Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Sajtó Zsemle

Papjancsi és a vak ló a KISZóban

Tudjátok, Pap Jancsinak (vagy gyakran egybeírva: Papjancsinak) azt a balfaszt hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Így aztán balfék barátunk maga is élcek, adomák, anekdóták szereplője lett, se szeri, se száma a Papjancsi-vicceknek.  Ha valaki még nem találkozott ezekkel, ajánlom a Google-keresést. Az első találatok közt például ez adódik:

Pap Jancsi sétál a barátjával az utcán, aki egyszer csak odafordul hozzá:
– Te, fogadjunk, hogy bemegyek ide ebbe a boltba, és annak a pultoskislánynak azt mondom hangosan, hogy “lófasz”!
– Annak a kis szőkének?
– Jó hangosan. Áll a fogadás?
Pap Jancsi szereti a fogadást is, a heccet is, hát fogadnak. Bemennek az üzletbe, odaállnak a pult elé, barátja megkérdi a pultos kisasszonyt:
– Meg tudná mondani kérem, kugLÓF AZ vagy kalács?
Pap Jancsinak nagyon tetszik a tréfa, gondolja, megvicceli egy másik barátját. Fogad vele is, bemennek a boltba, Pap Jancsi fennhangon megkérdi:
– Tessék mondani, kalács az vagy mi a lófasz?

Nos, Papjancsi a szokásosnál is mulatságosabb figurává akkor válhat, ha még nagy feneket, különös jelentőséget is kerít az előadott viccnek. Ha pedig mindezt egy magát országosnak nevező közéleti lap hasábjain teszi, az végül is már elég jó poén.

A konkrét esetre térve. Nyilván sokan ismerik azt a klasszikusnak számító viccet, amelyben

 A cigány lovát árulja a vásárban. Jön a vevő, kérdezi a kupecet: aztán egészséges-e a ló. Persze, hogy az! Megegyeznek, a vevő fizet, a cigány elteszi a pénzt. Mikor elkötik a lovat, az teljes erőből nekiugrik a kőfalnak. „Te cigány, ez a ló vak!” – „Dehogy vak! Bátor!”

Jó vicc, szellemes. (És kéretik a dolgot nem félreérteni: miközben mélységesen elítélem a rasszizmust és az antiszemitizmust, aközben nem gondolom azt, hogy cigány- és zsidó-vicceket mondani tilos lenne. Igaz, hogy az elfogadhatatlan nézetek mostani terjedése miatt az ilyen viccek mesélésének az utóbbi időben más lett az akusztikája, némi óvatosság nem árt tehát, de azért mégis leginkább az alapján kell megítélni egy helyzetet, hogy mi a szövegkörnyezet, milyen a szituáció, ki a viccmesélő. Nyilván másként hat és másként értelmezendő ugyanaz a poén egy náci nagygyűlésen vagy bőrfejűek kocsmai társaságában, és másként akkor, ha például maga egy cigány vagy zsidó mondja a saját társaságában. Semlegesebb helyzetben is általában megítélhető, van-e a viccnek megalázó, megszégyenítő, lenéző, kirekesztő felhangja, azaz van-e mögötte faji-etnikai előítélet, avagy a mesélő a viccben egyfelől valóban a humort látja, másfelől éppen az adott népcsoporthoz tartozók sajátos gondolkodásának az érdekességére vagy akár az értékeire vonatkoztat. Lényeges a mondó és a befogadók közötti viszony, a szituáció által sugallt hozzáállás. Amikor például Fábry a köztévében cigányozik-buzizik és közönsége ovációval reagál – az nyilvánvalóan egy gusztustalan, a jó ízlést és emberek méltóságét sértő helyzet. Ha ő mondaná el a fenti viccet a maga – egyre primitívebbnek látszó – rajongótáborának, az nem jelentene mást, mint hogy: a cigányok mindig becsapják az embert. De lehet úgy is mondani, hogy ezt jelentse: a cigányok mindig feltalálják magukat.  – És akkor még annyit: ugyanezt tartom magáról a cigány kifejezésről is. Nem gondolom, hogy kínos kerülése indokolt a személyes megszólalásokban: a szó sokkal természetesebben hat beszédünkben, mint a roma. És mivel az adott etnikum tagjai maguk is ezt használják magukra nézve, így szerintem a puszta kimondásában nincs semmi pejoráció. Negatív felhangokat csak a helyzet, a beszélő személye, az aktuális szövegkörnyezet adhat hozzá.)

A hosszú kitérő után vissza az alaphelyzethez. Viccet megmagyarázni roppant hálátlan dolog, nincs is szükség rá, mert valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a ló vakságát bátorságnak láttató kupec kis történetének a humorforrása éppen az, hogy mit minek mond: itt kérem a fogyatékból kovácsoltak erényt.

El tudjátok képzelni ezt a poént épp fordítva?  – Ugye nem!

Pedig Papjancsi így mondta el. Mi több, leírta és igen komoly közéleti mondandójához szánta példázatul. Nézzük csak (és tessék a nevekre is figyelni):

Dani, a lókupec megveszi Mózsinak a lovát. Egymás tenyerébe csapnak, Dani kifizeti a ló árát. Kikötik a lovat a szekérből, hadd futkározzon. Erre a ló 120-szal nekiszalad a ház falának, s összerogy.
Megszólal Ignác: – Látod, Kálmán, milyen bátor a Mózsi lova!
Erre az: – Hülye vagy te, Ignác, nem bátor az, hanem vak!
(forrás: KISZó)

Nos, így mond Papjancsi viccet a Kárpáti Igaz Szóban. Hogy ebben a teljesen humortalan, lapos verzióban a kétszemélyes abszurdból hogyan lett négy szereplő (Dani, Mózsi, Kálmán, Ignác), azt nem sikerült megfejtenem. Az pedig végképp összezavart, hogy a vak lovat megidéző sorok után a következő mondat így indul: A vak is látja, hogy…

Ezek után nem tudtam eldönteni, az ukrán nyelvtörvény kárpátaljai alkalmazása körül kialakult helyzetet értékelő szerzőt bátornak vagy (a lényeget látó?) vaknak gondoljam-e. Vagy csak simán lónak.

Nevelt fia zületett

Tudatában vagyok annak, hogy apám egészen különleges ember volt. Ma ennek újabb bizonyítékával szolgált a kárpáti média. Apám születésének 85. évfordulóján a Kárpátalja.ma hírportál kiderítette róla, hogy anyámmal kötött házasságából már tíz évvel korábban nevelt fia zületett. Hogy mit szól majd ehhez a bátyám…?

blf

Forrás – 2016: a link már nem működik, törölve

A kisördög sem alszik

„Csütörtöki lapszámunkban olvasom” – írja a szombati lapszámban az adott lap főszerkesztője. Azért az szép, hogy olvassa saját lapját és reflektál is az olvasmányra, amely reá láthatóan az újdonság erejével hatott.

Mondat kicsit lejjebb: „Nem kevésbé kisördögöt ébresztő egy másik felmérés.”

És ő a lap legjobb nyelvérzékű újságírója. Tessék elképzelni a többit.

forrás

Szintén zenész. Liszt – ölében fonográffal?

Szó se róla, jókora bakot lőtt a kultura.hu portál, amikor Liszt Ferenc ungvári szobrocskájának a felavatásáról szóló MTI-hírt Bartók Béla szobrának a fotójával illusztrálta.

kultura

A kulturális kormányzat portáljától ez eléggé durva hiba, főként, hogy a fotó kis szobra jól láthatóan nem bronz (mint a hír tudatja), továbbá szembetűnően nem Lisztet ábrázolja (hajviselet), és az ölében tartott fonográf is eléggé egyértelműen utal a népdalokat e szerkezettel gyűjtő Bartókra. (Edison egyébként a hangrögzítést forradalmasító találmányát 1877-ben szabadalmaztatta, amikor is Liszt már ősz hajú”aggastyán” volt.)

A portál tévedésének az alapja az, hogy a most felavatott Liszt-szobor (lásd az alábbi képeken) alkotója valóban tervezi Bartók megörökítését, és már bemutatta készülő munkájának gyurma (plasztilin) (!) vázlatát. A fenti fotón látszik is, ahogy a nem fémes jellegű makettet a szobrász a fotó kedvéért odatartotta az Ung-parti korlátra. Munkájának időt álló változata azonban még nem készült el és legkevésbé sem került felavatásra.

Annyi viszont valóban igaz, hogy Bartók szintén zenész.

liszt

Az MTI-hír:

Kisméretű szobrot állítottak Liszt Ferencnek Ungváron, a bronzból készült alkotást az Ung-parti sétány fémkorlátján helyezték el, a Kárpátalja Megyei Filharmónia épülete mellett.

Mihajlo Kolodko ungvári szobrász alkotását Bacskai József ungvári magyar főkonzul és Pavlo Csucska, az ungvári városi tanács nemzetközi kapcsolatokkal és turizmussal foglalkozó bizottságának elnöke avatta fel. A diplomata köszönetet mondott a művésznek a munkáért adta hírül csütörtökön a karpatalja.ma internetes hírportál.
Beszédében Pavlo Csucska hangsúlyozta, hogy Liszt Ferenc Ungvár számára olyan, mintha helyi lakos lett volna, aki járt-kelt a városban, majd ukrajnai látogatása után megírta a Mazeppa szimfonikus költeményt. Hozzátette: a csokoládéból készült ungvári Liszt-szobor Magyarországra került, ám bronz változata végleg Ungváron marad.

Tavaly decemberben, a Liszt-emlékév kárpátaljai rendezvénysorozatának lezárásaként Magyarország ungvári főkonzulátusa az Ungvár melletti Nagyláz (Veliki Lazi) községben állított mellszobrot a magyar zeneszerzőnek. Mihajlo Beleny ungvári szobrász alkotását a ruszin ajkú településen Liszt barátjának és zenésztársának, gróf Plotényi Nándornak az egykori kastélya előtt helyezték el.

liszt2

És a gyurma-Bartók:

bartok0

Frissítés: felhívták rá a figyelmemet, hogy a baklövést nemcsak a kultura.hu portál, hanem a kedvenc (de ezek szerint eléggé gyakran nem olvasott) Kárpáti Igaz Szó is elkövette:

És hogy további keserű poén is jusson a végére: a szobrot a fenti lap szerint felgyújtották: Liszt szobrocska – felavatva és felgyújtva


Más: szöveges mobilüzenet küldés

Egy nyelven írnak

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség első embere között barátinak nagy-nagy jóindulattal sem nevezhető a viszony. Ám az mégis meglepő, hogy a KMKSZ szócsövének számító Kárpátalja című hetilap 2012. március 9-i számának második oldalán az olvasható, hogy Gajdos (aki nemcsak az UMDSZ vezetője, hanem egyben Beregszász polgármestere is) UKRÁN NYELVŰ levélben válaszolt Kovács azon levelére, melyben a KMKSZ a március 15-i beregszászi megemlékezés idejére a beregszászi Petőfi-szobor környékére kért területfoglalási engedélyt (http://karpataljalap.net/cikkek/2012-03-09/beregszasz-az-umdsz-lefoglalta-a-petofi-szobrot.php).
Az is érdekes azonban, hogy az UMDSZ-harsona igazi Kárpáti Igaz Szó című újság március 13-i számának 2. oldalán arról tudósított: az UMDSZ-vezér polgármester azért írt államnyelven válaszlevelet a KMKSZ első emberének, mert az eleve ukrán nyelvű levélben fordult hozzá (http://kiszo.hhrf.org/?module=news&target=get&id=8594).
Azt eddig is tudtuk, hogy Kovács és Gajdos „nem egy nyelven beszélnek”
(lásd az „egy nyelven/nyelvet beszél valakivel” szólás jelentését:
egyetért valakivel, azonosak az érdekeik). Talán azt kellene értékelnünk, hogy legalább egy nyelven írnak?

ukran_magyarNemzeti ünnepünkre készülve ukrán nyelvű levelezésbe kezdett egymással a két kárpátaljai magyar érdekvédelmi szervezet első embere.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség első embere között barátinak nagy-nagy jóindulattal sem nevezhető a viszony. Ám az mégis meglepő, hogy a KMKSZ szócsövének számító Kárpátalja című hetilap 2012. március 9-i számának második oldalán az olvasható (←a link már nem működik, törölve, vipera), hogy Gajdos (aki nemcsak az UMDSZ vezetője, hanem egyben Beregszász polgármestere is) UKRÁN NYELVŰ levélben válaszolt Kovács azon levelére, melyben a KMKSZ a március 15-i beregszászi megemlékezés idejére a beregszászi Petőfi-szobor környékére kért területfoglalási engedélyt.

Az is érdekes azonban, hogy az UMDSZ-harsona igazi Kárpáti Igaz Szó című újság március 13-i számának 2. oldalán arról tudósított: az UMDSZ-vezér polgármester azért írt államnyelven válaszlevelet a KMKSZ első emberének, mert az eleve ukrán nyelvű levélben fordult hozzá.

Azt eddig is tudtuk, hogy Kovács és Gajdos „nem egy nyelven beszélnek”  (lásd az „egy nyelven/nyelvet beszél valakivel” szólás jelentését:  egyetért valakivel, azonosak az érdekeik).

Talán azt kellene értékelnünk, hogy legalább egy nyelven írnak?

Constans Siverick

(vendégszerző)

Mezőgazda – inkognitóban

Korábban már írtunk arról a sajátos jelenségről, hogy a kárpátaljai lapok magyarországi közvetítéssel veszik át egymástól az anyagokat. Önmagában is furcsa, ha mondjuk egymáshoz földrajzilag is igen közel eső két beregszászi lap egy budapesti hírportálon keresztül vesz át egymástól cikkeket, még furcsább, ha nem az elsődleges, hanem a másodlagos forrást tüntetik fel. Ha meg zavaró torzulás is történik, akkor joggal bosszankodhatunk.

Most a következő történt. A kárpátinfó.net közzéteszi egy Bereg-vidéki, nevezetesen borzsovai mezőgazda írását. A cikk alatt, ahogy kell, ott a szerző neve + illetősége. Ezt pár nappal később átveszi a Kitekintő. A közlés korrekt, a cikk fölött ott áll, hogy Kárpátinfo.net – Horváth Béla. Hogy Borzsova lemaradt – hát istenem…

Másnap azonban a cikk visszakerül Beregszászba, nevezetesen a Kárpátalja.ma portál oldalára, ahol forrásként nem a városbéli testvérlapot, hanem a Kitekintőt jelölik meg – Horváth Béla neve pedig sehol sem szerepel a közlésben. Ami nem csupán a szerzői jogokat és az átvétel etikusságát érinti, hanem az olvasóból is értetlenséget vált ki, lévén írását a szerző egyes szám első személyben írta: „Én abból a korosztályból való vagyok – hetven rég elmúltam –, hogy még nagyon jól emlékszem rá, milyen volt a kolhozrendszer első néhány éve.” Aki csupán a Kárpátalja.ma oldaláról tájékozódik, nem tudhatja meg, ki az az „én”. (A mondat felépítéséről és a benne szereplő  hogy megfelelőségéről itt most ne essék szó.)

Így kényszerül inkognitóba egy mezőgazda, mialatt az egyik beregszászi utcából átsétál egy másikba. Igaz, közben módja volt Budapesten is kitekinteni.


A szövegbe tett bizonyító erejű linkek sajnos már nem működnek – törölve.

Más: növények – kertápolás

Első alapító?

A megfogalmazás azt sugallja, mintha a szervezetnek lett volna második, harmadik alapító elnöke is, holott persze nem; a vessző hiányzik csupán. A címből meg a kötőjel. Kárpótlásul a szövegben már ott egy kétszeres hosszúságú: ez viszont gondolatjel (nagykötőjel) – így sem helyes. Fodó egyébként magyar nyelvet is oktatott az egyetemen, kényes volt diákjai helyesírására; a KMKSZ részéről esett sok egyéb sérelme mellett most joggal esne zokon neki ez a pár baki. (forrás – a link már nem működött, törölve) (uez picit másként, nagykötőjel nélkül a főiskola honlapján)

fodo

A himnusz körbejár és Nonszenszfaluba érkezik

– avagy forrásmegjelölés, oh!

A Kárpátalja c. hetilap online oldalán megjelenik egy cikk: Csak a KMKSZ-frakció szavazott a magyar himnusz védelmében (link már nem működik, törölve, 2013). Ezt – a forrás megjelölésével – átveszi a Kárpátinfó c. hírportál: Csak a KMKSZ-frakció szavazott a magyar himnusz védelmében. A Kitekintő c. portál nem az elsődleges forrásból, hanem a Kárpátinfóból veszi át a cikket (utóbbit jelöli meg forrásnak), de megváltoztatja a címét (a nem-kárpátaljai olvasói igényeknek megfelelően): Nem lesz magyar himnusz Kárpátalján. Innen aztán visszaveszi a Kárpátalja.ma – nem az elsődleges (Kárpátalja online), nem a másodlagos (Kárpátinfó), hanem a harmadlagos (Kitekintő) közlést jelöli meg forráshelyül: Nem lesz magyar himnusz Kárpátalján (a link már nem működik, törölve, 2013).  Végül aztán egy kárpátaljai blogger már a negyedik közlés helyét adja meg forrásul, amikor új címmel ellátva átveszi a cikket: Zászló, turul, himnusz – mi következik ezután?….avagy ukrán nacionalisták aggodalma. (A kattintással csak óvatosan. a honlap megnyitásakor azonnal egy „nemzeti” rádió harsog.)

Ez utóbbi webhelynek, Váradi Viktória blogjának a sajátsága az, hogy tulajdonosa szerint saját kárpátaljai lakhelye Magyarországon van („Bótrágy, Kárpátalja, Hungary”), továbbá pedig „Kárpátalja nem Ukrajna”. Ebből kiindulva igazán nem csodálkozhatunk azon, ha egy kárpátaljai hír Magyarországot megjárva végül egy ilyen nonszenszfaluba érkezik.

botragy

(Arról ne is essék szó, hogy a Kárpátalja hová nem tartozását kijelölő állítás előtti mondatot legalább háromszor kell elolvasni, míg az ember rájön, hogy egy fölös vessző teszi érthetetlenné.)

És még egy gyöngyszem ugyanerről a blogról. Ha majd átveszik a hírt, az már arról fog szólni, hogy az ukrán iskolában irtják a magyar gyerekeket:

irtjak

Azok a szép áramszünetek

Ha példaszöveget keresnék annak illusztrálására, milyen a közhelyes gondolkodás, jól megfelelne a célra az a cikk, amelyből az alábbi idézet való. Hogy ide citálom, azt azonban más miatt teszem. A kedves sajtóhiba még hagyján (miért használ idegen szavakat, aki nem ismeri helyesírásukat? hol volt a korrektor, olvasószerkesztő?), ami igazából felkeltette a figyelmemet, az a nyomorúság romantikája iránti nosztalgia. Nem gondoltam volna, hogy akad, aki effajta elfogódottsággal emlékezik a hosszú áramszünetekre.

teenager


villamosság – elektronikus kommunikáció

Fontos kárpátaljai esemény

karpatlja_hold

Úgy tűnik, azzal az élcemmel, hogy Nemzeti Holdfogyatkozást hirdettem, nem is túloztam sokat, ugyanis egyik portálunk kárpátaljai eseményként tette közzé a hírt…

Erről a régi anekdota is eszembe jut: állítólag a török kormány nehezményezte, amiért az örmény címerben benne van az Ararát, holott az nincs Örményország területén, csak látszik onnan. Az örmények válaszoltak: a török címerben meg ott van a félhold, holott az nincs Törökország területén, csak látszik onnan.

Akárcsak Kárpátaljáról a holdfogyatkozás.

—-

Frissítés délután: bár egy igen bölcs kárpátaljai újságíró szerint bizonyos (ukrajnai) szempontból jó volt ez cím, a portál egy idő után javította (remélem, hogy az én hatásomra…), kivette a címből Kárpátalját. Érdekességként viszont a cikk linkjében benne maradt… A Google egy ideig persze még őrzi a helyi érdekű holdfogyatkozás nyomát:

De ki az a Szokolov?

szokolovNemrégiben írtam arról, hogy egy kiadványunk nagyvonalúan felcserélte Karinthy Frigyest Karinthy Ferenccel – nos, most meg legnagyobb közéleti lapunkban felfedeztek egy nem létező Nobel-díjas szovjet írót. Mindezt ráadásul egy jeles költőnk szájába adják… Aki, feltételezésem szerint, pontosan tudja, hogy ilyen nevű író nem létezik, legalábbis Nobel-díjas semmiképpen. A dologból annyi igaz, hogy a csakugyan Nobel-díjas szovjet-orosz írónak, Mihail Solohovnak viszont van egy Andrej Szokolov nevű hőse… A nevet kétszer is rosszul tartalmazó bekezdés azzal végződik, hogy „Szokolov” bevallotta, szinte mindig tévedett. Vajon ezért ragaszkodott ily makacsul a tévedéshez a cikk írója, a lap korrektora, olvasószerkesztője, két főszerkesztő-helyettese és főszerkesztője? (forrás)

Frissítés: a következő lapszámban helyreigazították.

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme