Már jó régen megszavaztattam blogom olvasóit, de mind ez ideig nem volt időm, kedvem összefoglalni a végeredményt. Maga az ötlet onnan jött, hogy valamelyik naplóbejegyzésemben a Beregszászott formát használtam. Balla D. Károly egyik magánlevelében szóvá is tette ezt, arra hivatkozván, hogy ez a forma szerinte helytelen, és kifejezetten füstölög pisztolyának csöve, ha meglátja a sajtóban…Tehát a szavazás végeredménye:ÖN SZERINT MELYIK FORMA HELYES?
1) Beregszászon (34%)
2) Beregszászban (55%)
3) Beregszászott (3%)
4) Mindhárom helyes (6%)Összesen 29 olvasóm szavazott, melynek nagy többsége feltételezhetően kárpátaljai. A végeredmény jól mutatja, hogy a legtöbben a Beregszászban formát érzik helyesnek (16 szavazat), a második helyre a Beregszászon került (10 szavazat), egyes vélemények szerint mindhárom forma megállja a helyét (2 szavazat), és mindössze egyetlen szavazó gondolta úgy, hogy a Beregszászott is elmegy. Én magam leginkább a Beregszászon formát kedvelem, nyelvérzékem szerint ez a legtermészetesebb, de úgy látszik, a Beregszászban elterjedtebb. A Beregszászott viszont a magyar nyelv szabályai szerint valóban helytelen (az más kérdés, hogy a modern nyelvészet már megengedőbb, kevésbé prediktív álláspontot képvisel, de ebbe most nem szívesen kontárkodnék bele).Egy kis érdekesség: Balla D. Károly megkérte egyik nyelvészbarátját, hogy nézzen utána a pontos szabálynak az –t, –tt locativusi esetragot illetően. Az e-mail ide vonatkozó részletét be is másolom, mindannyiunk okulására:A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai leíró nyelvtan I. kötetében, az 573. oldalon ez áll:
„A -t ragváltozat csak a -hely vagy -vár utótagú összetett helynevek abszolút tövéhez járul, de még ott is elég ritka (…), meg egypár más (egytagú) névhez…”De érdemes megnézni ezeket a helyeket is:Nyelvművelő kézikönyv, I. kötet, földrajzi nevek helyhatározó ragjai címszó alatt a 676. oldalon.Nyelvművelő kézikönyv, II. kötet, -t/-tt helyhatározórag címszó alatt az 1101. oldalon.”
Először, azt hiszem, Horváth Sándor cikkeiben bukkant fel, a Kárpáti Igaz Szóban. Aztán a minden hülyeségre ráharapó, igen rossz nyelvérzékű Palkó István tudósításaiban bukkant fel. Rémülten tapasztalom, hogy terjedni kezd… Idézet következik, a végén ott van a kérdésben eligazító szöveghely A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai leíró nyelvtan I. kötetéből:
.
Csordás László blogja, 2011. jún. 10:
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016
Frontier Theme