióban a kétszemélyes abszurdból hogyan lett négy szereplő (Dani, Mózsi, Kálmán, Ignác), azt nem sikerült megfejtenem. Az pedig végképp összezavart, hogy a vak lovat megidéző sorok után a következő mondat így indul: A vak is látja, hogy…

Ezek után nem tudtam eldönteni, az ukrán nyelvtörvény kárpátaljai alkalmazása körül kialakult helyzetet értékelő szerzőt bátornak vagy (a lényeget látó?) vaknak gondoljam-e. Vagy csak simán lónak.

De ki az a Szokolov?

szokolovNemrégiben írtam arról, hogy egy kiadványunk nagyvonalúan felcserélte Karinthy Frigyest Karinthy Ferenccel – nos, most meg legnagyobb közéleti lapunkban felfedeztek egy nem létező Nobel-díjas szovjet írót. Mindezt ráadásul egy jeles költőnk szájába adják… Aki, feltételezésem szerint, pontosan tudja, hogy ilyen nevű író nem létezik, legalábbis Nobel-díjas semmiképpen. A dologból annyi igaz, hogy a csakugyan Nobel-díjas szovjet-orosz írónak, Mihail Solohovnak viszont van egy Andrej Szokolov nevű hőse… A nevet kétszer is rosszul tartalmazó bekezdés azzal végződik, hogy „Szokolov” bevallotta, szinte mindig tévedett. Vajon ezért ragaszkodott ily makacsul a tévedéshez a cikk írója, a lap korrektora, olvasószerkesztője, két főszerkesztő-helyettese és főszerkesztője? (forrás)

Frissítés: a következő lapszámban helyreigazították.

Argentin szépség?

dora_kiszLegutóbb Andy Warholt nevezték tévesen cseh származásúnak, ezt helyreigazítva írtam posztot, most pedig Picasso szerelméről, a fotó- és és képzőművész Dora Maarról állítja írásában F. A. (zöld Kárpáti Igaz Szó, 2007. aug. 16.), hogy

„zöld szemű, fekete hajú argentin szépség”
aki
„kitűnően beszélt spanyolul”.

Argentin lánytól az utóbbi igazán nem nagy kunszt, lévén a spanyol hivatalos nyelv a dél-amerikai országban. Nyelvtudása éppen azért érdemel említést, mert Dora Maar 1907-ben Henriette Theodora Markovitch néven látta meg a napvilágot a nyugat- franciaországi Tours-ban francia anyától és horvát apától.

Utóbbi tény egyébként sok forrásban eltorzított formában szerepel, apját „jugoszlávnak” nevezik (tévedésből egy ideig én is szerbnek gondoltam), holott a papa ismert zágrábi építész volt (Josip Marković néven érdemes keresni).A kis Theodora előbb Párizsban, majd Buenos Airesben nevelkedett (ahol is apja az ottani Osztrák-Magyar (!) követségen dolgozott), de már 1926-ban visszatért Franciaországba tanulni.

Ezek alapján argentinnak nevezni – eléggé bizarr tévedés.

Egy másik furcsaság: Picasso első feleségének, az orosz Olga Koklovának a nevét Olga Choklowa-ként írja a szerző, bár a latin betűs írásmódban szinte mindenütt Koklova vagy Khokhlova, esetleg Koklowa szerepel. Oroszul, cirill betűvel, Ольга Хохлова volt a neve, ezt magyarul egyszerűen Hohlova formában kell átírni .

Az eredeti orosz írásmódból kiindulva „idegenül” esetleg a Chochlova átírás is lehetséges lenne; nyilvánvaló azonban, hogy vagy mindkét „х” betűt k-nak, vagy mindkettőt kh-nak, esetleg mindkettőt ch-nak lehet átírni – magyarul pedig h-nak -, vegyesen azonban semmiképp. A szerző által használt öszvér-írásmód tehát semmilyen átírása szabály szerint nem érvényes, így semmilyen nyelven nem lehet leírni.

Még argentinül sem.

Mit műWellsz

Madách és Wales előre látta – olvasom a címet közéleti lapunk szombati számában. Madáchot tudom. De ki a fene az a Wales? Vagy mi a fene? A tartomány, ahol Edward király léptet fakó lován? Netán mégis személy, mondjuk Jimmy Wales, a Wikipédia atyja? Hogy jön ő Az ember tragédiája írójához? De lássuk a cikket.

Itt kérem, semmi kétség, az olvasó műveltségére és asszociációs készségére való rátámaszkodás példátlan újságírói bravúrja forog fenn!

Klímaváltozás, globális felmelegedés, természeti katasztrófa – ilyesmikről szól a cikk. Ha nagyon akarom, Madách megint megvan nekem: bár a Tragédiában a Nap kihűl és fagyos eszkimóvilág vár az emberiségre, ami épp az ellenkezője a globális felmelegedésnek – de üsse kovakő.

kiszo_wells

A hülyegyerek pozícióját feladva persze arra is rájövök, hogy a címben a szerzők nyilván egy másik nagy író, H. G. Wells nevét írták el, aki ugyan – tudtommal – a globális felmelegedésről szintén nem vizionált, de arról igen, hogy a tudomány fejlődése katasztrófákat idézhet elő.

Utolsó kérdésemre, hogy a minden valamirevaló lexikonban szereplő és a neten 20 másodperc alatt megtalálható jeles regényíró neve miért jelenhetett meg így, vagyis tévesen az újságban, szintén az ő munkásságában találtam megoldást. Nyilván az a helyzet, hogy a korrektori és olvasószerkesztői munkakört jelenleg a láthatatlan ember tölti be a lapnál.

Vér a pucában

Van vér a pucájában – Nincs annyi vér a pucájában

a szólás és a puca jelentése

A Soma művésznéven ismert, magát olykor mamagésának tituláló (egyébként remek) jazzénekesnő szereplése a Megasztár nevű énekverseny zsűrijében (TV2) nem feltétlenül számít a magyar közjó részének. Soma a versenyzők teljesítményét (nemüktől függetlenül) leginkább szexuális szempontból értékeli, olyan is volt már, hogy a bugyija nedvesedéséről számolt be egy produkció után. Ezen a téren való jártassága, gondolnám, megkívánja, hogy a genitáliák nevét megfelelően használja, ám egyszer orbitális lapszus hagyta el érzéki ajakát, egy nőénekesnek mondta dicsérőleg, hogy van vér a pucájában.

A dolgot akkor aktuálisan megglosszintottam:

Soma esete a vérbő pucával

Többször hallottam már és mindannyiszor felnyerítettem, ahányszor női hölgyek szájából elhangzik, hogy „tele van a tököm”. Ám a genitáliák nevének sajátos használata terén a tegnapi Megasztár műsorában  Soma mamagésának sikerült magyar csúcsot felállítania: az egyébként igazán remekül éneklő Baktai Anikó produkciója után ezt találta mondani:
„A női nem nevében köszönöm. Erről van szó: élet. Van vér a pucádban.” Hogy a női nem nevében egy pucát megköszönnek, az rendben, de hogy épp egy másik nőnek hálásak érte, ez azért sajátos. – Az ellenben az emancipáció töretlen előrehaladását jelenti, hogy a tele tökhöz most már a vérbő pucát is sajátjának vallja a férfiak által nem éppen ezért szeretett szebbik nem.

– és kicsit csodálkoztam azon, hogy – a hozzászólásokból ítélve – közel sem értette meg mindenki, mi volt ebben a röhögtető képtelenség. Magam el is felejtettem volna a dolgot, ám egy érdeklődő úriember a minap a Google keresőjébe, remélve, hogy magyarázatot kap az eredetére, beütötte a szólást (idézőjelek közé téve, így: „van vér a pucájában”) – és mit ád isten, az én glosszám volt az első találat. Elolvasta, de ő sem értette, mi a bajom a dologgal, ezért mail címemet megtalálva levelet írt: régóta keresi a „puca” jelentését, és nem találja egyik szótárban sem, de ő azt gondolja, hogy nem a női (?!) nemi szervet jelenti, hanem az orcát: akinek vértől piroslik az arca, az bátran áll neki a dolgoknak. Szerinte ezt jelenti a mondás.

Ezen már kiakadtam egy kicsit. Én közhasználatú, mindennapi szónak gondoltam a pucát, nálunk, Kárpátalján igencsak járatos és senkinek sincs kétsége afelől, hogy mit jelent. Megnéztem az értelmező szótárban, s abban tényleg nem volt benne. Nocsak!? Nyelvjárási szó lenne? Az Új Magyar Tájszótár sajnos hiányzik a házi könyvtárunkból, de felütöttem egy hasonlóan fontosat.

A Magyar Nyelv Etimológiai szótárából megtudható a pucáról, hogy először 1501-ben fordult elő írott formában, ekkor és a következő évszázadokban ilyen jelentéssel: férfiúság, nemző tag, hímvessző. Ez tehát az első lejegyzett és máig érvényes értelmezés; meglepetésemre azonban a román eredetű és valószínűleg a gyermeknyelvben keletkezett szó eredetileg nemcsak a fiúk, hanem a kislányok szeméremtestét is jelentette.

De Somát mégsem menthetem fel, mert a szólásnak bizony csak akkor van értelme, ha férfiúnak a hímtagjába tolul a vér, amely ilyenkor, mint tudjuk, megmerevedik. És éppen ez az a fickós állapot, amire a népi bölcsesség utal.

Természetesen így traktálják a Debreceni Egyetem illetékes tanszékének a tudorai is szlengszótárukban, amely a szólás negatív alakját definiálja ekképpen: Nincs annyi vér a faszában.

Kutatásaim eredményeit megírtam az érdeklődő úrnak, aki ezek után végre már eligazodhat a világ legfontosabb dolgaiban.


priaposz. van vér a pucájában

Az isteni Priaposz. Római freskó Pompeii városából, Régészeti Múzeum, Nápoly

Ajánlott értelmezés, jelentés:

Van vér a pucájában:

  1. Van mersze, van bátorsága olyasmit megtenni, kimondani, ami saját meggyőződése szerint való, még ha ezzel mások ellenszenvét váltja is ki
  2. Mer kockáztatni, bizonytalan kimenetelű dologba belemenni

Nincs annyi vét a pucájában, hogy:

  • valamihez nincs elég mersze, elszántsága, nem mer megtenni valami kockázatosat.

Puca jelentése: hímvessző, férfi nemi szerv, fiú, kisfiú hímtagja: fütyi, fütyülő, fütykös; furkó, bráner, fasz, pénisz

Kapcsolódó téma:

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme