A minap Kőszeghy Elemér, a Kárpáti Igaz Szó főszerkesztője, talán kicsit visszatáncolni akarván abból a siralmas helyzetből, hogy a lap a Jobbik kárpátaljai propagandaeszközévé vált, halva született ötletnek nevezte a Jobbik média-fogó trükkjét.
Bár nyugodtan feltételezhetne a Jobbik részéről aljas, önző, hatalomszerző szándékot, mégis inkább a jó szándék feltételezésével mosdatja a szerecsent, de azért igen helyesen megállapítja a következőket:
Jól tudjuk, a jó szándék a pokolba vezető úton is szerephez jut olykor. Márpedig cáfolhatatlan és sajnálatos tény, valahányszor a Jobbik megszólal a kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban, mindannyiszor bumeránghatást ér el. Mindig lángra kap a magyarellenesség hamu alatt pislákoló parazsa, a Budapesten elvetett szél rendre az ukrajnai (figyelem: köztük jelenleg hatalmon lévő) szélsőséges pártok vitorláit kezdi – elsősorban szűkebb pátriánkban – dagasztani. Alighanem egy Kárpátaljai Máérttal is ők kapnák a legnagyobb ajándékot. Kivált most, az előrehozott parlamenti választások kampányában.
Ehhez képest Zubánics László, az UMDSZ megbízott elnöke, az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke – legalábbis az alább olvasható szeptember 5-i közlemény szerint – üdvözölte a kezdeményezést és ezzel jól benyalt Vonáéknak.
(a hírportál linkjét nem adom meg, de címe kitalálható, keresse meg, akit érdekel)
A fentiek fényében nem tűnik eléggé hitelesnek Zubánics elnöki >>elhatárolódása >>ettől az eseménytől, amely aztán más helyszínen, de >>jobbikosok aktív részvételével zajlott.
Remek kilátások: a KMKSZ a Fidesz feltétlen elkötelezettje, az UMDSZ láthatóan összeszűri a levet a Jobbikkal… A belgáknak végképp nincs hová állniuk.
Frissítés.
Az nem nóvum, hogy Kárpátalján soha nem az a hibás, aki hibázik, hanem az, aki ezt észreveszi, nem az szégyelli magát, aki vállalhatatlan kijelentést tesz, hanem azt igyekeznek pellengérre állítani, aki erre figyelmezteti. Ezt már megszoktam, lásd például ezt: Kőszeghy rasszista mondata
Az alábbi kis hozzászólás-részletében az érdekes az, hogy Kőszeghyt fentebb inkább egyetértőleg, semmint elítélően idéztem, mégis késztetést érzett arra, hogy egy a posztot linkelő Facebook-megosztáshoz hozzászólva személyemet az alább látható módon minősítse, az újdonság pedig az, hogy főszerkesztői „érvrendszere” miként „teljesedett ki”, mi az, amire hivatkozva állítja, hogy „irományaimat” hogyan kell kezelni. Ez – részéről velem kapcsolatban – új elem az ő negatív fejlődéstörténetében, ezért bátorkodom az utókor számára megörökíteni. Lám, kedvesség terén holt tartott Kőszeghy Elemér 2014 szeptemberében: