A Kárpáti Vipera Nyúz átalakul

Kekecblogom által alakul a Tiszán, ladikondeladikon. Egyelőre a formai változás figyelhető meg pregnánsanda. Mivel haladni kell a Váncza sütőporral, kapott ez a webhely is egy felettébb mobilbarát sablont, hogy az oly annyira okos telefonok esetlegesen kevésbé okos felhasználói is maradéktalan és zavartalan élményben részeltethessék magukat engem olvasván és nehogy már egyetlen fölösleges mozdulatot kelljen tenniük a görgetéstani tudományok által kikövezett göröngyös úton.

vipera-karpaty-newsA tartalmi változások bekövetkezésének időpontját sem ígérni, sem megjósolni nem merészelem. Ehelyütt inkább a tartalmi módosítások kauzális vonatkozásairól szólanék legott, mármint hogy ok-okozati kontextusba helyezném bele eme változások apropóját. Ám ennek előtte némi elrévedezéses múltba tekintés szükségeltetik, lévén viperablogomnak megvan a maga nosztalgikus genealógiája, amely személyes és közírási viszonyoktól alaposan gondterhelt. Nevezetesen.

Ahogy a hármas cím is árulkodik erről, blogom kettős eredetmítosszal büszkélkedhetik. Egyfelől ugyanis volt ama dicsőséges Karpaty News, amely több mint tíz eszdendőknek előtte némileg felkavarta a honi állóvíz langyos útporát, s amelynek rövid története itten olvasható: Kárpáty Nyúz. Ennek a freeblog.hu-nál indult, majd a blogter.hu-n folytatódott, a gonzó újságírás felé eleinte álnéven kacsintgató orgánumnak a cikkei ugyan nagyrészt belementődtek a mostani rendszer archívumába, ám ma már semmi sem érzékelhető az akkori felháborodott közvélemény lavinájának meg-megújuló hullámveréséből; sajnos a kommentek véglegesen odavesztek a blogtörténelem viharába (mivel mindkét szolgáltató megszűnt) – holott ezekben a hozzája szólásokban talán először szabadult fel a korábban illedelmesnek mondható kárpátimagyar netközönség elhallgatásos gátlásossága.

Másfelől meg ott volt a Kárpáti Vipera, ugyancsak freeblogos fogantatásban, amely kisebb-nagyobb rendszerességgel rá-rásziszegett a honi sajtóban észlelt baklövésekre és stilárisan mélyrepülő csúcskísérletekre. Az akkori-ottani blogposztok szöveganyaga is elhelyezést nyert a jelen webhely archívumában – és folytatásra fakadt. Lévén az immár hármasnevűvé szinte tizált Kárpáti Vipera Nyúz néhány éven keresztül a maga működésében mindkét őskép genetikai térképét átörökíteni igyekezett tennenmagára – több-kevesebb sikertelenséggel.

Ám ezenközben előállt az a sajnálatosan tragikus helyzet, hogy a blog írójaként egy ideje jószerével elvesztettem ingerenciámat mind arra, hogy a kárpátaljai magyarság kulturális, társadalmi, politikai életének kirívó esetei és még kirívóbb esetlenségeit pennám gombostűjére pécézzem, mind arra, hogy kígyómérges fullánkommal lecsapjam a honi sajtó feladta magas labdákat. Így hát, habár a céltáblák mérete és száma egyik területen sem csökkent, én a vitriolos irónia duzzadó puzdrájából egyre ritkábban lőttem ki nyilamnak azon vesszejét, amellyel most más vizekre evezek a könnyedebb lubick kies csolnakján.

Még nem látom pontosan a távlatok csapásirányát és nem tudom, blogeri vénámnak és a kor ütőerének van-e közös néven nevezője, mint ahogy nem lesz könnyű ésszerű distinkciót tartanom egyéb közlőhelyeimtől, leginkább a komolykodó és magát elnagyoló ungparty főblogtól, valamint az elaprózottan és jelentéktelenül személyes pirézblogtól, ám bízom abban, hogy ezúttal is sikerül a szarva közt megtalálni az arany középszer dús tőgyét.

Melyekhez hasonlóan jó szórakozást kívánok kendteknek.


Share
Updated: 2016-02-05 — 19:07

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme