Month – augusztus 2005

Azt gondoljuk, hogy járna nekünk saját kémnő

Már megint nyomják Krahácsot. Vagyis megint mostohábbak vagyunk mi, kárpátaljaiak az erdélyieknél. A hírek szerint nekik most már van saját kémnőjük, aki nemcsak a minisztériumokban, hanem a Határon Túli Magyarok Hivatalában is felelős pozíciókat töltött be, ezen felül még bizalmi viszonyba került egyes vezető politikusokkal is. Más források arról is írtak, hogy a szép kémnő a megszerzett adatokat, például az […]

Share

Azt kérték, hogy írjunk Horváthról is

Ma reggel ezt a levelet találtuk postaládánkban: „Kedves Kárpáty! Nehogy má’ csonkán hagyd a nagy triumvirátust! Balla-Dupka-Horváth társelnökként együtt csinálta itten az irodalmat a 80-as években a pártlap által (éppen a KISZÓ!) irányított József Attila Irodalmi Stúdió nevezetű gittrágó egyesületben. Ők mondták meg az ideológiailag kevésbé fejlett újoncoknak, hogy is kell versírni. Úgy, mint ők: Lenin, Meditáció a […]

Share

Azt olvastuk, hogy Balla Dé bemondta az unalmast

Balla D. Károly, amint éppen vizet prédikál A környezete iránti heveny undoráról és pályatársaival szembeni mélységes megvetéséről eddig is jól ismert Balla D. Károly most a durcás kisgyerek sértettségével lepte meg azokat is, akik eddig fenntartásokkal bár, de szívesen olvasták napi dohogásait. Tegnapi blogjában előbb azt panaszolja, hogy az ELTÉre magas pontszámmal felvételt nyert lányát […]

Share

Azt olvastuk, hogy Dupka kapufát passzol

Az Ukrajnai Magyar Krónikai mai számában olvasottak alapján átpasszolná a szlovák oldalra a kisszelmenci fél székelykaput Dupka György, az UMDSZ alelnöke, a MÉKK elnöke. Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettesnek írt nyílt levelében (nyelvhelyességről ne essék szó!) többek között ez áll: A kisszelmenci oldalon az ukrán építők kidöntötték a 2003 októberében felállított REMÉNY KAPUI emlékmű ukrán oldalon […]

Share

Bújj hozzám újra, Magyarország

Amikor először ütötte meg fülünket ez a langyos libazsírhoz hasonlatosan émelyítő dal a jobbra érdemes megasztáros Oláh Ibolya előadásában, fogadást mertünk volna kötni rá, hogy A magyarok világhímnuszá-t és az Éljen Magyarország-ot  is elkövető, édes Piroskájának végleg isten véledet mondó Dobos Attila újabb örökbecsű opuszával állunk szemben. De nem. A zene ezúttal Amerikából importált giccs, […]

Share

Gyurcsány megemelte magát

A magyar kormányfő lemondta minden tegnapi és mai hivatalos programját, még a Szigetre sem tud kimenni, hogy népszerűsítse magát az épp őrá kíváncsi rockerek körében, mert fáj a háta és ágyban kell maradnia. Őszintén szólva mi már hónapokkal ezelőtt sejtettük, hogy valami baj van nála az egyenes gerinccel. A Népszabadság információi szerint a kormányfő megemelte […]

Share

Magával ragadó a stílusunk

(Sajnos az eredeti linkek többsége mögött már nem találhatók az akkori tartalmak, töröltem a tört hivatkozásokat – viszont van, amit megtaláltam – 2013. — azóta az is eltűnt a freebloggal együtt – 2016) Az internetes jelenlét második fokozata, amikor már nemcsak mi írunk, hanem rólunk is írnak. Nos, a két „szomszédos blog”-on kívül több ismeretlen […]

Share

A nemzeti összefogás kényszere naponta dörömböl az ajtónkon

Ezt a kapitális képzavart ezúttal Németh Zsoltnak, a magyar parlament külügyi bizottsága elnökének, egyébként a határon túli ügyekben illetékes fideszes tótumfaktumnak köszönhetjük, aki abból az alkalomból fakadt szólásra és köpte szó szerint a címben szereplő aranyat, hogy a szlovákiai Ipolybalog Árpád-kori templomának tornyában elhelyezték a magyar korona művészi másolatát. Ami, szó se róla, szép dolog, […]

Share
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme