Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Egy kárpátaljai irodalomtörténész

A Kárpátaljai szövetség meghívó-plakátja jeles személyiségeket vonultat fel egy szereplés alkalmából.

irodalomtorteneszAz íróság fogalma eléggé tág, így aligha érdemes abba belemenni, milyen szakmai ismérvek alapján nevezhető valaki írónak, költőnek egy meghívón vagy bárhol másutt. Szívesen elsiklom a dolog fölött és nem teszem szóvá, hogy például az önképzőköri szintű versírászat alapján lehet-e valakit költőnek titulálni. Ám az, hogy irodalomtörténész, talán mégis jobban köthető bizonyos kritériumokhoz és én azt gondolom, nem diploma teszi az irodalomtörténészt – még Kárpátalján sem. Hájas Csilla esetében láthatnék például egy szakmai publikációs listát??

irodalomtortenesz-karpatalja


Ezt 13 éve írtam, de 13-nál több ember sértődött meg miatta egy életre:

Így emelkedik „tudományos konferenciává” a tucatnyi érdeklődőt vonzó érdektelen felolvasó-délután, így nagyobbodik „megyei szavalóversennyé” a két különböző járás néhány iskolájából érkezett felkészítetlen diákok versengése, így magasztosul „kárpátaljai magyar könyvnappá” az egyetlen szervezet vezetőiből és néhány meghívott vendégből álló könyvtárbéli eszem-iszom, így neveztetik „humorfesztiválnak” az alkalom, amikor az odavetődő spicces jópofák lapos vicceket mondanak egy fűtetlen kultúrház színpadán, így minősül „értelmiségi fórumnak” egypár pedagógus, újságíró és szervező fehér asztal mellett zajló csevegése, így magasztosul tudományos társasággá az önképzőkör, szociológiai műhellyé néhány megbízott kérdőív-töltögető, „könyvkiadóvá” a budapesti kiadó keze alá dolgozó itteni szerkesztő, így nevezhető „sajtóorgánumnak” a szervezeti elnök éves beszámolóján kívül semmi mást nem közlő, évente csak egyszer jelentkező bülletin, így lehet „könyv” a füzet, „monográfia” a sekélyes tanulmány, „életmű” ötven vers, sőt, így hirdethetik könyvbemutatóként azt az alkalmat, amikor a kiadóvezető bejelenti, hogy a fél éve megjelent könyv példányai még nem hagyták el a nyomdát. Kárpátaljai magyar viszonylatban a konyhaasztal már „iroda”, az iroda már „központ”; öt felakasztott kép már „kamarakiállítás”, tucatnyi festmény már „személyi tárlat”, harminc exponátum pedig a népes alkotócsoport „nagy éves seregszemléje”. Kárpátalján „az egyetlen magyar napilap”-nak hiperbolizálják a heti három alkalommal megjelenő újságot és „új magyar gimnázium” felavatásaként adják el, ha a régi középiskolának új épületszárnya nyílik.

Frissítés – szept. 12.

A fentiekről kis csevej alakult ki a Facebookon. Beírt maga az érintett is:

Tisztelt Balla D. Károly! A fenti irodalomtörténész megnevezés tőlem teljesen független, nem én írtam, mint ahogy írónak sem merném nevezni magam. Azért megnyugtatásul közlöm, rendelkezem úgynevezett szakmai publikációs listával, amit a doktorandusz képzés során jelentősen bővíteni kívánok. Kellemes napot! Üdvözlettel: Hájas Csilla

– és sok egyéb észrevétel is „elhangzott”. Ezek némelyikére reagáltam:

nekem sem elsősorban az író és költő meghatározással van gondom, bár szerintem az önképzőköri szintű versírászat alapján túlzás valakit költőnek nevezni – de ez még nem szúrt volna szemet, sőt Csordás titulusa sem, holott egyelőre ő is legfeljebb irodalomkritikus, Hájas Csilla esetében azonban valóban szívesen megismerkednék irodalomtörténészi publikációinak a listájával, mert ebbéli munkássága eleddig maximálisan elkerülte figyelmemet. várom hát a listát, kedves Csilla.

(persze listát nem kaptam…). Brenzovics Marianna nálam is szigorúbbnak látszott, beszólása alapján legalábbis:

Jaj, ne már. Csordás mióta irodalomkritikus? Minek épp Csillán „lovagolsz”? Az egész gagyi. Hagyjuk már.

Erre két bekezdésben reagáltam:

Hát mondjuk Csordás jobban irodalomkritikus, mint Lőrincz P. Gabriella vagy Marcsák költő. Elég sok könyvkritikát írt és ezek némelyike értékelhető nívójú orgánumban jelent meg (tehát nem csupán az önképzőköri Együttben) és általában megütöttek bizonyos szakmai minimumot (kivéve ha a kárpátaljai kollégákról írt, mert őket haveri alapon messze túlértékelte), így esetében a „legfeljebb irodalomkritikus” megjegyzésemet érvényesnek gondolom – persze elfogadva, hogy ez az egész, beleértve a Szárnypróbát is, a szokásos kárpátaljai provincializmus és tobzódó nívótlanság iskolapéldája, amit te nemes egyszerűséggel (és velem egyetértésben) gagyinak nevezel.

Mindezzel együtt nem szeretném azt az illúziót kelteni senkiben, mintha most már engem újra érdekelne szakmai szinten az általam létében is megkérdőjelezett kárp. magy. irodalom, miután 2004-ig tucatnyi (szakmainak szánt) írásban a tőlem telhető legnagyobb odaadással foglalkoztam vele (tessék ráguglizni a fogalomra: kárpátaljai magyar irodalom), s miután attól kezdve felhagytam ezzel az alámerüléssel, mert reménytelennek láttam hadakozásomat a fentebb gagyinak is nevezett jelenségekkel – csupán olykor olyan magasra pattan egy-egy belülről teljesen üres labda, hogy régi sportszenvedélyem okán ezeket le-lecsapom, láthatóan kellemes alkalmat adva arra, hogy pattogására érintettek és érintetlenek egyaránt reagálhassanak.http://www.google.hu/search…

Pár nappal később Csordás László hosszú blogbejegyzésben reagált a Facebook-topikban tett megjegyzésekre.  Értékelem tisztázó szándékát, de egyrészt kicsit megmosolyogtató a szabadkozása, másrészt a visszatámadásai nem biztos, hogy célba találnak (esetemben talán inkább, de Marianna emlékezetem szerint nagyon jó, érett versekkel debütált), harmadrészt pedig – az én olvasatomban legalábbis – nemigen tud kimosakodni abból a szerepből, amelyben egyre inkább dilettánsok védőszentjévé kezd válni. Szerkesztői-kritikusi munkájával hozzájárul egy teljesen hamis látszat kialakulásához (vagy inkább fenntartásához) – ezt a látszatot erősíti például a fenti plakát is, mint ahogy (hivatkozott antológia-előszava és egy-egy negatív előjelű megjegyzés ellenére) éppen ő az, aki irodalmárrá emel olyan szerzőket, akik a műveik esztétikai értékei alapján erre nem érdemesek. És itt nem csupán a legfiatalabbakról van szó, hanem hangsúlyosan az idősebb, esetenként több kötetes pályatársakról is, akiket indulásukkor valami hasonló „nincs jobb”-engedékenység juttatott szóhoz, illetve az a kényszer, hogy a kárpátaljai irodalom létezésének a bizonyításához mindenkor szükség volt új és új szerzők íróvá avatására akkor is, ha ezt tehetségük nem igazolta vissza. A bizalom mindig „meg lett előlegezve” – a szerzők pedig megrekedtek indulásuk szintjén.

Meglehet, túl szigorú vagyok. Ennek talán az az oka, hogy pontosan ugyanezt egyszer én már megéltem, részben végigcsináltam az akkori folyamatok tevékeny részeseként. Az 1970-as, 80-as években lényegében ugyanez történt: a felmutatás és önigazolás kényszere sokkal erősebb volt, mint az értékítélet. Többek között ezért tart a kárpátaljai írásbeliség ott, ahol. Nem túl jó mentség, hogy akkor ez cenzurális viszonyok közepette történt, a szocreál nyomása alatt és a nemzeti kisebbségek iránti bizalmatlanság ellenszelében. Gyönge mentség, hogy a szovjet viszonyok szorításában a magyar szó átmentése érdekében nagyobb létjogosultsága lehetett az engedményeknek. Ma már azt gondolom, rossz megoldás bármilyen kárpátaljai szempontú ÜGY szolgálata akkor, ha az árt az irodalom ügyének. A dolog végül visszaüt és a maradék esélyét is elveszi annak, hogy valaha is egészséges, elfogadható nívójú irodalom – mint szerves egész és mint élő folyamat – kialakuljon Kárpátalján.


Frissítés. No, az is ritka kárpátalján, hogy valaki belássa tévedését és elnézést kérjen. Sokkal nagyobb az esély az ellentámadásra, amely a hiba felfedezőjét marasztalja el valami ürüggyel (lásd), most mégis megtörtént a csoda, legalább a Facebookon:

lengyel-elnezes

2 hozzászólás

Add a Comment
  1. Én szeretnék jelentkezni a Rákosszentmihályi líra megteremtője titulusra, ha lehet.

  2. Lehet, de nálam kell hozzá illetékbélyeget venni.

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme