Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

politika

Van-e igény Orbán Viktor lemondására?

orban-viktor-lemondott

Ezzel a mozdulattal adta be Orbán Viktor a lemondását

A minta nem reprezentatív. De talán jellemző… Van nekem egy jó kis weboldalam, amely az Orbán Viktor lemondott kifejezéssel indított internetes keresés eredményére az előkelő 1. találatot adja a Google-listán. A honlap a seo törzsbeli pirézek akciójának minősülő virtuális megelőzöttség jegyében született. Ez egy olyan webakció, amelynek során egyes várt eseményeknek előre elkészítem az internetes reprezentációját. A közéleti-politikai véleménynyilvánítás mellett az ilyen online megmozdulások más célt is szolgálnak: növelhetik a honlaprendszerem értékét az esetben, ha a várt esemény bekövetkezésekor tömeges rákeresés és rákattintás történik. (Schmitt Pál esetében ez már bejött nekem…). Nos, úgy tűnik, a magyar miniszterelnök lemondása iránt van bizonyos társadalmi igény, legalábbis talán erre lehet következtetni abból, hogy a fenti vagy ahhoz hasonló kifejezést naponta elég sokan begépelik a Google keresőbe. Hogy közülük hányan kattintanak rá az én weboldalamra, azt pontos statisztikával tudom szemléltetni. Az alábbi táblázat az interneten gyengének számító szombati és pénteki nap adatait mutatja: (tovább…)

Vonakodás nélkül

vona-kiszoKárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapja interjút közöl Vona Gáborral. A náci nézeteket gyakran hangoztató, cigányozó, zsidókat listázni kívánó, EU-zászlót égető, mélyen antidemokratikus Jobbik elnökével kedélyes beszélgetés olvasható a nagy példányszámú országos orgánum hasábjain. A főszerkesztő pedig még a Facebookon is népszerűsíti a „remek” interjút.

vona-kisz-fb

Kétségtelen, hogy a Fidesz-rezsim nemzetpolitikáját illető bírálatában akár igazat is lehetne adni Vonának, ám pillanatra sem lenne szabad arról megfeledkezni, hogy egy kirekesztő, szélsőségesen nacionalista, revizionista, rasszista és antiszemita nézeteket nyíltan valló, EU-ellenes, antidemokratikus párt elnöke mondja ezeket a szavakat. Az az ideológia, amelyet Vona és a Jobbik képvisel, csak káros elszigetelődést, romlást, vészt hozhat a magyarságra, esetleges hatalomra kerülésük tragikus következményekkel járna mind Magyarország, mind  a magyar nemzet egésze számára – mint ahogy erre már volt példa a történelemben. E tekintetben Vona és pártja egyáltalán nem szolgálja a magyarság érdekeit, éppen ellenkezőleg.

Ezért súlyos hibának tartom, hogy így, ilyen népszerűsítő formában a KISZó teret ad Vonának, mert ezzel megtéveszti a kárpátaljai magyarságot és veszélyes, embertelen, ordas eszméket legitimál – ezt pedig mélyen elítélem és a lap olvasójaként határozottan elutasítom.

A nácikkal szemben nincsen engedékenység, nincsen tolerancia. Vonakodás nélkül, a leghatározottabban el kell utasítani őket. Az orgánum, amely teret ad önnépszerűsítő megszólásaiknak, bűnt követ el.


Frissítés (okt. 24.). Fenti véleményem summázatát az fb-topikba is betűztem (pontosabban ez a poszt az oda írtak részletesebb kifejtése miatt született). Elemér természetesen reagált és élénk szóváltás következett, amely kis személyeskedésbe is belecsúszott. Kétszer is megpróbáltam egy-egy újabb összegzéssel lezárni  a dolgot, de az első után a vita tovább hömpölygött. A másodikra egyelőre nem érkezett reagálás (de bizonyosan jönni fog). Ez a tartalma:

mindazonáltal itt nem a személyes erényekről vagy gyarlóságokról vagy az én egyedülálló könnyebbségi helyzetemről szólott a vita, hanem azt próbáltam volna elmondani, miért NEM REMEK egy ilyen interjú, s miért gondolom károsnak. érzelmibb megközelítéssel: miért esik rosszul nekem, hogy még a KISZó is alátesz egy nácinak. Az én logikám szerint éppen az iránt a 30 ezer olvasó iránti felelősségből következne, hogy egy olyan lap, amely alapjában mégiscsak a demokrácia eszméinek és valamiféle baloldaliságnak az egyetlen fóruma pátriánkban, amely legjobb törekvéseiben ellenáll annak, hogy nemzeti cukormázzal leöntött jobboldali maszlaggal etesse olvasóit, az a lap valami hamis helyezkedési-megfelelési, igénykielégítési, jómagyarelkötelezettségi megfontolásból vagy akár spontán módon szélsőséges, kirekesztő, fasisztoid eszmék hirdetőinek ad teret ahelyett, hogy ez ellen az ideológia ellen a leghatározottabban fellépne. mégpedig éppen azért gondolom ezt, mert a magasabb érdekek felől nézve hasznosabb, ha 1 olvasó szemét rányitjátok arra, mit is képviselnek valójában vonáék, semmint ha 1000 olvasót késztettek elégedett kézdörzsölésre és annak a téveszmének a megerősítésére, hogy ők lennének a magyarság igazi védelmezői. ti teszitek szóvá számtalanszor, nem helyes osztályozni a kárpátaljai magyarokat, ne akarja senki megmondani, ki a jó és ki a hitvány magyar, mint teszi ezt a fidesz-kurzus és helyi csatlósa. no hát vonáék lennének azok, akik gondolkozás nélkül továbbmennének a puszta osztályzáson, akik a magyar cigányokat indiába, a magyar zsidókat izraelbe, a magyar baloldaliakat börtönbe küldenék. ezt pontosan tudod róluk te is. akkor hogyan lehetséges, hogy mégis engeded főemberüket olyan látszatot kelteni, mintha ők védenék a magyarság érdekeit. ezzel megtéveszted az olvasót. lám, akadt, aki szerint ez remek interjú. voltaképp ez a megjegyzés indított arra, hogy elmondjam: hibának, bűnnek, magyarságunkra nézve ártalmasnak gondolok minden ilyen közleményt.

Ha kormányozni is így tudott volna

Ha kormányozni is úgy tudott volna, mint beszédet tartani, Orbánnak nem lenne kétharmada. Talán még többsége sem. Klasszissal jobb mind ellenfeleinél, mind baloldali vetélytársainál. Az persze csak egy dolog, hogy miként beszél, ennél is többet számít, hogy szinte mindenben egyet lehet vele érteni. Érvei, kijelentései meggyőzőek, igazak. Talán mert nem kell taktikáznia. Mert nem szavazatokra ácsingózik, mint más pártelnökök. Senki szájából nem akarja kiénekelni a sajtot, ezért lehet elvhű és szenvedélyes. Mondja, amit gondol és amit érez. Mondja a magáét. És amit mond, az nagyon hiteles. Nagy kár, hogy ő viszont egyáltalán nem az.

Legutóbb a témában:

Gyurcsány megvillogtatta a karizmá(já)t a gödör fenekén

A rovásírás nem tehet róla

beregszasztablaHa nem lenne szánalmas és szomorú, jót lehetne röhögni azon, ahogy most a beregszászi járásban azon megy a szívóskodás, hogy ki a mélymagyarabb. Olvasom Kárpátalja legkevésbé olvashatatlan lapjában, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) a kötelékébe tartozó magyar községi polgármesterek révén állítólag rendre-sorra akadályokat gördít a rovásírásos helységnévtáblák kihelyezése (illetve kint-tartása) elé. Mint köztudott, ezeknek a tábláknak az elhelyezését Kovács Béla, a Jobbik EP-képviselője szorgalmazza (és finanszírozza), aki Beregszászban saját fogadóirodát tart fenn s tudtommal helyben eléggé népszerű; nem csoda, legutóbb például borászokat utaztatott Brüsszelbe.

Maga a Jobbik is meglehetősen közkedvelt Beregszászban és környékén – legalábbis a KMKSZ-hez közel állók körében. Én már sokat gondolkoztam azon, hogy a Fidesz kárpátaljai  leányvállalataként működő KMKSZ elkötelezett tagjai, akik roppant hálásak a magyar kormánynak és személyesen Orbán Viktornak a szervezetük révén nekik juttatott javakért, kedvezményekért és persze a magyar állampolgárságért, azok ezenközben hogy a bánatban lehetnek a Jobbiknak is aktív szekértolói, ideológiájának elfogadói?

Hát csak úgy, adom meg magamnak a bölcs választ, hogy a Jobbik nem más, mint a Fidesz rosszabbik énje, és kívülről, jelesül a beregi rónáról nézve semmi ellentmondás nincs abban, ha valaki egyszerre lelkes híve a Fidesz mérsékelten nacionalista nemzetpolitikájának és a Jobbik radikális irredenta-revansista nézeteinek. Végül is ezek az ideológiák egy tőről fakadnak, és Orbánék erre alaposán rá is játszanak mindannyiszor, amikor alámuzsikálnak a Jobbikos szavazók ízlésének-elvárásainak. Hivatalosan ugyan távolságot kell tartaniuk a szélsőségektől, de belülről szerintem nagyon-nagyon sok fideszes politikus (és szavazó) szimpatizál vagy akár azonosul a szélsőséges nézetekkel, épp csak belátja, hogy taktikai okokból ezeket nem célszerű kinyilvánítani. Így hát valóban belefér a játékba, hogy a KMKSZ, a Fidesz, a regnáló magyar kormány és a kormányfő lelkes hívei közül sokan Kárpátalján egyben aktív Jobbik-szimpatizánsok, ha kell, lelkes rasszisták, elborult agyú soviniszták – és mélyen fel vannak háborodva, ha a maguk által buzgón gyakorolt kisebbséggyűlöletet velük, kárpátaljai kisebbségiekkel szemben gyakorolja az ukrán többség.

Igen, ez belefér a játékba, csakhogy közelednek ám a 2014-es magyar országgyűlési választások és mivel a pártlistákra a határon túli magyar állampolgárok is szavazhatnak, a Fidesz jól ki szeretné aknázni azt az előnyét, hogy – például Kárpátalján – irántuk elég nagy a rokonszenv (már csak a visszahonosítási lehetőség megadása miatt is), míg a baloldallal szemben inkább fenntartások fogalmazódnak meg (bár a politikai emlékezete a kárpátaljaiaknak sem hosszú távú, 2004 december 5-ét mégis jól megjegyezték.) Ha pedig Orbánék szavazatokra váltható politikai tőkét kívánnak kovácsolni ebből a helyzetből, akkor nem nézhetik jó szemmel a Jobbik térnyerését. Vona embere csak ne állítgasson rovásírásos helységnévtáblákat az ő felségterületükön, ne szerezzen így pártja számára népszerűséget s ne akarja learatni a babért ott, ahol a Fidesz húsz egynéhány éve veti az áldás szapora magvait. A felismerést tett követte, valaki Budapestről leszólt a KMKSZ-vezéreknek, akik nyilván egyetértettek azzal, hogy ha már sajnos nem nekik jutott eszükbe ez a fránya rovásírás, akkor más se etesse itt a kertész kutyáját.

Vagyis: a rovásos táblák ellen ezúttal nem az ukrán nacionalisták fenekednek, nem ők akarják eltüntetni – hanem a mélymagyaroknak nem tetszik az, hogy valaki náluk is mélyebb akar lenni.

Az egy másik kérdés, hogy van-e szükség Beregszász és a magyar falvak határában rovástáblákra.  Én azt gondolom, hogy nincs, mert a helyi magyarság problémáinak a megoldásához egy jottányival sem járulnak hozzá, ellenkezőleg.

Természetesen nem a rovásírás a hibás: ez valóban a magyar nép egyik legértékesebb szellemi hagyománya. De acsarkodó politikai erők sajátították ki és olyan ideológiát raktak mögé, amely nem elősegíti, hanem hátráltatja a magyarság boldogulását (és nemcsak Kárpátalján). Ezért aztán a feliratok nem magát az ősi hagyományt hirdetik, hanem a számomra gyűlöletes politikai nézeteket, nekem tehát különösebben nem fog fájni a szívem, ha eltűnnek a szépen metszett írásjelek.

Ha nem lenne szomorú, akkor kacagni is tudnék azon, hogy felsőbb hatalmak épp a KMKSZ-szel végeztetik el a piszkos munkát.

Szovjet erotikus ABC 1931-ből

16Az elhíresült szlogen szerint a Szovjetunióban nem volt szex, mert az burzsoá csökevény. A pártfelügyelet alatt álló nyilvánosságból teljességgel kiszorított erotika (és pláne pornográfia) iránt ez felfokozta az érdeklődést, történetek járnak arról, hogy kacsingatós-pucérnős pénztárcákkal és vetkőzőnős golyóstollakkal vagy a Playboy egy-egy számával minden államhivatalnokot meg lehetett vesztegetni a brezsnyevi időkben.

Ám az alábbi erotikus ábécé korábbi keletkezésű. Az akvarellek 1931-ben, a sztálini korszak sűrűjében készültek. A pikáns képek külön pikantériája, hogy alkotójuk az a számos állami díjjal és kitüntetéssel jutalmazott Szergej Merkurov (Серге́й Дмитриевич Меркуров,  1881—1952), aki a legmonumentálisabb Sztálin- és Lenin-szobrok alkotójaként vonult be a szovjet művészettörténetbe. Mentségére szóljon, hogy ifjú korában Párizsban is élt, ragadhatott rá ott valami.

merk01 (tovább…)

Gyurcsány megvillogtatta a karizmá(já)t a gödör fenekén

Az az igazság, hogy ennek a pápai pacáknak van vér a pucájában. Több karizma szorult belé, mint húsz Bajnaiba és tíz Mesterháziba. Szomorú belátni, hogy cakk-pakk az egész baloldalon egyedül ez a nagyot bukott politikus tud gyújtó hangú beszédet mondani.  Ha nem sikerült volna tudatlan milliókkal elhitetni, hogy ő minden baj okozója és minden rosszak rossza, ha nem fordultak volna el tőle a jobb, kényesebb ízlésű további milliók azért, mert szemükben elvesztette hitelességét a maga szar kormányzásával, no meg persze azzal, hogy sem a baloldal becsületét, sem az ország helyzetét nem sikerült jobb állapotba hoznia — azaz, ha nem lenne minden tekintetben elbukott politikus, akkor ma is ő lenne az egyetlen, aki képes Orbán Viktort egy szabad választáson legyőzni.

Gyurcsány sziporkázóan erőteljes beszédet mondott. A tragédia az, hogy ezt annak a gödörnek a fenekén mondja, amelyet ő maga ásott magának.

Érdekesség: a beszéd egy-két szlogenjánek zenei feldolgozása: Jól alszik, Viktor?

Orbán zseniálisan lenyúlta az árvizet

Szó se róla, ez a gazember pasas tud valamit. Ahogy ezt a katasztrófahelyzetet kisajátította, az bámulatra méltó. Látszólag magához ragadta az egész árvízvédelem irányítását, látványosan intézkedik, ott van minden helyszínen és az ő kedves népét tájékoztatva csak úgy ontja a centimétereket, tonnákat,  időpontokat, létszámokat. Végighaknizza a Dunát, saját malmára hajtja az (ár)vizet. A kedves lakosság pedig csettint: a mi Viktorunk ember a gáton. Elfelejtve magánnyugdíjtól trafikmutyiig minden – fő, hogy a víz el ne vigye a házakat. Orbán alighanem ezekben a napokban nyeri meg magának a következő négy évet.

(az itt szerepelt video egy ideje elérhetetlen, kivettem a linket – 2014 bdk) (tovább…)

Egy kalap szart sem

Mint olvasom, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok.

Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint „a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«”, Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy „»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra.”

Ha ez igaz, akkor – egyfelől – azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki sértve elutasította). Erről többek között itt írok – 12 évvel ezelőtt! -, lásd a 6. fejezetet, amelynek címe: 6. Kisebbségi áramszünet. A kárpátaljai magyarság demoralizációja. Talán itt mertem ezt a szomorú tapasztalatomat leírni és itt mertem először okaira és súlyos következményeire figyelmeztetni, de hasonlóan fogalmaztam 10 évvel később az Önveszélyes viszonyokban is, egy interjúban pedig a tapasztalat kimondásának nehézségeit is említettem:

…azt a diagnózist, hogy lassan másfél évtizede szünet nélkül folyik az adott etnikum felmorzsolódása, hogy „sikeresen” végbement a kárpátaljai magyarság demoralizációja és mint közösség már hosszabb ideje nem szerves egészként működik, hanem önmaga ellen fordulva lassan, de biztosan felszámolja maradék állásait és javait – nos, ezt senki sem mondja ki. Sokkal kifizetődőbb egyrészt folyamatos harcot hirdetni, mindig találni valami olyan intézkedést (vagy az intézkedés olyan elmaradását) amit a magyarság elleni támadásnak lehet nevezni és egyetlen megoldási kísérlettel sem élve tele lehet vele kürtölni a magyarországi sajtót. Ugyanígy kifizetődőbb, „pozitívabb” azt hangoztatni, hogy a nehézségek, a mostoha körülmények, a külső és a belső ellenséges erők ellenére – kitartásunknak, helytállásunknak, hitünknek stb. köszönhetően – micsoda látványos eredményeket értünk el.

Nos, úgy tűnik, a kárpátaljai magyarság hűségét és kitartását illetően politikusainknak megváltozott a véleménye, korruptnak és megvásárolhatónak tartják a rájuk nem szavazó magyarokat.

Ám – másfelől – a lóláb mégis nagyon kilóg. Mert akik nem rájuk szavaztak, azok nem feltétlenül magyarságuk, hanem csupán kártkonyan működő magyarságszervezeteink ellen fordultak, belátva, hogy a lakossági érdekeket nem vagy rosszul képviselik. Ez az elfordulás 2006 óta csak növekedett, ami azt jelenti, hogy a már korábban elvesztett bizalmat nem hogy visszaszerezni nem sikerült, hanem azt, hogy mind a KMKSZ, mind az UMDSZ elutasítása nőtt a kárpátaljai magyarság körében.

A dolognak ezt a részét – mondanám: lényegét – azonban a két politikus egyformán elhallgatja, holott nyilvánvaló, hogy a kárpátaljai magyarság most megtapasztalt politikai magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a súlyos felelősség. Ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.

Gárdával fotózkodó

Jaj, mibe botlottam ma… Kárpátaljai magyar muzsikusok a Magyar Gárdával… Nem túl gyakran vetődök el az Ivaskovics József vezette Credo Verséneklő Együttes honlapjára. Nagyon idegen lett tőlem az a zenei ízlés, amit képviselnek. Meg az a tendenciózusság is, amellyel alapanyagukhoz, az irodalomhoz nyúlnak. Pedig a 80-as években fontosnak tartottam az akkori Ivaskovics-trió működését: nagy jelentőséget tulajdonítottam annak, hogy a cenzurális viszonyok között a kárpátaljai magyar költészet zenére ültetve is eljuthatott a közönséghez. Aztán… Aztán sok minden történt, 2001-es naplómban már ezt írtam róluk:

Jóska és csapata képvisel, merőben „másról szól”, mint amit mi az írói
magatartásunkkal megjelenítünk (értve ezt Évára és magamra). Talán nem
önhittség kijelenteni: mi már túljutottunk azon az önképzőköri szinten,
amivel ugyan fel lehet lépni számos kultúrház színpadán, képezhet
színfoltot számos rendezvényen, arathat közönségsikert (sőt!), de
eléggé messze áll attól, amit én művészetnek gondolok. Állítom ezt
annak ellenére, hogy nincsen zenei képzettségem – ám talán van ízlésem.
Amelynek a nyolcvanas években még megfelelt, ha gitárkísérettel, jobb
és kevésbé jó hangú előadók tolmácsolásában felhangzottak a verseink: a
tényt, hogy ezen a csatornán is eljuthat szavunk a közönséghez, sokkal
fontosabbnak gondoltam annál, semhogy a zenei feldolgozás minőségét
számon kértem volna. (De hisz magukhoz a költőkhöz és a Kárpátalján
fogant versekhez is ez volt a viszonyom: lelkesedtem mindenért, ami
magyarul szólt). Aztán ahogy verstermésünk gyengéit, úgy a dalok
sutaságát, nívótlanságát is kezdtem felfedezni, és megértettem, amint a
költészetben is csak a legnagyobbakhoz érdemes viszonyítani, úgy ebben
a műfajban is miért kellene elfogadnom azt, ami meg sem közelíti
Sebőék, a Kaláka, a Szélkiáltó, Cseh Tamás vagy Kováts Kriszta, de akár
csak Dinnyés Jóska vagy a Kormorán szintjét. Miért kellene befognom a
fülemet, amikor Alla Pugacsova-féle giccses orosz
slágerzene-motívumokat hallok meg egy kitűnő Vári Fábián László-vers
megzenésítésében, miért ne kellene felszisszennem, amikor összetörik,
félreértelmezik Kovács Vilmos verssorait, amikor nem találnak rá a
hangulatra… Ennél is nagyobb baj azonban, hogy repertoárjuk nagyobbik
részét olyan produkciók képezik, amelyek szövege versnek is
harmatgyönge. Ennek ellenére (vagy éppen ezért?) nem egy közülük
slágerré vált, szövege-kottája nem egynek kézről kézre jár,
népszerűsítik iskolai rendezvények szervezői és alkalmi előadók
sokasága. Nem múlhat el „irodalmi-zenés kultúrműsor” anélkül, hogy a Magyarnak én itt születtem vagy a Mert a haza nem eladó vagy az Ungnak és Tiszának sebes a járása sorok fel ne zengenének, bekapcsolva a hallgatóság danászásra hajlamos részét is – lassan a Székely himnusz
szerepét betöltve (ez utóbbi megjegyzés éppen Elek Tibortól származik,
aki a Credo együttes Palota-béli fellépése közben igazat adott nekem
abban, hogy nem lett volna szerencsés együtt szerepelnünk). Nagy volt a
siker. Ivaskovics és csapata – Dupkával kiegészülve – vidéki
előadókörútra, majd Bécsbe indult, az ottani magyarok Európa Klubjának
szíves invitálására.
Szegény Európa.

Most itt ez a fotó. Nem elrejtve valahová a honlap belsejébe, sok más alkalmi felvétel közé, hanem kitéve a címlapra. Ami nyilván azt jelenti, hogy Ivaskovics Jóska örömmel fotózkodott a Magyar Gárda egyenruhás, Árpád-sávos tagjaival, és fontosnak tartotta, hogy a képet honlapjuk címlapjára kitegye.

Én meg mást tartok fontosnak… Bár amióta nem vagyok nekik elég magyar, tudtommal nemigen tartanak a repertoárjukon BallaDé-opuszokat, most mégis fontosnak tartom kijejelentem: nem járulok hozzá ahhoz, hogy azt a néhány versemet, amelyet anno megzenésítettek, bárhol is, bármikor is elénekeljék. A legtávolabbi kapcsolatba sem szeretnék keveredni azzal a szellemiséggel, amelyet – a kép tanúsága szerint legalábbis – hajdani zenész-barátom valószínűleg magáénak vall.

Forrás (link nem működik, törölve 2013)
——————————————————————-

A vereckei honfoglalási emlékmű

Állapítsuk meg kendőzetlen őszinteséggel: a vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát.
Turulos elődjét még a millennium évében (1896) állították az akkori országhatáron, amely Trianon után a csehszlovák érát még átvészelte. Véglegesen a szovjet hatóságok távolították el a második világháború után. Aztán nem sokkal a rendszerváltás után felvetődött egy új emlékjel felállításának a lehetősége. Sok huzavona és különféle botrányok miatt ez a terv meghiúsult, az emlékmű torzóban maradt: ekként azonban igen sokan látogatták, koszorúzták, mígnem a közelmúltban az elaltatott ügy új fordulatot vett azzal, hogy Magyarország és Ukrajna elnöke kárpátaljai találkozóján megállapodott felavatásáról. Matl Péter munkácsi művész tervei alapján az emlékmű elkészült, de a felavatás ezúttal is (egyelőre) elmaradt. Ám az emlékmű áll: látogatják, koszorúzzák. Nagyobb méretben alább látható a Vereckei-hágó honfoglalási emlékjele a még el nem bontott belső álványzattal:

 


Fotó: KMDFKSZA teljes méretű, vágatlan fotó letöltéséhez IDE KATTINTS!

Tizenkét éven át torzóban pedig így festett:

Állapítsuk meg kendőzetlen őszinteséggel: a vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. De valószínűleg nem is az a dolga neki, hogy szép legyen. Más miatt készült, többtonnás súlya nem az esztétika mérlegét nyomja. Valami mást nyom, azt viszont eléggé erősen. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát. Nem esztétikai, hanem ideológiai, világnézeti, történelemszemléleti, nemzetfelfogásbeli térben helyezkedik el. Ezért lett és ezért marad támadások célpontja. Alighanem mindaddig, amíg vagy véglegesen le nem rombolják, vagy Ukrajna meg nem szűnik létezni. Egyik sem lehetetlen.

Frissítés (2011)

Bár a kettős honfoglalás elmélete korábbi beözönlést valószínűsít és az újabb kutatások is lehetségesnek tartanak egyéb verziókat, ám a közgondolkodásban elfogadott történelmi ismeretek szerint a mai magyarok ősei 895-ben az Északkeleti-Kárpátok gerincén, a Vereckei-hágón keresztül érkezett a Kárpát-medencébe. Ennek emlékére 1896-ban, a millennium évében az akkori Magyarország országhatárán honfoglalási emlékművet állítottak, amely Trianon után a csehszlovák érát még átvészelte. Véglegesen a szovjet hatóságok távolították el 1945-ben. Közel fél évszázaddal később, nem sokkal az államfordulat után (a Szovjetunió széthullása, a független Ukrajna megalakulása), az 1990-es éveke elején vetődött fel a kárpátaljai magyarság részéről egy új emlékjel felállításának a lehetősége. Ezt később magyarországi és nyugati magyar csoportok-szervezetek vetették fel nyilvánosan, anyagi támogatásukról is biztosítva a kezdeményezést. Bár az építkezés elkezdődött, a sok huzavona és botrány miatt (tulajdonviszonyok tisztázatlansága, építési engedélyek hiánya, támogatási pénzek elúszása, a hatóságok és az ukrán nacionalisták ellenállása) ez a terv meghiúsult.

Így aztán 1996-tól, a millecentenárium évétől kezdődően 12 esztendőn át egy torzó szimbolizálta a kialakult helyzet abszurditását. A csonka, ám többek által megszeretett emlékművet igen sokan látogatták, koszorúzták. E honlap készítőjének véleménye szerint érvényes lehet az állítás, miszerint az akkori emlékmű befejezetlensége és torzó mivolta révén sokkal hívebben jelképezte a magyarság európai és főként a kárpátaljai magyarok ukrajnai helyzetének teljes problematikáját, mint a későbbi, kissé megalomániás kőpiramis. Ez utóbbi létrehozására, voltaképp az eredeti terv megvalósulására a folyton újrarendeződő viszonyok közepette, bizonyos politikai alkuk révén kerülhetett sor. A jelenlegi, 2008-ban nem túlságosan szerencsés körülmények közepette felavatott emlékmű, Matl Péter alkotása, a szerzői szándék szerint a Kelet és Nyugat közötti átjárót, történelmi kaput kívánja jelképezni. Hét tömbje a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálja. A kapu nyílásába a művész a vérszerződésre emlékeztető márvány oltárkövet helyezett. Az ebbe vésett kereszt kissi anakronisztikus, lévén a honfoglalók nem voltak keresztények. Nem teljesen világos az alkotó által szintén felvázolt másik értelmezés, miszerint a szélső kiszögellések a nemzeti turul szárnyait, a csúcs a törzsét, a közbülső üreg pedig Emesét jelképezné.

Valószínűleg fölösleges arról vitatkozni, hogy az emlékmű szép-e.

Ám ezekben a Kárpáti Vipera teljesen bizonyos:

1. A kőkolosszust többen tartják primitívnek, otrombának, eltúlzottnak, ízléstelennek, mint ahányan ezt ki is mondják (véleményüket vagy a megtestesített fogalom iránti tiszteletük miatt, vagy mások rosszallásától tartva hallgatják el).

2. Akiknek valóban tetszik az emlékmű, azoknak a véleményét inkább a szimbolikus jelentések befojásolják: a magasztos nemzeti eszme és a dicső múlt jelképe nem lehet rút.

3. Akik megfogalmazzák akár formai, akár tartalmi fenntartásaikat az emlékművel kapcsolatban, számíthatnak arra, hogy nemzetárulónak bélyegzik őket.

4. Sokkal kisebb lett volna a hatóságok korábbi ellenállása és csekélyebb lenne az ukrán lakosság nem szűnő ellenérzése, illetve a szélsőséges nacionalisták részéről sokkal kevesebb támadás érné az emlékművet, ha szerényebb és ízlésesebb lenne; ezt a több tonnányi felmagasló tömböt azonban talán nem teljesen alaptalanul érzik sokan provokációnak, főleg akkor, ha ezt az érzésüket nem csillapítja sem a hivatalos Magyarország nemzetsratégiája, sem az emlékművet birtokló kárpátaljai magyarságszervezet magatartása, legkevésbé pedig a magyar szélsőjobb revizionista ideológiája (amellyel a kárpátaljai magyarok közül egyre többen és egyre nyíltabban szimpatizálnak). A látványosan erősödő irredenta hangok közepette nehéz az ukrán felet meggyőzni arról, hogy a monumentum csupán egy történelmi eseménynek állít emléket, nem pedig éppen a lépten-nyomon olvasható, hallható irredenta elképzeléseknek a szimbóluma itt, Ukrajna belterületén, a történelmi Magyarország határán. Ahol létrejötte óta viták és támadások kereszttüzében áll. A Vereckei-hágón.

Lásd még:

Kárpátalján járt….

solyom… Sólyom László.

A lapok közölték, merre volt, kikkel találkozott, miről beszélt.
Ez a remek kép Munkácson készült róla (forrás). [Sajnos a képet utólag a NOL oldaláról eltávolították, így most már csak csodálható meg – 2013]
Tiszaújlaki látogatásáról pedig ezt írja levelében beregszászi újságíró barátom:

 

„Önző kutya lennék, ha a tegnapi élményemet nem osztanám meg veled. A Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskolából kijőve Sólyom László köztársasági elnök úr Juscsenko államfővel együtt néhány percre elvegyült a nagyközség főutcáján rájuk várakozó, mintegy 200 fős tömegben. Felfokozott hangulat, örömmámor, fotózni nem is lehetett őket, csak hallani, amint valaki önfeledten kiáltozza: »Árpi bácsi! Drága Árpi bácsi!«”

Túl hosszan készül Gajdos új múltja

gajdos-istvanNem tartozunk azok közé, akiknek hivatali kötelessége azzal kezdeni munkanapjukat, hogy számítógépükön elsőként parlamenti képviselőjük weboldalát jelenítik meg, sőt, azok közé sem, akik ezt olthatatlan spontán rajongásból önként teszik. Így aztán nem tudjuk pontosan, mióta fogadja Gajdos István honlapja a látogatókat ezzel a felirattal:

Веб-сторінка тимчасово не працює в зв’язку з перереконструкцією.

A web oldal felújítás miatt ideiglenesen nem elérhető.

– de annyi bizonyos, a szép magyaros mondattal jelzett felújítás nagyjából azóta tart, amióta a párthűségéről ismert politikus a szocdemek frakciójából átült a szocialistákéba. Ugyanakkor minimális leleményességgel a címoldalt megkerülve bárki beléphet a honlap belső oldalaira, elég begépelni mondjuk ezt:  http://www.gajdosistvan.uz.ua/hun/ [sem a link, sem maga az oldal nem él már – 2013], és máris olvashat újabb magyaros mondatokat, továbbá feltárul mindaz, ami ezek szerint hosszan tartó felújításra szorul.

„Mostantól kezdve minden másként volt – mondhatta Gajdos – zárjátok csak be a honlapot, legyen felújítás miatt ideiglenesen nem elérhető, amíg a szocdem múltam elfelejtődik.”

Hát igen, kicsit át kell írni az életrajzot, meg kell szűrni a sok szép nyilatkozatot és publikációt, hogy úgy fessen, mintha politikusunk már a narancssárga pelenkában is hithű szocialista lett volna, soha kommunista és soha szocdem. És hát, igen, nem árt néhány fotót eltávolítani, például az itt is láthatót (Gajdos Rizákkal).

gajdosrizak

Kíváncsian várjuk, mi lesz a felújítás eredménye, és vajon kicsivel gyorsabban történik-e, mint a beregszászi utcáké.

Gyurcsány megemelte magát

A magyar kormányfő lemondta minden tegnapi és mai hivatalos programját, még a Szigetre sem tud kimenni, hogy népszerűsítse magát az épp őrá kíváncsi rockerek körében, mert fáj a háta és ágyban kell maradnia. Őszintén szólva mi már hónapokkal ezelőtt sejtettük, hogy valami baj van nála az egyenes gerinccel.

A Népszabadság információi szerint a kormányfő megemelte magát. Pedig az életszínvonalat akarta.

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme