Bornírt Trianon barackfával

A nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi sem vetemedne, mit amit most a magát nemzetinek hazudó kormányzat művelt ezzel a barackfás übergagyival.

Persze a dolog azzal kezdődik, hogy eleve kapitális bornírtság volt a trianoni békediktátum napját a nemzeti összetartozás törvényerejű ünnepévé torzítani. Ezzel az erővel október 6-a is lehetne a forradalmi győzelem ünnepe, nagypénteken pedig méltathatnánk a krisztusi élvezetek nagyszerűségét.

No, nem mintha híve lennék a történelmi traumánkból fakadó nemzeti búval baszottságnak és a magyar felsőbbrendűségbe oltott sérelmi kesergésnek, vagy pláne a hamis illúziókba görcsösen kapaszkodó revizionista attitűd mesterséges felszításának, de azt gondolom, Trianonra méltó módon megemlékezni lehetséges és szükségszerű, de ennek a lehetőségnek és szükségszerűségnek semmiképpen sem kormányzati népénekeltetésben kell testet öltenie. (A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint „a tárca mindenkit arra buzdít, hogy ekkor közösen énekeljék az Összetartozás dalát”), főleg úgy nem, hogy az adott dal kormányzati megrendelésére született (vö. udvari művészet), egyik szerzője és előadója pedig Gergely Éva, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának, Doncsev Andrásnak a felesége (aki gyakran haknizik Orbán Viktorral vidéken).

Ez így már botránynak elég lenne akkor is, ha a dalmű ellen nem merülhetne fel kifogás – ám nagyon is merül. A zenéjét megítélni nem merném, tény, hogy nekem nem jönnek össze az igénytelen popos panelek a Kodály-kórusos, pszeudo-népdalos „elmélyültséggel”, a szövege viszont olyan bugyuta, hogy belekötni sem érdemes… no, azért ez álljon itt:

Kezeink mind összeérnek, talpaink egymásra lépnek, szemünkben a boldogság fénye ég

No, ezt a Papp Rita gyermekbutító számainak színvonalához mérhető magasztos oratóriumot kellene ma a magyaroknak közdalolniuk össznemzetileg, hogy az említett búval baszottságból egyenesen a We are the World fílingjét célzó heppiségbe táncikálják magukat a trianoni barackfa alatt.

A magam részéről, köszönöm, nem kérek belőle.


Share

5 hozzászólás

Add a Comment
  1. ,,A nemzeti érzés olyan mérvű csúffá tételére még a legelvetemültebb liberális kozmopolita zsidó buzi ,,

    Én innentől nem olvastam tovább.Akinek ilyen fasz gondolatai vannak, az ne kritizálja az együtténeklés szent ügyét.

  2. mármint a barackfás hülyeség.

  3. Nem másnak vagyunk tanúi, mint az idióta „mozgalmi dal mozgalom” orbáni reanimálásának.
    A dal a felszabadulásról, az Ifjú Gárda, Ságvári éltetése azonban szövegezés tekintetében messze jobb volt ennél a retardált verselésnél.

    Orbánnak nincs egyetlen saját ötlete, Kádár csöcseit szopja a mai napig.

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme