Vipera: Karpaty News

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

lapszus

Van-e Bocskai István Múzeum Ungváron?

Share

Nincs. Illetve a Kárpátinfó portál hírferdítője szerint mégis:Az első mondat szemantikáján amúgy is érdemes fennakadni. Először is olybá hat, mintha a szobrásznak lennének korábbi Liberty bell “elnevezésű” művei, s ezek sorában született volna egy újabb. Holott dehogy. Első olvasásra még az is megtévesztő, hogy ki mutatja be a szobrot, csak nem az ötven éve halott kormányzó?

És ha már Zsatkovics… Az ukrános Hrihorij írásmód éppenséggel indokolt lehet, ruszin emberről lévén szó, de kormányzó éppenséggel a Csehszlovák érában lett, így indokolt lehetne a cseh nyelvű névhasználat is akár: Grigorij Žatkovič. Mielőtt Kárpátaljára érkezett, ötéves korától az USA-ban élt, majd miután Csehszlovákia nem adta meg a kárpátaljai ruszinok számára az autonómiát, és ezért 1921-ben odahagyta a kormányzóságát, újra az Egyesült Államokban működött, nevét lehetne akár angol változatban is használni: Gregory Zatkovich. De magyar nyelvkörnyezetben nem lenne elképzelhetetlen a Zsatkovics Gergely alak sem,  ha egyszer már Illés Béla regényének a címében is így szerepel.

No de visszatérve a múzeum nevéhez. A hivatkozott eredeti cikkben természetesen a Boksay név szerepel, lévén az intézmény a kárpátaljai festőiskola egyik alapítójáról és nagy művészünkről kapta a nevét és hivatalosan Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum formában emlegetjük. Bocskai István fejedelem nevét egyébként viseli múzeum, de az nem ungvári és persze nem is képzőművészeti.

A szobrocskát azóta felavatták, így fest (a kárpátaljai sajtót sajnos ezzel a levágott testű két kék lábbal járta be…):


(tovább…)


Share

Új nevet és díjat kaptam a Magyar Nemzettől

Share

Voltaképp nem is annyira rossz név a Balla D. Károly József. De hogy létezik egy kárpátaljai Attila-díj, és ráadásul az van nekem, erről eddig nem tudtam. Nevéből ítélve valami hun-szittya díj lehet, manapság jól jön az efféle, teszem is vitrinbe gyorsan. Ha erre jár a NER, hadd lássa.

kiléptünk az ukrán írószövetségből

A Magyar Nemzet Online a blogomból vette a hírt, hivatkozik is rá linkkel, voltaképp megtisztelő, hogy olvassák, bár azt kicsit furcsállom, hogy egy lokálisnak és marginálisnak számító magánblog szeméjes* közléséből ennyire könnyen lehet újsághír egy országos portálon. Rólam tudható, hogy magamról álhíreket terjeszteni nem vagyok rest, különösen saját halálhírem keltésében tartom a magyar rekordot, mi szép lenne, ha egyszer egy ijet is átvenni a Nemzet.

Kilépésünk hírét, ahogy az lenni szokott, más orgánumok a másodlagos forrásból vették át, vagyis nem a blogomból, hanem a MNO honlapjáról, ezek többségében persze a lapszus is benne maradt, így Kárpátaljára is visszavándorolt: a kárpátinfo.net portálon is plusznevű Attila-díjas vagyok. Nem így a HVG üdítő kivétele!

Amit végül erősen nehezményezek a közleményben, az a szintén író. Van magyar író, meg szépíró, meg prózaíró, a szintén író viszont ojan, mint a szintén zenész a kabaréban. Úgyhogy kikérem magamnak. Vagyis Neki. Egyébként pedig Éva nemcsak Déry- és Márai-díjas, és nemcsak hogy elsőként szerepel neve kilépési nyilatkozatunkon, hanem az elhatározásunk is az ő fejében fogalmazódott meg először, (és én voltam az, akiében csak ugyancsak), így minimum egy, de inkább két keresztnév neki is járt volna. Mondjuk így: Berniczy Éva Tibor Sándor. Ma így szólítottam. Hallgat rá.


PS. Köszönet H. Csaba barátunknak, aki a hírből hírbe vándorló bakit észlelte. A HVG-ben viszont jól:

hvg


(tovább…)


Share

Kárpátalján Esterházy él!

Share

De nevét továbbra sem írják helyesen!

Annak a kárpátaljai intézménynek a honlapján, ahol ez a szöveg szerepel, mindig rábukkanni más érdekességekre is. Nem csoda, elnöke történész doktor, igazgatója számtalan könyv szerzője, költő és szintén doktor (ekként szerepelnek a lapszus alatti szövegben is), mellettük az eseménykrónikát újságíró és még egy költő jegyzi. Valamennyien az “Írástudókat adó táj” jelesei.

A hír Esterházy Péter haláláról láthatóan nem jutott el hozzájuk és nevének helyes leírására sem adnak sokat.

Forrás << katt, és keresd a  VENDÉGSÉGBEN rovatcím alatt az oldal alsó harmadában (a link már nem él). Nem is volt olyan régen, amikor a Kárpáti Igaz Szóban írták a legnagyobb magyar kortárs prózaíró nevét helytelenül, de akkor ez legalább nem volt kegyeletsértés.


Share

Papjancsi és a vak ló a KISZóban

Share

Tudjátok, Pap Jancsinak (vagy gyakran egybeírva: Papjancsinak) azt a balfaszt hívjuk, aki rosszul meséli el a viccet, mert nem érti a poén lényegét, illetve ha érti, akkor meg elügyetlenkedi. Ha elmondásait nem is, őt magát joggal tarthatjuk szórakoztatónak: viccei helyett a viccet rosszul mondó Papjancsi válik humorforrássá. Így aztán balfék barátunk maga is élcek, adomák, anekdóták szereplője lett, se szeri, se száma a Papjancsi-vicceknek.  Ha valaki még nem találkozott ezekkel, ajánlom a Google-keresést. Az első találatok közt például ez adódik:

Pap Jancsi sétál a barátjával az utcán, aki egyszer csak odafordul hozzá:
– Te, fogadjunk, hogy bemegyek ide ebbe a boltba, és annak a pultoskislánynak azt mondom hangosan, hogy “lófasz”!
– Annak a kis szőkének?
– Jó hangosan. Áll a fogadás?
Pap Jancsi szereti a fogadást is, a heccet is, hát fogadnak. Bemennek az üzletbe, odaállnak a pult elé, barátja megkérdi a pultos kisasszonyt:
– Meg tudná mondani kérem, kugLÓF AZ vagy kalács?
Pap Jancsinak nagyon tetszik a tréfa, gondolja, megvicceli egy másik barátját. Fogad vele is, bemennek a boltba, Pap Jancsi fennhangon megkérdi:
– Tessék mondani, kalács az vagy mi a lófasz?

Nos, Papjancsi a szokásosnál is mulatságosabb figurává akkor válhat, ha még nagy feneket, különös jelentőséget is kerít az előadott viccnek. Ha pedig mindezt egy magát országosnak nevező közéleti lap hasábjain teszi, az végül is már elég jó poén.

A konkrét esetre térve. Nyilván sokan ismerik azt a klasszikusnak számító viccet, amelyben

 A cigány lovát árulja a vásárban. Jön a vevő, kérdezi a kupecet: aztán egészséges-e a ló. Persze, hogy az! Megegyeznek, a vevő fizet, a cigány elteszi a pénzt. Mikor elkötik a lovat, az teljes erőből nekiugrik a kőfalnak. „Te cigány, ez a ló vak!” – „Dehogy vak! Bátor!”

Jó vicc, szellemes. (És kéretik a dolgot nem félreérteni: miközben mélységesen elítélem a rasszizmust és az antiszemitizmust, aközben nem gondolom azt, hogy cigány- és zsidó-vicceket mondani tilos lenne. Igaz, hogy az elfogadhatatlan nézetek mostani terjedése miatt az ilyen viccek mesélésének az utóbbi időben más lett az akusztikája, némi óvatosság nem árt tehát, de azért mégis leginkább az alapján kell megítélni egy helyzetet, hogy mi a szövegkörnyezet, milyen a szituáció, ki a viccmesélő. Nyilván másként hat és másként értelmezendő ugyanaz a poén egy náci nagygyűlésen vagy bőrfejűek kocsmai társaságában, és másként akkor, ha például maga egy cigány vagy zsidó mondja a saját társaságában. Semlegesebb helyzetben is általában megítélhető, van-e a viccnek megalázó, megszégyenítő, lenéző, kirekesztő felhangja, azaz van-e mögötte faji-etnikai előítélet, avagy a mesélő a viccben egyfelől valóban a humort látja, másfelől éppen az adott népcsoporthoz tartozók sajátos gondolkodásának az érdekességére vagy akár az értékeire vonatkoztat. Lényeges a mondó és a befogadók közötti viszony, a szituáció által sugallt hozzáállás. Amikor például Fábry a köztévében cigányozik-buzizik és közönsége ovációval reagál – az nyilvánvalóan egy gusztustalan, a jó ízlést és emberek méltóságét sértő helyzet. Ha ő mondaná el a fenti viccet a maga – egyre primitívebbnek látszó – rajongótáborának, az nem jelentene mást, mint hogy: a cigányok mindig becsapják az embert. De lehet úgy is mondani, hogy ezt jelentse: a cigányok mindig feltalálják magukat.  – És akkor még annyit: ugyanezt tartom magáról a cigány kifejezésről is. Nem gondolom, hogy kínos kerülése indokolt a személyes megszólalásokban: a szó sokkal természetesebben hat beszédünkben, mint a roma. És mivel az adott etnikum tagjai maguk is ezt használják magukra nézve, így szerintem a puszta kimondásában nincs semmi pejoráció. Negatív felhangokat csak a helyzet, a beszélő személye, az aktuális szövegkörnyezet adhat hozzá.)

A hosszú kitérő után vissza az alaphelyzethez. Viccet megmagyarázni roppant hálátlan dolog, nincs is szükség rá, mert valószínűleg mindenki számára nyilvánvaló, hogy a ló vakságát bátorságnak láttató kupec kis történetének a humorforrása éppen az, hogy mit minek mond: itt kérem a fogyatékból kovácsoltak erényt.

El tudjátok képzelni ezt a poént épp fordítva?  – Ugye nem!

Pedig Papjancsi így mondta el. Mi több, leírta és igen komoly közéleti mondandójához szánta példázatul. Nézzük csak (és tessék a nevekre is figyelni):

Dani, a lókupec megveszi Mózsinak a lovát. Egymás tenyerébe csapnak, Dani kifizeti a ló árát. Kikötik a lovat a szekérből, hadd futkározzon. Erre a ló 120-szal nekiszalad a ház falának, s összerogy.
Megszólal Ignác: – Látod, Kálmán, milyen bátor a Mózsi lova!
Erre az: – Hülye vagy te, Ignác, nem bátor az, hanem vak!
(forrás: KISZó < link törölve, a lap archívuma megszűnt)

Nos, így mond Papjancsi viccet a Kárpáti Igaz Szóban. Hogy ebben a teljesen humortalan, lapos verzióban a kétszemélyes abszurdból hogyan lett négy szereplő (Dani, Mózsi, Kálmán, Ignác), azt nem sikerült megfejtenem. Az pedig végképp összezavart, hogy a vak lovat megidéző sorok után a következő mondat így indul: A vak is látja, hogy…

Ezek után nem tudtam eldönteni, az ukrán nyelvtörvény kárpátaljai alkalmazása körül kialakult helyzetet értékelő szerzőt bátornak vagy (a lényeget látó?) vaknak gondoljam-e. Vagy csak simán lónak.


Share

Posztumusz

Share

Pusztán kegyeleti okokból is illenék elkerülni az ilyen lapszusokat. (Mivel MTI-anyagról van szó, a hibaforrás a nemzeti hírszolgáltató háza táján keresendő)  (a közvetlen forrás a Népszava cikke volt, az oldal már nem érhető el):

posztumusz


más: pr-cikk szolgáltatás


Share

Puskával kardozni

Share

A kárpátaljai muskétás

Kész csuda, hogy tűzfegyverrel odaengedték a vívók közé 🙂

musketa

forrás < a Kárpáti Igaz Szó archívuma megszűnt, link törölve, a kimentett cikk szövege:

Korán elvérzett a kárpátaljai muskétás

A kárpátaljai ifj. Anatolij Gerej a 29-ik helyen végzett férfi párbajtőrben a cataniai vívó-világbajnokságon.

Az egyéni selejtezők 214 fős mezőnyéből az ungvári versenyző beverekedte magát a legjobb 32 közé. A 16 közé jutásért az olasz Paolo Pizzo ellen lépett pástra és 15–11 arányú vereséget szenvedett, ennek következtében a 29. helyen zárta a tornát.

Gerej jól nyitott, öt tussal is vezetett, ám a hazai pálya előnyeit élvező versenyző feljavult és egalizált 9–9-re. Ezután átvette a kezdeményezést, gyorsan bevitt két tust, erre érkezett még válasz az ukrán versenyzőtől. Ám a végjátékban az olasz jobbnak bizonyult és egymást követő négy tussal megnyerte a párharcot. Így Gerej a vártnál rosszabbul szerepelt, bár talán szépségtapasz a történtekre, hogy az olasz végül a szám aranyérmese lett. Pizzo a holland Bas Verwijlent győzte le a döntőben. A csapatverseny még hátra van, itt javíthat az ungvári muskétás. Amint a korábbi lapunknak adott interjújából kiderült, a vívó az olimpiai részvétel kiharcolásához szükséges, emelt szintű pontokért küzd Itáliában.

kiszó, 2011.10.14. 20:23:14


Share

De ki az a Szokolov?

Share

szokolov - kárpáti igaz szóNemrégiben írtam arról, hogy egy kiadványunk nagyvonalúan felcserélte Karinthy Frigyest Karinthy Ferenccel – nos, most meg legnagyobb közéleti lapunkban felfedeztek egy nem létező Nobel-díjas szovjet írót. Mindezt ráadásul egy jeles költőnk szájába adják… Aki, feltételezésem szerint, pontosan tudja, hogy ilyen nevű író nem létezik, legalábbis Nobel-díjas semmiképpen. A dologból annyi igaz, hogy a csakugyan Nobel-díjas szovjet-orosz írónak, Mihail Solohovnak viszont van egy Andrej Szokolov nevű hőse… A nevet kétszer is rosszul tartalmazó bekezdés azzal végződik, hogy “Szokolov” bevallotta, szinte mindig tévedett. Vajon ezért ragaszkodott ily makacsul a tévedéshez a cikk írója, a lap korrektora, olvasószerkesztője, két főszerkesztő-helyettese és főszerkesztője? (forrás < a digitális archívum megszűnt, a cikk szövege alulra bemásolva)

Frissítés: a következő lapszámban helyreigazították.


A végsőkig gerinces egyéniség

Kovács VilmosJúnius 5-e Kovács Vilmos születésnapja. A kárpátaljai magyar irodalmi élet kiemelkedő személyisége az egész közösség számára sokat jelentett, munkássága máig alapvető fontosságú, fejtette ki lapunknak Fodor Géza költő.

– Sokan félreértelmezték. Sokan azt hiszik, ismerik, pedig nem. S voltak például, akik azt terjesztették róla, hogy kommunista. Nos, soha nem volt az. Ő egy különleges, markáns, a végsőkig gerinces egyéniség volt. Egy rendkívül igazságszerető ember, aki azonnal indulatba jött, ha igazságtalanságot tapasztalt. S ami ugyancsak fontos: örökké a gyengébbek pártján állt – mondja Fodor Géza. – Mindig abból indult ki, hogy mik a lehetőségek, miközben látta a korlátokat is. Irodalmi tevékenységét és a közéletben betöltött szerepét, társadalmi funkcióját nem lehet különválasztani. Bármit írt is, azt a kárpátaljai magyarságról írta, s a közösségnek szólt.

Nagy szívfájdalom, jegyzi meg az ismert kárpátaljai költő, hogy művei ma nemigen jutnak el az itteni olvasóközönséghez. Maguk a szerkesztők sem ismerik. Felületes hozzáállást tanúsítanak, amikor összefoglalják a munkásságát.

– Pedig, azt hiszem, 1971-ben például egy három részes cikksorozatot jelentetett meg a Kárpáti Igaz Szóban, Látogatóban Veres Péternél címmel – folytatja Fodor Géza. – Ezek publicisztikai írások, ezt a műfajt is kiválóan művelte. Az Igaz Szóban ő fogalmazta meg Veres Péter nekrológját is. Nagyon jó viszonyban volt Mihail Szokolovval, az akkor már Nobel-díjas szovjet íróval. Eszembe jut, amikor elmesélte: egy beszélgetés alkalmával Szokolov azt mondta: egy írónak nem szabad tévednie. Erre Kovács Vilmos megkérdezte tőle, hogy ő tévedett-e már? S milyen választ kapott erre? Azt, hogy szinte mindig.

– Utolsó hónapjaiban heti két-három alkalommal is felkerestem – emlékezik Fodor Géza. – Sokat sakkoztunk. Nagyon értette és szerette ezt a játékot. Amikor ötvenéves volt, magával vitt arra az ünnepségre, amit a Szovjet Írószövetség kárpátaljai tagozata rendezett a tiszteletére. Miután megoperálták, azt mondta, még egy kerek évfordulós születésnapja nemigen   lesz.     De abban bízott, hogy még írhat, s Budapesten több olyan művét is megjelentetheti, amelyre itt esélye sem volt. Jó kapcsolatot ápolt többek között Illyés Gyulával is. A Magyar Írószövetség közbenjárására Fóton kapott lakást. Ott is halt meg. Persze, jellemző módon a szovjet hatóságok csak akkor   engedélyezték az áttelepülést,   amikor már tudták: Kovács Vilmost senki és semmi nem mentheti meg. Csont és bőr volt. A Tisza-híd közepéig Váradi-Sternberg János történészprofesszor kísérte el.

Kovács Vilmos a kárpátaljai magyar líra egyik legfigyelemreméltóbb képviselője. A II. világháború után ő volt az első, akinek sikerült a kisebbségi írósors természetes és mesterséges korlátait áttörnie.

  1. június 5-én született Gáton. 1938–1939-ben Beregszászban, majd 1939–1945 között Munkácson élt. Ezt követően a beregszászi terménykészletező vállalat könyvelője. 1949-ben újra Munkácsra került. Öt évig mint a munkácsi adóhivatal főreferense (közben a csernovici-lvovi pénzügyi-közgazdasági főiskolán tanult), majd a járási lap (Prapor Peremohi) munkatársa volt. 1958-tól 1971-ig az ungvári Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztőjeként dolgozott. 1977-ben halt meg Budapesten.

Első verseskötetében (Vallani kell, 1957) a szinte még feudális állapotban élő falu történelmi átalakulásának krónikásaként lépett színre. A személyi kultusz évei után az első friss lélegzet mondatta el vele ezeket a verseket. A kezdet viszonylagos nyugalma azonban hamar szertefoszlott. A „könnyben és vérben fogant új század” társadalmi és politikai feszültsége Kovács Vilmosnál egy didaktikus, mégis emberközpontú költészetet teremtett. Ez a költői világkép második kötete (Tavaszi viharok, 1959) után, az 1962-ben megjelent Lázas a Földben teljesedett ki. Ebben már sikerült önmagát adnia: nem ismert el semmit az igazságon kívül. Az igazságszolgáltató szerepében lépett fel társadalmi verseiben, a „nagy pert” vállaló költő alakja tölti be szerelmes verseit, gondolati lírájában pedig a „költővé lett mágus” vívja testére szabott harcát a Végtelennel.

Versesköteteit sokat vitatott regénye, a Holnap is élünk (1965) követte. Ez a könyv nem (vagy legalábbis nem csupán) a szovjet új hullám múlttal viaskodó, a személyi kultusszal szembenéző alkotások ösztönzésének jegyeit viseli magán, hanem elsősorban kisebbségi regény. Lényegében ez a könyv hívta fel a magyar irodalmi közvélemény figyelmét a kárpátaljai magyarságra és az ottani magyar irodalomra.

Következő verseskötete (Csillagfénynél, 1968) költői mérlege. Egyszerre jelzi a megismert-meghódított költői világ határait, válságát és a választott út irányát, az új költői világkép körvonalait. Ez a műve formai tekintetben is jelentős változásokat hozott. Az eddig szinte kizárólagos szabad vers mellett megjelent költészetében a népköltészet formai eszközeire épülő, kötött, dalszerű, epikus hangvételében azonban sokszor a balladákra emlékeztető forma. A költői világkép és forma kettőssége mellett a kötet egészére a szigorú, tudatos ars poetica jellemző. A kisebbségi alaphelyzetet és valóságérzést, a viszonyok és viszonylatok vállalását fogalmazza meg. A kötet legjobb versei kivételesen merész asszociációkra épülnek. A költő a {168.} valóság ismeretlen vonatkozásainak felmutatására törekszik. Versei a népi látásmódban és formában gyökerező korszerű magyar költészethez tartoznak éppúgy, mint az azóta írt, s csak folyóirat-publikációkból ismert költeményei. Ez a kivételes költői tisztaság érződik novelláiban is, így a kárpátaljai magyar próza legszebb alkotásában, a Kiskarácsonyban.

Kovács Vilmos műfordítással is foglalkozott, publicisztikai munkássága ugyancsak ismert. Irodalompolitikusként arra törekedett, hogy az „öntörvényei szerint kiértékelt”, a sajátos történelmi helyzetbe került maroknyi közösség és az együttélő népek sorsát megfogalmazó kárpátaljai magyar irodalom bekerüljön a nemzet szellemi vérkeringésébe. Életének utolsó esztendeit a tudományos kutatómunkának szentelte.

Szülőfalujának középiskolája Kovács Vilmos nevét viseli.

Tóth Viktor, Kárpáti Igaz Szó


kárpátaljai – kovács vilmos


Share

Argentin szépség?

Share

dora_kiszLegutóbb Andy Warholt nevezték tévesen cseh származásúnak, ezt helyreigazítva írtam posztot, most pedig Picasso szerelméről, a fotó- és és képzőművész Dora Maarról állítja írásában F. A. (zöld Kárpáti Igaz Szó, 2007. aug. 16.), hogy

„zöld szemű, fekete hajú argentin szépség”
aki
„kitűnően beszélt spanyolul”.

Argentin lánytól az utóbbi igazán nem nagy kunszt, lévén a spanyol hivatalos nyelv a dél-amerikai országban. Nyelvtudása éppen azért érdemel említést, mert Dora Maar 1907-ben Henriette Theodora Markovitch néven látta meg a napvilágot a nyugat- franciaországi Tours-ban francia anyától és horvát apától.

Utóbbi tény egyébként sok forrásban eltorzított formában szerepel, apját “jugoszlávnak” nevezik (tévedésből egy ideig én is szerbnek gondoltam), holott a papa ismert zágrábi építész volt (Josip Marković néven érdemes keresni).A kis Theodora előbb Párizsban, majd Buenos Airesben nevelkedett (ahol is apja az ottani Osztrák-Magyar (!) követségen dolgozott), de már 1926-ban visszatért Franciaországba tanulni.

Ezek alapján argentinnak nevezni – eléggé bizarr tévedés.

Egy másik furcsaság: Picasso első feleségének, az orosz Olga Koklovának a nevét Olga Choklowa-ként írja a szerző, bár a latin betűs írásmódban szinte mindenütt Koklova vagy Khokhlova, esetleg Koklowa szerepel. Oroszul, cirill betűvel, Ольга Хохлова volt a neve, ezt magyarul egyszerűen Hohlova formában kell átírni .

Az eredeti orosz írásmódból kiindulva “idegenül” esetleg a Chochlova átírás is lehetséges lenne; nyilvánvaló azonban, hogy vagy mindkét “х” betűt k-nak, vagy mindkettőt kh-nak, esetleg mindkettőt ch-nak lehet átírni – magyarul pedig h-nak -, vegyesen azonban semmiképp. A szerző által használt öszvér-írásmód tehát semmilyen átírása szabály szerint nem érvényes, így semmilyen nyelven nem lehet leírni.

Még argentinül sem.


Share

Mit műWellsz

Share

Madách és Wales előre látta – olvasom a címet közéleti lapunk szombati számában. Madáchot tudom. De ki a fene az a Wales? Vagy mi a fene? A tartomány, ahol Edward király léptet fakó lován? Netán mégis személy, mondjuk Jimmy Wales, a Wikipédia atyja? Hogy jön ő Az ember tragédiája írójához? De lássuk a cikket.

Itt kérem, semmi kétség, az olvasó műveltségére és asszociációs készségére való rátámaszkodás példátlan újságírói bravúrja forog fenn!

Klímaváltozás, globális felmelegedés, természeti katasztrófa – ilyesmikről szól a cikk. Ha nagyon akarom, Madách megint megvan nekem: bár a Tragédiában a Nap kihűl és fagyos eszkimóvilág vár az emberiségre, ami épp az ellenkezője a globális felmelegedésnek – de üsse kovakő.

kiszo_wells

A hülyegyerek pozícióját feladva persze arra is rájövök, hogy a címben a szerzők nyilván egy másik nagy író, H. G. Wells nevét írták el, aki ugyan – tudtommal – a globális felmelegedésről szintén nem vizionált, de arról igen, hogy a tudomány fejlődése katasztrófákat idézhet elő.

Utolsó kérdésemre, hogy a minden valamirevaló lexikonban szereplő és a neten 20 másodperc alatt megtalálható jeles regényíró neve miért jelenhetett meg így, vagyis tévesen az újságban, szintén az ő munkásságában találtam megoldást. Nyilván az a helyzet, hogy a korrektori és olvasószerkesztői munkakört jelenleg a láthatatlan ember tölti be a lapnál.


A KISZó archívuma egy ideje elérhetetlen. Az eredeti cikkre mutató linket levettem, de a szövege megvan:

Madách és Wales előre látta…

Európában rendkívüli időjárás alakult ki. Az északi-sarki centrummal elhelyezkedő sarki hideg zóna igen erősen eltolódott az amerikai kontinens irányába. Ugyanakkor régiónkba szokatlanul enyhe légtömegek áramlanak. Ennek következtében tavasziasan enyhe az idő, sorra dőlnek az évszázados melegrekordok, nyugaton pedig viharos az időjárás. Káropátalján mindenből kaptunk egy kicsit…

Nincs rendkívüli változás, de…

A kárpátaljai szakemberek szerint semmilyen összefüggés nincs a globális felmelegedés és az idei enyhe tél között. Mindössze arról van szó, hogy a nyugati és délnyugati légáramlások folyamatosan meleg légtömegeket sodornak kontinensünkre az Atlanti-óceán felől. Amennyiben a légáramlatok megfordulnak és sarki eredetű légtömegeket szállítanak felénk, a hideg idő azonnal beáll és ezzel kezdetét veszi a téli időjárás. Sztepan Pop, az Ungvári Nemzeti Egyetem Földrajz Karának vezetője szerint az elmúlt 30 évben a föld körülbelül fél fokot melegedett. Ezt mi, emberek, szinte nem is érzékeltük. Az éghajlatváltozás, a globális felmelegedés azonban már a szakemberek jelzései szerint komolyan tetten érhető.

– Ez egy igen komoly probléma, amelyet nem országos szinten, hanem világraszólóan vetnek fel naponta a klímakutatók – mondja a professzor. – Komoly ökológiai katasztrófa fenyegeti-e Földünket, és mennyire vétkes ebben az ember? Nos, ezeket próbálják tisztázni. Van egy tudóscsoport, amely azzal érvel, hogy ez természetes folyamat, amelyet maga a természet alakít: egyszer hideg (lásd a jégkorszak), másszor meleg időszakok váltják egymást. Ez utóbbi történik most. Persze ennek gyorsított kialakulásában sokban besegített az emberi civilizáció, az ipari termelés, a környezetszennyezés stb. Ennek következménye, hogy a Föld további 2–3 foknyit melegszik majd, ami akár az éghajlati zónák kitolódásához is vezethet.

– Kárpátalját a klimatológusok az atlanti–kontinentális, azaz a mérsékelt égövbe sorolják, mivel a régió Európa közepén fekszik. Megyénk az egyetlen Ukrajnában, ahol változékony tavasz, nem túl forró nyár, meleg ősz és enyhe tél váltja egymást. A megye klímája az egész Ukrán Kárpátokban a legkomfortosabb az aktív pihenésre. Emellett nagyon alkalmas a gyümölcs- és zöldségtermesztésre. Vagyis változások állhatnak be Kárpátalja flórájában és faunájában. A vízigényes növényfajták, az erdők és más nedvességkedvelő növények is veszélybe kerülhetnek. Például a Kárpátok kincsei, a tölgyfaerdők. Szűkebb pátriánk “tüdeje” azt a funkciót tölti be, hogy az üvegházhatást gerjesztő szénmonoxidot elnyeli.

… nem árt félnünk

Igaz ugyan, hogy vidékünk, s az egész Kárpát-medence időjárását elsősorban az erőteljes dél, délnyugati áramlás alakítja, illetve alakította az idei tél eddig eltelt nagy részében, az egészben mégis látni kell a klímaváltozás hatásait. Vaszilina Bloh, a megyei meteorológiai központ helyettes vezetője a tényekre alapoz. Vidékünk klímaváltozását kereken harminc esztendeje figyelik az üvegházhatás szemszögéből. A szakemberek megállapították, hogy a három évtized alatt Kárpátalja térségében egy teljes Celsius-fokkal emelkedett a középhőmérséklet. Ez bizony jelentős változás, ami már önmagában véve is elegendő a rendkívüli időjárási helyzetek gyakoribbá válásához. Magyarán szólva felborul a természet rendje. Ezt abból is láthatjuk, hogy immár évek óta nem igazán tavasz a tavasz, eltér a megszokottól az ősz. A klímaváltozások miatt, mondja a meteorológus, az elkövetkezendőkben, s minden bizonnyal már az idei nyáron is több lesz a rendkívüli helyzet. Gyakrabban törhetnek ki viharok, áradhatnak meg a folyók, mozdulhatnak meg a hegyoldalak. Persze, ha visszalapozunk térségünk meteorológiai múltjába, megállapíthatjuk, hogy szokatlan időjárás a korábbi századokban is előfordult. S akkor még aligha lehetett üvegházhatásról, globális felmelegedésről beszélni.

Ázsia a klíma-atombomba

Délkelet-Ázsia – mindenekelőtt Kína – nemcsak hatalmas népességével, hanem rendkívül gyorsan fejlődő iparával és infrastruktúrájával is nagy talányt jelent a 21. század nagy globális kihívásainak elemzésében, megoldáskeresésében. A tornyosuló problémák szoros kapcsolatban állnak az éghajlatváltozás globális kérdéseivel. A helyzet több mint aggasztó.

A probléma példátlan veszélyességét és közeliségét jól mutatja, hogy gazdasági szakértők előrejelzései szerint Kína akár három éven belül is átveheti a klímavédelmi késlekedéséért sokat ostorozott Egyesült Államoktól a vezető helyet a szén-dioxid-kibocsátásban. A gazdasági realitásokat figyelembe véve kicsi a valószínűsége annak, hogy ez a növekedési tendencia rövid távon fékeződhetne. A helyzet egyértelműnek tűnik: a kínai gazdaság energiaszükséglete óriási, melynek kielégítése közben arányosan több szén-dioxid kerül majd a levegőbe. Ezzel párhuzamosan a belső fogyasztás növekedése is dinamikus, a motorizáció előretörésével az üzemanyag-felhasználás mértéke növekszik majd drasztikusan, újabb komoly emissziós forrást képezve. A következtetések egybehangzóak: ha valóban a klímamodellek által előrejelzett módon alakul az üvegházgázok és a klímaváltozás kapcsolata, akkor Kína lesz az éghajlat alakulásának egyik fő “motorja”, és hatása viszonylag rövid távon is katasztrofális lehet a globális klímára.

Balogh Csaba, Fedák Anita


Környezetvédelem, energiatakarékosság, zöldmarketing, kármentés


Share
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme