Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

pontatlan idézet

Idézni csak pontosan, szépen

(A linkek már nem működnek, itt is törlve – 2013)

Kis kavarodás az Ukrajnai Magyar Krónika honlapján. Havat az idén nem sokat láttunk, de az ő fejlécükön még mindig ott a hóember, sőt, a hó is pilinkézik. lásd: http://www.kronika.bereg.net.ua/index.html

Ezen kívül, ha a főoldal tetején az Aktuális linkre kattint az ember, akkor egy januári lapszám jön le. Észre sem vettem, hogy kicsit elavultak a hírek…

Minden számban el szoktam olvasni Horváth Sándor barátom kis jegyzetét, gyanútlanul most is ezt tettem.

De már az első sornál visszahőköltem.

 

Idézet:
(Fekszem és kitalálom, / Csak, hogy valami fájjon. (Váci Mihály)

Az hagyján, hogy a zárójel eggyel többször van kinyitva, mint bezárva. Ám sajnos az idézet is pontatlan.

Költőtársamnak nem először gyűlik meg a baja a versidézetekkel. Legutóbb Ratkó Józseftől idézett teljesen pontatlanul, ezt meg is írtam a blogomban:
Csoóri hóna alatt

A mostani hiba kisebb, de eléggé zavaró. Nyilvánvaló, hogy ezt is fejből idézte, szokása szerint nem nézett utána. Váci versesköteteiben ugyanis A cigánylány című emlékezetes vers utolsó két sora így fest:

Fekszem és kitalálom,
csakhogy valami fájjon.

Azaz nemhogy vessző nincsen a csak és a hogy között, hanem kifejezetten egybe van írva.

(Mint legutóbb is, Sanyi nyilván rám fog haragudni a saját hibájáért. Kárpátalján nem az a vétkes, aki téved, hanem az, aki észreveszi.)

Csoóri hóna alatt

A zöld Kárpáti Igaz Szó továbbra is identitászavarral küzd, két jeles költővel ékes szerkesztői kara pedig képtelen egy versrészletet híven visszaadni. A lap csütörtöki száma meglehetősen furcsa összeállítást közöl 4. oldalán – ráadásul egy hibásan idézett verssort emelve címmé.

Igazi összelapátolt anyag, csak hogy kitöltse az űrt. Elvben Csoóri Sándornak Markó Bélához címzett levelét közlik, ám igen szerencsétlenül, suta bevezetőkkel és még sutább záradékkal. A megszólítás például lemaradt, az aláírások elé befurakodik egy összeállítói mondat, az aláírók neve után pedig – se szó, se beszéd! – egy lábánál fogva előrángatott versidézet következik minden indokoltság nélkül. Nem Csoóritól, még csak nem is egy másik aláíró költőtől, hanem a lassan tizennyolc éve halott Ratkó Józseftől.A gányolmány nem fest valami jól a lap internetes változatában (lásd), ám kinyomtatva még furább, közepében Csoóri arcmásával és a levélhez képest túl hosszú életrajzával (hogy még cifrább legyen a dolog, a két anyag az online változatban két külön rovatba került, előbbi a közéletibe, utóbbi a mozaikba).Hogy a szocdem hátterű, erősen balra húzó és a magyar kormányoldallal lojális lap vajon miért tesz ennyire alá a levelében Tőkés Lászlót támogató Csoórinak, azt nem tudom, talán mert az oktondiak nem hallottak róla, hogy Orbán Viktor is Tőkést nyomja az érintett ügyben, amelyről a püspök úrnál kicsikével hitelesebb (és a lap szelleméhez közelebb álló) Markó Béla RMDSZ-elnök (a Csoóri-levél címzettje) például így nyilatkozott:

„Az a benyomásom, Orbán Viktort nem tájékoztatták kellőképpen, hogy mi a helyzet az európai parlamenti választásokkal Erdélyben, valószínűleg ezért ígért támogatást egy független jelöltnek” – mondta Markó Béla, és magyarázatként hozzáfűzte: a választásokon olyan magas szavazatszámot kell elérni, hogy egy magyar független jelölt nem juthat be az Európai Parlamentbe. Legfeljebb annyit érthet el – mondta -, hogy megfosztja az erdélyi magyarságot a brüsszeli képviselettől, ha emiatt az RMDSZ is a bejutáshoz szükséges küszöb alá kerül. (Klubrádió)

Már előre látom, hogyan fognak nyilatkozatban saját maguk ellen állást foglalni az UMDSZ-es szerkesztő urak, mint tették ezt akkor, amikor vezetőségi tagjaik lepaktáltak a Magyarok Világszövetségével (lásd: A kefélő szűz).

No, de vissza a költészethez.

Horváth Sándor barátomnak egyszer már meggyűlt a baja ugyanezzel az idézettel, akkor is pontosan ilyen hibásan citálta egy íráskájában, s én akkor is szóvá tettem, pl. itt: Kollektív emlékezet. Ezt a mostani remek összeállítást ugyan nem jegyzi saját nevével, de nyilvánvalóan más nem lenne képes épp ilyen rosszul emlékezni egyik kedvenc költője kedvenc versére.

A különbség jelentős:

A zöld Kárpáti Igaz Szóban: Eredetileg:
      És mégis,
Hogyha szülni már
Egy ringyó sem akad,
Hónam alatt
Költöm ki a fiókáimat.
      Mégis: hogyha szülni már egy
ringyó sem akad,
hónom alatt költöm ki a
fiacskáimat.

Ratkó József Tűz című verse nem öt-, hanem négysoros strófákból áll, az idézett részlet elején nincs És, nem hónam, hanem hónom, nem fiókáimat, hanem fiacskáimat... No meg: pontos ritmusképlet és kötött szótagszám (8 – 5 – 8 – 5)… Ratkó ugyanis igényes költő volt, legalábbis igényesebb, mint a lapot jegyző két kárpátaljai magyar költő: Horváth Sándor főszerkesztő-helyettes és Kőszeghy Elemér főszerkesztő.

Most már csak az a kérdés, hogy mit keresnek Csoóri hóna alatt.

Kollektív emlékezet

Idézni jó. Ha van mihez társítani az idézetet. Ha van saját gondolatunk, és nem a hiányba helyettesítjük be a klasszikusok bölcselmeit. Meg akkor is jó citálni, ha helye van a citátumnak, ha passzol, ha ül. Ha nem olyan, mintha fülénél fogva ráncigáltuk volna elő.

Idézni jó, de veszélyes. Az ember feje nem káptalan. Gyakran nem is az a baj, ha nem jut eszünkbe egy aforizma vagy verssor, hanem az, ha rosszul jut eszünkbe. Ha pontatlanul emlékezünk rá. Vagy ha nem tudjuk a szerzőjét. Vagy tudjuk, de azt is rosszul.

Bár különösebben nem vadászom rájuk, elég gyakran találok hibás utalásokat, citátumokat, eltévesztett szerzőket kicsi sajtónkban. Kapok is a fejemre, ha kipécézem őket. Világos: nem az a hibás, aki melléfogott, hanem aki észrevette.

Nemrégiben egyik újságírónk Gondolta a fenézett. Nemcsak hogy Adyval hozta összefüggésbe Arany helyett, hanem még azt is tudni vélte, hogy Az ős Kajánt ért kritika okán fakadt ki Endrénk. Pedig dehogy. Arany volt az, aki ezt soha nem mondta ugyan – de neki tulajdonítják egy hasonló lapszéli jegyzete okán. (A témának külön szakirodalma van.)

Egy másik zsurnalisztánk Jókai regényére hivatkozva Parázs a hó alatt címmel írt cikket. Emlék-kontamináció: egy kárpátaljai szerző régi novelláskötetnek volt a címe a Parázs a hóban, ehhez társult Jókai és a Szabadság a hó alatt. Ebből játékot is lehet fabrikálni: Édes Anna Karenina, Csendes Don Quijote.

Verset, pláne írásban, még inkább illik pontosan, betűhíven. Főleg ha költő az ember, pláne, ha egyik kedvencéről van szó. Meg ha kis tárcába illesztve idézi is, fejből:

          És mégis,
Hogyha szülni már
Egy ringyó sem akad,
Hónam alatt
Költöm ki a fiókáimat. 

Sajnos nem. Ratkó József Tűz című verse eredetileg, hajszálpontos ritmikával, így fest:

          Mégis: hogyha szülni már egy
ringyó sem akad,
hónom alatt költöm ki a
fiacskáimat. 

De nagyobb emberek is tévednek. Mikola István, a Fidesz miniszterelnökhelyettes-jelöltje kongresszusi beszédében József Attilának tulajdonította a Magyarnak lenni kollektív neurózis megállapítást, amely azonban nem költőnktől származik, hanem az Egy halott Budapesten című írásból, amellyel Arthur Koestler emlékezett – József Attilára. A sportcsarnok közönségének ez valószínűleg nem tűnt fel, s ezután már alighanem ők is így fogják idézni a kollektív rosszul emlékezés jegyében.

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme