Magával ragadó a stílusunk

(Sajnos az eredeti linkek többsége mögött már nem találhatók az akkori tartalmak, töröltem a tört hivatkozásokat – viszont van, amit megtaláltam – 2013. — azóta az is eltűnt a freebloggal együtt – 2016)

Az internetes jelenlét második fokozata, amikor már nemcsak mi írunk, hanem rólunk is írnak. Nos, a két „szomszédos blog”-on kívül több ismeretlen helyen is elismerő szavakkal illették áldásos tevékenységünket. Az egyik a Déli  Riporter nevű blog, amely, ha jól értettük, a Népszava Online és a freeblog rendszerében is működik. Tehát ITT és ITT ezt írták rólunk:

Magával ragadó stílus, botrányos ügyek, érdekes hírek – mostan csökken-e a folyóvíz áldásos tevékenységének köszönhetően Magyarország területe, vagy sem – egy-, pardon, kétszóval karpaty news, hírblog Kárpátaljáról. Nosza repít a szakblogtárba fel.

Be is kerültünk a megfelelő linkek közé – köszönjük, és természetesen a Déli Riportert kitesszük blogbarátaink közé (lásd a bal hasábon), mint ahogy az e-media nevű oldalt is, AHOL meg ezt írták rólunk:

Karpaty News (Én inkább közéleti blognak nevezném, ha mindenáron skatulyázni kell.) Még csak két hetes, de máris meglepően izmos a kicsike, erősen rugdalózik…

Hát igen, páran már fájlalják is a bokájukat.

Ennél is érdekesebb, hogy egy hírgyűjtő portál teljes egészükben átveszi minden bejegyzésünket. Itt olvasható: FRISISINFÓ.


Share
Updated: 2016-03-07 — 12:10

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme