Azt olvastuk, hogy Dupka kapufát passzol

Az Ukrajnai Magyar Krónikai mai számában olvasottak alapján átpasszolná a szlovák oldalra a kisszelmenci fél székelykaput Dupka György, az UMDSZ alelnöke, a MÉKK elnöke. Csáky Pál szlovákiai miniszterelnök-helyettesnek írt nyílt levelében (nyelvhelyességről ne essék szó!) többek között ez áll:

A kisszelmenci oldalon az ukrán építők kidöntötték a 2003 októberében felállított REMÉNY KAPUI emlékmű ukrán oldalon lévő részét. Eltávolítását a helyszínen lévő földmunkák indokolták. Kisszelmenc lakosságának és szervezetünknek az az óhaja, hogy a REMÉNY KAPUJÁ-nak fél szárnyát a szlovák oldalon lenne kívánatos felállítani, immár egymással szemben, hogy jelképezzék a sokat szenvedett két falu egyesítését. Az ukrán határőrök és vámosok engedélyezték a fél kapuszárny átadását, azonban a szlovák határőrök hallani sem akarnak ilyesmiről. Kérjük Önt, hogy mielőbb segítse elő a székelykapuszárny átadásának engedélyeztetését. Ezt kéri a két település lakossága is.

Mindebből magunk nem tudunk más következtetést levonni, minthogy voltaképp egyik fél sem tart igényt a két kapufélfára. Pedig  kisebbségi körökben igencsak megszokott dolog egykapura jártszani.


Share
Updated: 2013-05-14 — 19:22

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme