Állapítsuk meg kendőzetlen őszinteséggel: a vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát.
Turulos elődjét még a millennium évében (1896) állították az akkori országhatáron, amely Trianon után a csehszlovák érát még átvészelte. Véglegesen a szovjet hatóságok távolították el a második világháború után. Aztán nem sokkal a rendszerváltás után felvetődött egy új emlékjel felállításának a lehetősége. Sok huzavona és különféle botrányok miatt ez a terv meghiúsult, az emlékmű torzóban maradt: ekként azonban igen sokan látogatták, koszorúzták, mígnem a közelmúltban az elaltatott ügy új fordulatot vett azzal, hogy Magyarország és Ukrajna elnöke kárpátaljai találkozóján megállapodott felavatásáról. Matl Péter munkácsi művész tervei alapján az emlékmű elkészült, de a felavatás ezúttal is (egyelőre) elmaradt. Ám az emlékmű áll: látogatják, koszorúzzák. Nagyobb méretben alább látható a Vereckei-hágó honfoglalási emlékjele a még el nem bontott belső álványzattal:
Fotó: KMDFKSZA teljes méretű, vágatlan fotó letöltéséhez IDE KATTINTS!
Tizenkét éven át torzóban pedig így festett:
Állapítsuk meg kendőzetlen őszinteséggel: a vereckei honfoglalási emlékmű nem szép. De valószínűleg nem is az a dolga neki, hogy szép legyen. Más miatt készült, többtonnás súlya nem az esztétika mérlegét nyomja. Valami mást nyom, azt viszont eléggé erősen. Nyomja a tájat, nyomja a lelket, tolja maga előtt a történelmet és vonszolja maga után a politikát. Nem esztétikai, hanem ideológiai, világnézeti, történelemszemléleti, nemzetfelfogásbeli térben helyezkedik el. Ezért lett és ezért marad támadások célpontja. Alighanem mindaddig, amíg vagy véglegesen le nem rombolják, vagy Ukrajna meg nem szűnik létezni. Egyik sem lehetetlen.
Frissítés (2011)
Bár a kettős honfoglalás elmélete korábbi beözönlést valószínűsít és az újabb kutatások is lehetségesnek tartanak egyéb verziókat, ám a közgondolkodásban elfogadott történelmi ismeretek szerint a mai magyarok ősei 895-ben az Északkeleti-Kárpátok gerincén, a Vereckei-hágón keresztül érkezett a Kárpát-medencébe. Ennek emlékére 1896-ban, a millennium évében az akkori Magyarország országhatárán honfoglalási emlékművet állítottak, amely Trianon után a csehszlovák érát még átvészelte. Véglegesen a szovjet hatóságok távolították el 1945-ben. Közel fél évszázaddal később, nem sokkal az államfordulat után (a Szovjetunió széthullása, a független Ukrajna megalakulása), az 1990-es éveke elején vetődött fel a kárpátaljai magyarság részéről egy új emlékjel felállításának a lehetősége. Ezt később magyarországi és nyugati magyar csoportok-szervezetek vetették fel nyilvánosan, anyagi támogatásukról is biztosítva a kezdeményezést. Bár az építkezés elkezdődött, a sok huzavona és botrány miatt (tulajdonviszonyok tisztázatlansága, építési engedélyek hiánya, támogatási pénzek elúszása, a hatóságok és az ukrán nacionalisták ellenállása) ez a terv meghiúsult.
Így aztán 1996-tól, a millecentenárium évétől kezdődően 12 esztendőn át egy torzó szimbolizálta a kialakult helyzet abszurditását. A csonka, ám többek által megszeretett emlékművet igen sokan látogatták, koszorúzták. E honlap készítőjének véleménye szerint érvényes lehet az állítás, miszerint az akkori emlékmű befejezetlensége és torzó mivolta révén sokkal hívebben jelképezte a magyarság európai és főként a kárpátaljai magyarok ukrajnai helyzetének teljes problematikáját, mint a későbbi, kissé megalomániás kőpiramis. Ez utóbbi létrehozására, voltaképp az eredeti terv megvalósulására a folyton újrarendeződő viszonyok közepette, bizonyos politikai alkuk révén kerülhetett sor. A jelenlegi, 2008-ban nem túlságosan szerencsés körülmények közepette felavatott emlékmű, Matl Péter alkotása, a szerzői szándék szerint a Kelet és Nyugat közötti átjárót, történelmi kaput kívánja jelképezni. Hét tömbje a Kárpátokon átvonuló hét honfoglaló törzset szimbolizálja. A kapu nyílásába a művész a vérszerződésre emlékeztető márvány oltárkövet helyezett. Az ebbe vésett kereszt kissi anakronisztikus, lévén a honfoglalók nem voltak keresztények. Nem teljesen világos az alkotó által szintén felvázolt másik értelmezés, miszerint a szélső kiszögellések a nemzeti turul szárnyait, a csúcs a törzsét, a közbülső üreg pedig Emesét jelképezné.
Valószínűleg fölösleges arról vitatkozni, hogy az emlékmű szép-e.
Ám ezekben a Kárpáti Vipera teljesen bizonyos:
1. A kőkolosszust többen tartják primitívnek, otrombának, eltúlzottnak, ízléstelennek, mint ahányan ezt ki is mondják (véleményüket vagy a megtestesített fogalom iránti tiszteletük miatt, vagy mások rosszallásától tartva hallgatják el).
2. Akiknek valóban tetszik az emlékmű, azoknak a véleményét inkább a szimbolikus jelentések befojásolják: a magasztos nemzeti eszme és a dicső múlt jelképe nem lehet rút.
3. Akik megfogalmazzák akár formai, akár tartalmi fenntartásaikat az emlékművel kapcsolatban, számíthatnak arra, hogy nemzetárulónak bélyegzik őket.
4. Sokkal kisebb lett volna a hatóságok korábbi ellenállása és csekélyebb lenne az ukrán lakosság nem szűnő ellenérzése, illetve a szélsőséges nacionalisták részéről sokkal kevesebb támadás érné az emlékművet, ha szerényebb és ízlésesebb lenne; ezt a több tonnányi felmagasló tömböt azonban talán nem teljesen alaptalanul érzik sokan provokációnak, főleg akkor, ha ezt az érzésüket nem csillapítja sem a hivatalos Magyarország nemzetsratégiája, sem az emlékművet birtokló kárpátaljai magyarságszervezet magatartása, legkevésbé pedig a magyar szélsőjobb revizionista ideológiája (amellyel a kárpátaljai magyarok közül egyre többen és egyre nyíltabban szimpatizálnak). A látványosan erősödő irredenta hangok közepette nehéz az ukrán felet meggyőzni arról, hogy a monumentum csupán egy történelmi eseménynek állít emléket, nem pedig éppen a lépten-nyomon olvasható, hallható irredenta elképzeléseknek a szimbóluma itt, Ukrajna belterületén, a történelmi Magyarország határán. Ahol létrejötte óta viták és támadások kereszttüzében áll. A Vereckei-hágón.
Lásd még:
