Vipera: Karpaty News

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

nyelvhelyesség

Áprilisi tréfa – de komojan

Share

áprilisi tréfa - komolyan

Jól beugrattam magamat!

2017. április 1-jén – minden különösebb előkészítés nélkül, aznapi spontán ötletből fakadóan – közzétettem egy blogbejegyzést, amejben nyomatékosan bejelentettem, hogy

Tiltakozásul a magyar akadémiai hejesírási szabájzat vaskalapossága ellen ezúton bejelentem, hogy

mától új írásaimban nem használom az ly-t!

Lásd az eredeti posztot, katt a címre:

Néhány bekezdés erejéig ezután indoklom a döntést és részletezem, mit, hogyan, miért. A Facebookon történt megosztás után elég sokan elolvasták (látszott a statisztikából), és like-okat is kapott szép számmal, persze csak magamhoz mérten: annyit, amennyit saját ismeretségi körömben egy ijen bejelentéssel kiváltani lehetséges. A közösségi portálon hozzászólások is születtek, s ezek némejikéről nehéz volt eldöntenem, hogy

  • komojan vették-e a bejelentést ismerőseim
  • vagy csak ők is belementek a játékba.

Ezt azért is nehéz lett volna eldöntenem, mert azzal sem voltam teljesen tisztában, hogy én mennyire gondolom komojan.

Az bizonyos, hogy voltaképp

áprilisi tréfának szántam

– de az is igaz, hogy a bejegyzés megfogalmazásakor felhozott érvek pontosan kifejezik a véleményemet, és magam számára is nyitva hagytam a lehetőséget, hogy akár tarthatom is magam viccesnek szánt elhatározásomhoz. Van bennem annyi fenegyerekség, különcködési hajlam és feltűnési viszketegség, hogy komojan eljátsszam a gondolattal, nem lenne-e nagy-nagy ambícióm arra, hogy

én legyek az első magyar író, aki nem használ elipszilont.

De. Feltétlenül lenne. Akkor hát?

Akkor hát április másodikán megerősítem bejelentésemet. Ha nem is vaskalapos következetességgel, de amikor csak ez lehetséges, újabb írásaimban: kerülni fogom az ly használatát. (De régi szövegeket, beírásokat utólag nem javítok.)

Ezzel egyszersmind sikerült teljesítenem a szándékos öngól szép példáját. Ugyanis:

  • ha csak áprilisi tréfát űzve megviccelem ismerőseimmet, az jópofa dolog
  • ha tréfán kívül teszek ijen bejelentést, az heroikus dolog
  • ha eredetileg tréfának szánok valamit, de aztán én magam veszem komojan, az szánalmasan röhejes

Mint maga az ly. Vagy az ellene való fellépés.


Frissítés: Elipszilon – Balla D. Károj nem használja


Share

Megszoktam, megszoktam szövegértküz deni

Share

…avagy az egyik fő vezérfonál felszólít

Dúdolgatom az ismert kalitkában hálós népdal dallamára a tudósítás címének – Megszoktam küzdeni egy jó szövegért – parafrázisát, és próbálom az egybeírás-különírás helyesírási szabályzatával összeegyeztetni a cím értelmezési tartományát. Közben majd kifúrja az oldalamat a kíváncsiság, hogy vajon Finta Éva fogalmazott-e ilyen jelentéstömörítő módon, vagy csupán az igekötők helyes használata fölötti nagyvonalú eltekintés adja-e ezt a játéklehetőséget. A tudósítás szerint

Az igényes irodalom művelőinek az írás mindig is kemény munka marad, és ezt Finta Éva költő szavai is jól igazolják, aki saját alkotói tevékenységéről azt mondta, hogy megszokott küzdeni egy jó szövegért.

Az igénytelen tudósítók és a magát jelentősnek tartó intézmény szöveggondozói azonban láthatóan nem szoktak megküzdeni a mondataikkal, illetve ha mégis, akkor láthatóan csúfosan alulmaradnak ebben a küzdelemben. Mert bármennyire is szeretnék felmentést adni a mondat megfogalmazója számára, mégsem tudom elhinni, hogy Finta Éva a Megszokott dolog küzdeni egy jó szövegért, illetve Megszoktam, hogy küzdjek egy jó szövegért jelentésű mondandóját tömörítette ilyen formába, hanem ehelyett egyszerűen csak azt mondta, hogy Meg szoktam küzdeni egy jó szövegért – vagyis nem megszokásról, hanem megküzdésről van szó.

Saját szórakozásomra gyártottam még ilyen mondatokat:

  • megfogom tanulni a helyesírást
  • megszeretném fogalmazni a mondatot
  • megtudom írni a tudósítást

Ugyancsak izgalmas a megfogalmazás, amelyben a tudósító így értékeli a találkozót:

Több szempontból is értékes volt ez az értekezés

Én balga eddig azt hittem, hogy az értekezés az egy komoly, terjedelmes és érvelő típusú írásmű, mely egy-egy tudományos kérdést szakszerűen és részletesen tárgyal. Hogy Finta Éva a helyszínen felolvasott volna egy ilyen írásművet, kevéssé életszerű, sokkal inkább arról lehet szó, hogy a tudósítónak sikerült ezt a kifejezést nyelvújító módon használnia.

Ám innovatív munkájának nem ez a csúcsa, hanem az, amikor mondatában a fonál egyszerre tud egyik, és vezér lenni, továbbá, amikor elárulja, hogy a beszélgetésnek ez a nevezett egyik fő vezérfonala felszólította a tollforgatókat. Nem is akármire:

A forma alapvető, azonban kevés író tartja fontosnak megjelent írásainak a műfaji besorolását. Mégis egyik fő vezérfonala a beszélgetésnek arra szólította fel a tollforgatókat, hogy a költő tanuljon meg formában írni.

Formában írni szerintem is roppant üdvözítő. Próbáltad már kívüle?

Lásd még: “Író elvtársak, írjatok remekműveket!”


 

És ez se maradjon le.


Share

Vitéz Csőportúla Ásó Dupka Nándor

Share

A helytelenül két szóba írt sajtó nyilatkozat szerzője atyai jogon kapta meg a vitézi címet és megörökölte az idősebb vitéz nyelvérzékét és helyesírását is, továbbá azt a tulajdonságát, hogy ezen képességek birtokában ellenállhatatlan késztetést érezzen szövegek megfogalmazására. A Vipera piros méregceruzájával csak a legmulatságosabb hibákat és megfogalmazásokat huzigálta alá (kedvenc: csőportúlásókat), az értelemzavaró vesszőhiányokra már rá se sziszegett. – Jó szórakozást eme mestermű olvasásához – felszeressetek ti is csőpotúlát ásni!

dupka-nandor


Share

Szeg a fejBEN

Share

Sajnálom, lehet, hogy érdekes a cikk – a főszerkesztő maga ajánlotta  a Facebookon – de én nem olvasok el olyasmit, ami ilyen suta mondattal kezdődik:

fejemben

Ilyenkor persze gyakran akad valaki, aki rákérdez: ugyan mi a baj ezzel a mondattal. Hát… Ha valaki nem érzi-érti, hogy miért suta, nem is olyan könnyű elmagyarázni. Annyi világos, hogy az embernek nem a fejéBEN, hanem a fejéBE üt szeget valami. De más baj is van itt: ez a szólás ide nem illik. Szöget az ember fejébe az üt, ami kívülről éri: egy hallott kijelentés, egy látott kép, egy ellesett epizód. Tehát valami külső észlelés. Ha az ember belülről jön rá valamire, az inkább felötlik, felmerül, hirtelen eszébe jut.  Saját gondolatom nem üthet szeget a saját fejembe. Szerintem tehát a szólás használata itt szemléletileg téves.

Nekem a mondat második felétől is borsódzik a hátam,  a hős egyes száma szerintem rosszul vonatkozik itt az embercsoportokra,  de bajom van a háborúból ragjával és a mondatvégi szófordulattal is. Ez valami nagyon pongyola, igénytelen fogalmazás, ahogy jött, úgy puffant. Aki így kezd egy újságcikket, annak egy szeg valóban lyukat üthetett a fogalmazókészségén. Feltéve ha volt neki valaha ilyesmi a birtokában.


A jelen blogposz ezekkel a kulcszavas keresésekkel: szeg a fejben, szeget ütött a fejébe, szög a fejben, szöget ütött a fejbea Google keresőtalálatok első oldalán vagy ahhoz közel szerepel. – Szeget ütött a fejébe. Szöget az ember fejébe az üt, ami kívülről éri. Belső gondolat saját fejünkbe nem üt szeget. Szeg a fejben, szög a fejbe, szeg a fejbe


Fentebb link mutatott az idézett cikkre, de a Kárpáti Igaz Szó archívuma ma már elérhetetlen, viszont a cikk szövegét lementettem, íme:

Az égbolt magyar csillagai

Valamikor nagyon rég – középiskolás koromban – szeget ütött a fejemben egy gondolat: hogyan lehet az, hogy nekem a II. világháborúból a hőst a Panfilov-század vagy az ifjú gárda kell hogy jelentse.

Jó, jó, hogy mi, magyarok minden tekintetben pórul jártunk, de lehetséges-e, hogy nem voltak hőseink? E gondolatokhoz persze hozzájárult, hogy akkor már tudtam Erich Hartmannról, a német ászok ászáról (352 légi győzelem Bf 109-cel, minden idők legeredményesebb pilótája) vagy Günther Prienről, akit a tengeralattjárósok csak a „Scapa Flow Bikája” néven emlegettek. Fura, gondoltam, hiszen a németek is vesztettek, de érdekes módon a vesztesnek is voltak hőseik, akik nemcsak zseniálisan kezelték halálosztó gépeiket, hanem ugyanakkor megmaradtak embernek, becsületesnek.

Egyszer aztán kezembe került egy akkoriban szamiz­datként terjedő füzetecske, amit bizonyos Tobak „Cica” Tibor világháborús veterán pilóta jegyzett. Ebből megtudtam, igenis voltak hőseink. Ők voltak a Puma vadászrepülők, akik a kor „Top Gun”-jain, Bf 109. vadászrepülőkön harcolva védték a hazát. Az égbolt csillagai voltak. Közülük is kiragyogott fényével, tudásával és emberségével Szent­györ­gyi Dezső, minden idők legjobb magyar égi vadásza. Érthető tehát, hogy a minap igen megilletődötten kezdtem beszélgetésbe a légi ász fiával, ifjabb Szentgyörgyi Dezsővel, aki nem mellesleg maga is repült majd 3 évtizedet a mára „megboldogult” MALÉV-nál.

– Elsősorban el kell oszlatni azt a tévhitet – kezdte a ma már nyugalmazott repülőkapitány –, hogy a Horthy-korszakban a társadalom átjárhatatlan kasztokból állt, és csak az uram-bátyám rendszer adott lehetőséget az előmenetelre. A legjobb példa erre édesapám, aki igen szegény sorból küzdötte fel magát. Ha akkoriban nincs a Horthy István Alapítvány, ami a tehetséges fiatalok repülős képzését finanszírozta, soha nem repül, hiszen a repülőgép-üzemórák akkoriban is sokba kerültek.

– Hogyan kezdődött édesapja repülős pályafutása?

– 1938-ban elvégezte a pilótaiskolát, majd a Ludas Matyi ezred kötelékében részt vett Kárpátalja visszacsatolásában. Ekkor még csak a kétfedelű Fiat Cr-42 volt a gépe, de hamarosan megkezdődtek a Szovjetunió elleni hadműveletek, és apámat átképezték a rosszemlékű, szerencsétlen repülőtulajdonságokkal rendelkező Héja vadászgépre. Ekkor már a legendás Dongó század pilótája volt. A szó szoros értelmében vállvetve harcolt Horthy István kormányzó-helyettessel, mivel parancsnokuk egy párba osztotta őket.

– Édesapja nyilván közelebbről ismerte Horthy Istvánt. Miket mesélt róla?

– Jó pilótának és kiváló műszaki embernek tartotta. Elmondása szerint a kor­mányzóhelyettes rendkívüli kötelességtudattal látta el feladatait. Nagyon fegyelmezett ember volt, aki nem mellesleg kiváló nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezett, és briliáns sportrepülő volt. Mint embert, mint katonát és mint Magyarország második közjogi méltóságát egyaránt sokra tartotta. Horthy István tragikus halála, amit a Héja rossz repülőtulajdonságai okoztak, apámat is megrázta, de háború volt. Újra fel kellett szállni, mert a harcok nem szüneteltek.

– Úgy tudom, az első légi győzelme igencsak kétesre sikeredett…

– Őrjáratból tért visszafelé, amikor egy német He-111 bombázó lövésze „ratának” (Polikarpov-1) azonosította a Héját, és tüzet nyitott. Apám visszalőtt, a bombázó kényszerleszállt, aztán jött a parancsnoki megrovás. Szerencsére felettese nem volt elvakult náci. Sokkal inkább gondolhatta, ha ez a Szent­györgyi le tudta lőni a He-111-et, a 7 géppuskával védett, komolyan páncélozott bombázót, akkor érdemes kibontakoztatni tehetségét. Átképzést kapott a legendás „messzer”-re, vagyis a Messerschmitt Bf 109-re.

– Egyik első valódi győzelméről sok legenda kering.

– Bizony. 1942 késő őszén már Bf 109-en repülve a német vonalak fölött leszedett egy orosz gépet. A pilóta ki tudott ugrani, de odalentről a nekivadult németek tüzet nyitottak az ejtőernyősre. Apám ekkor spirálfordulóba vitte a gépét és a földig kísérte, mintegy a gépével fedezte az ereszkedő oroszt. Kollégája túlélte a háborút, és ennek az epizódnak majd a hatvanas évek elején lett jelentősége.

– Addig viszont édesapja szorgalmasan gyűjtögette a légi győzelmeket.

– Igen, hiszen 1943–44 során 16 légi győzelmet aratott, de aztán Magyarország felett rettenetesen beborult az ég. A szövetségesek olasz légi bázisokról megkezdték Magyarország totális tönkrebombázását. Volt viszont egy ember, vitéz Heppes Aladár, aki napok alatt összeszedett egy elit csapatot, akik haláltmegvető bátorsággal és elképesztő szakértelemmel vették fel a harcot az emberanyagban gyakran 200-szoros, fegyverzetben 300-szoros fölényben lévő angol–amerikai erőkkel. Ők voltak a 101. vadászrepülő osztály, a legendás „Puma” vadászrepülők, akik a magyar hadtörténelem egyik legfényesebb lapját írták. A 70 „Puma” ’44–’45 során 288 szovjet vadászt és bombázót, 64 angol–amerikai bombázót és 47 szövetséges vadászgépet lőtt le.

– És az édesapja volt a „Pumák” ásza…

– Lehet, hogy túlzásnak tűnik, de az volt. 29 igazolt és 6 valószínűsíthető légi győzelmével minden idők legeredményesebb magyar vadászpilótája. Utoljára 1945. április 16-án szólaltak meg a „messzere” gépágyúi. Mindemellett sosem tört össze gépet pilótahibából, és volt egy nagyon ritka tulajdonsága. A repülősök úgy mondják, „nem fogta a golyó”, mivel 220 harci bevetése során egyszer sem lőtték le. Sosem kellett ejtőernyővel ugrania.

– Volt viszont egy érdekes esete a Balaton körzetében, amikor vértelen párbajt vívott egy angollal. Hogyan történt?

– ’44 nyarán Székesfehérvár közelében apám arra lett figyelmes, hogy egy angol gép repül a nyomában. Minden tudását bevetette, de a „messzer” inkább sebességéről és brutálisan erős fegyverzetéről volt híres, nem fordulékonyságáról. Az angol tapadt, mint a pióca, de nem lőtt. Apám ezt észlelve levette a gázt, maga mellé engedte az ellenséget és átintett, hogy mi van? Miért nem küldtél belém egy sorozatot? Az angol visszaintegetett, hogy hiába nyomja az elsütő billentyűket, nincs lőszere. Apám ekkor tisztelgett, majd intett az angolnak, hogy menj délre, mert én megyek északra. A jelenetnek sajnos tanúja is volt, és apám ellen eljárás indult „az ellenséggel való fraternizálás” jogcímén. Ő azzal védekezett, hogy nem hóhérnak, hanem katonának esküdött fel. Neki csak addig ellenség az ellenség, amíg vissza tud lőni. Parancsnokai felmentették. Később, polgári pilótaként első londoni útján ez az angol pilóta fogadta katonai tiszteletadással.

– A háború után hogyan alakult a sorsa?

– ’47-ben – az amerikai hadifogság után – jelentkezett az akkor alakult MA-SZOV-LET légitársaságnál (a MALÉV őse) pilótának. Önéletrajzát olvasva a párttitkár üvöltözni kezdett, hogy ezt a náci disznót fel kellene akasztani, nem munkát adni neki, hiszen hány jó szovjet elvtárssal végzett. Az ordibálást szerencsére meghallotta a cég orosz társ-vezérigazgatója, aki az adatokat átnézve azonnal alkalmazta apámat, mert neki pilóta kellett és nem pártmunkás. Nem is lett volna semmi baj, ha nem jön a Rákosi-éra, amikor az ÁVH apámat is megvádolta egy kémkedési üggyel. A vád abszurditására jellemző, hogy azt kellett volna aláírnia, egy olyan angol hírszerzőnek továbbított adatokat, aki mellesleg 1938 óta halott volt. Apám tagadott, de amikor a szomszéd kihallgató-szobából meghallotta anyám sírását, mindent aláírt. 1951-ben 16 évre ítélték. 1956-ban a Nagy Imre-kormány idején szabadult. A 90 kilós makkegészséges, kiváló fizikumú férfi 45 kilóra lefogyott emberroncsként tért haza. De hamar összeszedte magát, és a forradalom után ismét repült, immár a MALÉV kötelékében. Ekkor történt, hogy az Il-18-as átképzése során a Szovjetunióban ismét találkozott azzal a pilótával, akit 43-ban nem engedett a német egységeknek cafatokra lőni.

– Hogyan történt?

– Apámnak a szimulátoros Il-18 kiképzés során majdnem megoldhatatlan feladatot adott az oktatója. Kettős motorleállás mellett erős oldalszélben kellett kény­szer­leszállnia. A dolog nehézségét illusztrálja, hogy élesben addig ezt a feladatot két orosz pilóta tudta csak megoldani, és mindketten megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntetést. Apám gyöngyöző homlokkal, de végrehajtotta a feladatot, amire a kiképzőstáb persze összeröffent, hogy ki ez a „vengr”. Szó szót követett, apám mesélt a múltjáról, amikor pedig szóba került a Nagy Háború, az egyik vezető-instruktor elordította magát: „Deziderij, hát Te voltál az, aki nem engedted, hogy azok a szemét fasiszták szitává lőjenek az ejtőernyőmön lógva!!!” Szóval, kicsi a világ, és még kisebb a repülősök világa. A két egykori ellenfél akkor bizony minden ellenérzést belefojtott egy nagy adag vodkába.

– Mesélne az utolsó repüléséről?

– 1971. augusztus 28-án Koppenhágába kellett repülnie. Néhány napja maradt a nyugdíjig, és mint a MALÉV nyugalmazott főpilótája, már csak a családjának kellett volna szentelnie életét. A sors azonban másképp rendelkezett. Koppenhága felett kis kiterjedésű, de roppant erős szélörvény csapott le a gépére, az időjárási adatokat pedig hibásan közölte a koppenhágai torony. Apám ennek ellenére jó döntéseket hozott, és túl is éli, ha van még 100 méter magassági előnye és némi plusz sebessége. Sajnos, nem volt. 12 230 repült óra után lezuhant. Hamvai ma a Kerepesi temetőben nyugszanak.

– De azért a vére nem vált vízzé.

– Nem bizony! Én 28 évig repültem a MALÉV-nál, a fiam meg végképp a nagyapjára ütött. Gyerekkora óta a repülés a mindene, és ez néha fura szituációkhoz vezetett. 1990-ben, amikor a legifjabb Szentgyörgyi Dezső még csak 11 éves volt, elvittem Varsóba, ahol az utolsókat rúgó Varsói Szerződés és a NATO fejesei tartottak reprezentációs találkozót a békülés jegyében. A repülőtérre nyugatról leszállt egy amerikai F-16 „Fighting Falcon”, keletről egy szovjet MiG-29 „Fulcrum”. A két gép a kifutón szembeállt, a tábornok urak és elvtársak meg ott a gépek között kezdtek kötetlen beszélgetésbe. Mint mondtam, én „becsempésztem” a fiamat, mert Tom Cruise meg a Top Gun után mindenáron látni akart egy valódi F-16-ost. Épp kiszállt a jenki pilóta a kabinból, amikor odalép hozzá az én drága csemetém, és az amerikai felségjelre mutatva megjegyzi: „Tetszik tudni, az én nagypapám 6 ilyen jelű gépet lőtt le, mint amilyenen a bácsi repül.” Meghűlt a vér mindenkiben, hiszen ez a szegény amcsi idejön békülni, és valami vásott kölök rögtön az orra alá dörzsöli, hogy az ő nagyapja úgy vadászott az amerikai gépekre, mint fecske a légyre! Szerencsére a pilóta jól tolerálta a furcsa köszöntőt, és csak annyit válaszolt: „Akkor te nyilván nagyon büszke lehetsz a nagyapádra”. Jól sült el a dolog, de biztos ami biztos alapon azért a vörös csillagos MiG-29-hez nem engedték közel a drága fiamat. Később aztán ő is megszerezte a pilóta-jogosítványát, és ma is repül. Jelenleg a WizAir kuvaiti járatának Jumbó Jet-jét (Boeing 747, Repülő Elefánt) vezeti. Egyike annak a három magyar pilótának, akik jogosítvánnyal rendelkeznek erre a legendás óriásgépre. És lehet, hogy most, amikor beszélgetünk, vagy amikor az olvasók ezeket a sorokat böngészik, épp ismét van egy Szentgyörgyi a levegőben. Szóval a vér tényleg nem vált vízzé.

Matúz István

 


Share

Törött ablakok

Share

ablakA Viperának, ha suta, félreérthető, nyakatekert mondatra siklik, mindig Babits megállapítása jut eszébe:  Minden rossz mondat törött ablak, melyen át egy rossz gondolatra látni.  Efféle törött ablakokból bizony túlkínálat van mostanában, akad épület, amelynek homlokzatán szinte csak ilyenek találhatók. A honi tájékon kétségtelenül a Kárpátaljai Magyar Művelődési (!) Intézet homlokzata büszkélkedhet a legtöbb tört üvegű nyílászáróval. A vipera ritkán téved ennek az műintézetnek a portáljára, riasztja a minden téren megmutatkozó igénytelenségnek az elrettentő töménysége, ha mégis meg-megnyit egy oldalt, bosszankodni és kacagni általában egyszerre adódik módja.

Az egyik legfrissebb cikk durva helyesírási hibával kezdődik: címben különösen bántó, hogy az Ung-parti kifejezés kisbetűvel szerepel. A tudósítás ezekkel a kiemelt mondatokkal indul:

szakura

Minden évben ezreket vonz ez a csodálatos természeti esemény Ungvárra- A virágzás csúcsa, mikor a szakurák ágait rózsaszín virágok borítják be – hihetetlenül izgalmas esemény. Ungváron található Európa legnagyobb szakura fasora, az Ung folyó partján húzódva, a Pravoszláv és Kijevi parti utak mentén.

Hogy mi a baj ezekkel a mondatokkal, a Vipera nem magyarázza. Akiknek sérti a fülét, maguk is felfedezik a sutaságokat, akik meg „tudósítóként” így fogalmaznak, azokra kár okító szót fecsérelni.

A bukdácsoló mondatok folytatódnak, akadnak egészen meglepő fordulatok:

„Ebben az időben Ungvár teljes mértékben paradicsommá változik”.

Hát jó… De aztán jön az a mondat, ami véget is vet az élménynek:

„Néhány fát lehet még találni az egész városban, de egyedül nem olyan látványos egy szakura.”

Ezután a Vipera már nem képes tovább olvasni a cikket, így sosem tudja meg, kicsoda-micsoda a címben szereplő Szabadságocska.

A Kárpáty Nyúz régi cikkeinek rendezgetése közben a friss élmény mellé ezek a régi remeklések is felsorakoztak

szervezetünknek az az óhaja, hogy a REMÉNY KAPUJÁ-nak fél szárnyát a szlovák oldalon lenne kívánatos felállítani

Az az óhaja, hogy lenne kívánatos. Nem rossz. És ez egy hivatalos levél… Pedig ekkor még árvíz sem volt…

A Vipera személyes kitérője:

Egyik megdöbbentő helyesírási élményem ugyanis a 2000-es nagy kárpátaljai árvízhez kapcsolódik. Akkor egy szervezeti vezető (akinek a fentebbi mondatokhoz is köze van…) segítségkérő körlevelet írt, s el is küldte számos helyre, többek között magyarországi minisztériumoknak, főhivataloknak, alapítványoknak. A szöveg hemzsegett a helyesírási és nyelvhelyességi hibáktól, az árvíz sújtotta  kifejezés például ly-nal szerepelt, hol egybe, hol különírva, hol kötőjelesen… Akkor még rajta voltam annak a szervezetnek a levelezőlistáján, én is megkaptam a levelet. Baráti hangnemben válaszoltam: azért a miniszteriális helyekre kimenő szövegeket nem ártana előtte hozzáértővel megnézetni. Kárpátalja Nagy Helyesírója és Fogalmazója helyett a felesége reagált:  telefonon hívott fel és leszúrt, mint egy pengősmalacot: hogy merészelek én ilyen tragédia közepette a helyesírással foglalkozni.

Megértettem. Kárpátalján természeti csapások idején nem érvényes a helyesírási szabályzat. Az a baj, hogy máskor se igazán….

És ha már rossz mondatok. Még néhány gyöngyszem régebbi gyűjtésekből.

Egy remélhetőleg soha meg nem jelenő regényből:

A városi zaj tompán hallatszott az emeletre, amely a bank épületében elhelyezett irodájában Mikola József záró munkanapját ellenőrizte át computerén.

Egy másik regény viszont megjelent, benne ezzel a mondattal:

Három kutyáját, amelynek három ólja mértani pontossággal komorlott a hombár előtt, egymás után rugdosta a csizmájával vacokra.

A két fenti példának nincs köze a Nagy Helyesíró és Fogalmazó elévülhetetlen munkásságához, a két alábbi viszont az ő háza tájáról származik.

Egy hírlevélből:

emléktábla megkoszorúzása az egykori megye háza falán, ahol a kiadó szerkesztősége van

Értjük, a szerkesztőség e mondat olvastán kínjában a falra mászott.

Egy felhívásból:

Föl kell készíteni a kárpátaljai magyarságot a 2003 szeptemberében történő vízum bevezetésére Magyarország és Ukrajna között.

A vízum, amely megtörténik.

Rossz mondat, törött ablak. És sehol egy üvegestót.


ablak gyártás – télikert berendezés  #


Share

Akit, amely

Share

Úgy tűnik, az eddig általam méltatlanul hanyagolt, Dupka György vezette Kárpátaljai Magyar Művelődési (!) Intézet honlapja igazi kincsesbányája a nyelvi képtelenségeknek. Most csupán a címlap első két hírét olvastam el – és mindkétszer nyerítve felkacagtam, ami egy viperától nem akármilyen teljesítmény. Nézzük csak:

akit

Hogy mi a súlyos baj ezekkel a visszautalásokkal, azt nem magyarázom el: félő, aki így fogalmaz, úgysem értené.

(forrás 1 – forrás 2)


Share

Füstölög a pisztolyom, ha azt olvasom: Beregszászott

Share
Először, azt hiszem, Horváth Sándor cikkeiben bukkant fel, a Kárpáti Igaz Szóban. Aztán a minden hülyeségre ráharapó, igen rossz nyelvérzékű Palkó István tudósításaiban bukkant fel. Rémülten tapasztalom, hogy terjedni kezd… Idézet következik, a végén ott van a kérdésben eligazító szöveghely A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai leíró nyelvtan I. kötetéből:
.
Csordás László blogja, 2011. jún. 10:
Már jó régen megszavaztattam blogom olvasóit, de mind ez ideig nem volt időm, kedvem összefoglalni a végeredményt. Maga az ötlet onnan jött, hogy valamelyik naplóbejegyzésemben a Beregszászott formát használtam. Balla D. Károly egyik magánlevelében szóvá is tette ezt, arra hivatkozván, hogy ez a forma szerinte helytelen, és kifejezetten füstölög pisztolyának csöve, ha meglátja a sajtóban…Tehát a szavazás végeredménye:

ÖN SZERINT MELYIK FORMA HELYES?

1) Beregszászon (34%)
2) Beregszászban (55%)
3) Beregszászott (3%)
4) Mindhárom helyes (6%)

Összesen 29 olvasóm szavazott, melynek nagy többsége feltételezhetően kárpátaljai. A végeredmény jól mutatja, hogy a legtöbben a Beregszászban formát érzik  helyesnek (16 szavazat), a második helyre a Beregszászon került (10 szavazat), egyes vélemények szerint mindhárom forma megállja a helyét (2 szavazat), és mindössze egyetlen szavazó gondolta úgy, hogy a Beregszászott is elmegy. Én magam leginkább a Beregszászon formát kedvelem, nyelvérzékem szerint ez a legtermészetesebb, de úgy látszik, a Beregszászban elterjedtebb. A Beregszászott viszont a magyar nyelv szabályai szerint valóban helytelen (az más kérdés, hogy a modern nyelvészet már megengedőbb, kevésbé prediktív álláspontot képvisel, de ebbe most nem szívesen kontárkodnék bele).Egy kis érdekesség: Balla D. Károly megkérte egyik nyelvészbarátját, hogy nézzen utána a pontos szabálynak az –t, –tt locativusi esetragot illetően. Az e-mail ide vonatkozó részletét be is másolom, mindannyiunk okulására:

A mai magyar nyelv rendszere c. akadémiai leíró nyelvtan I. kötetében, az 573. oldalon ez áll:


“A -t ragváltozat csak a -hely vagy -vár utótagú összetett helynevek abszolút tövéhez járul, de még ott is elég ritka (…), meg egypár más (egytagú) névhez…”
De érdemes megnézni ezeket a helyeket is:Nyelvművelő kézikönyv, I. kötet, földrajzi nevek helyhatározó ragjai címszó alatt a 676. oldalon.Nyelvművelő kézikönyv, II. kötet, -t/-tt helyhatározórag címszó alatt az 1101. oldalon.”

Share

Zavar a nyelvben

Share

Kárpátalja kétes értékű védjegye az immár címben is megjelenő, szláv mintára alkotott szókapcsolat. Helyben persze sokan így mondják, része az ún. regionális köznyelvnek – igencsak kétséges azonban, hogy helye van-e a sajtóban. Nem-kárpátaljaik hirtelenjében meg sem értik. Általános nyelvi norma szerint a “Ki zavar minket” lenne a megfelelő, de a “zavar” használata önmagában is zavaró, szabatosan magyarul és értelemszerűen talán ez lenne a jó cím: Ki áll az utunkban?

nekunk


Share

Egyes, többes

Share

Azért az eléggé lehangoló, hogy bármelyik kárpátaljai híroldalra kattintok rá úgy kétnaponta, szinte mindig találok már az első cikkben nyelvtani, nyelvhelyességi hibát. Igazán nem kell különösebben vadásznom rájuk, azonnal szemet szúrnak. Ez ma is így történt: tudom, hogy legismertebb közéleti lapunk kedden megjelenő számának néhány anyagát már hétfő este felteszik weboldalukra, odakattintok hát, és már az első cikkben, egyazon írásban két vétséget is találok, a szerző kétszer is rosszul egyeztetett.

egyes1

A rendőrség egyes szám, az “ők” viszont többes (ami persze nem jelenti azt, hogy a “ő” használata itt megfelelő lett volna…). Mivel azonban tudható, hogy a rendőrség számos rendőrből áll, ezt kis jóindulattal esetleg még betudhatjuk “értelmi egyeztetésnek”. No de ez?:

egyes2

Vele? Mivel? Nyilván: “az akkor hozott rendeletek”-kel – ez azonban többes számú, így a “velük” lett volna a helyes. Ám, úgy tűnik, hiába vannak nyelvi szabályok, a lapnál sem a szerzők, sem a korrektorok, sem a szerkesztők egyáltalán nem törődik velük.


Share

Zavart neki

Share

Persze tudom, hogy a modern nyelvészeti felfogás a “helyes-nem helyes” problémáját más összefüggésrendszerben vizsgálja, mint a vaskalapos nyelvművelés, és készséggel elfogadom, hogy a “regionális kárpátaljai magyar köznyelv” kategóriájába sok olyasmi beleférhet, ami kívül esik az általános magyar köznyelvi normán, ezért beszélt nyelvben megengedhetők az ukrán-orosz hatásra kialakult kifejezések – ám az írott nyelvben, a kárpátaljai magyar sajtóban mégis magasabb kívánalmakhoz illik igazodni. Magára valamit adó újságíró szerint bizony a vizsgát leteszik és nem leadják, az államünnep az szabadnap és nem kimenő stb. Szabatos fogalmazásban, a magyar irodalmi nyelvhez igazodó sajtónyelvben bizony kerülni illik a szláv hatásra kialakult “zavar nekem”, “zavar neki” formát is a “zavar engem” “zavarja őt” helyett.

karpatalja_nov_12

 A cikk egészét meglehetős hevenyészettséggel megfogalmazó zsurnaliszta ezt vagy nem tudta – vagy valami bezavart neki.


Share
Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme