Mint olvasom egy cikkben, a vasárnapi ukrajnai helyhatósági választások első kárpátaljai eredményei ismeretében mind a KMKSZ, mind a vele szemben álló UMDSZ első embere a magyar pártok siralmas szereplésének okát abban látta, hogy a magyar választópolgárok szavazatait potom pénzért megvásárolták az ukrán pártok. Ez nyilván PR-fogás.
Ahogy a tudósítás fogalmaz, Kovács Miklós szerint „a magyar voksokat 100–150 hrivnyáért, azaz három-négyezer forintnak megfelelő összegért »egész egyszerűen megvásárolták«”, Gajdos István a magyarság megosztottságát is említve ezzel egybehangzóan azt állítja, hogy „»a kárpátaljai magyarok két kiló hús árának megfelelő összegért eladták a voksaikat«, s a 2006-os választásnál is kevesebben szavaztak a magyar pártokra.”
Ha ez igaz, akkor – egyfelől – azt hiszem, ma már senki nem vetheti a szememre azt a sok évvel ezelőtti állításomat, miszerint a kárpátaljai magyarság elvesztette tartását, demoralizálódott (s amely véleményemet határon kívül és belül annak idején mindenki sértve elutasította). Erről többek között itt írok – 12 évvel ezelőtt! -, lásd a 6. fejezetet, amelynek címe: Kisebbségi áramszünet. A kárpátaljai magyarság demoralizációja. Talán itt mertem ezt a szomorú tapasztalatomat leírni és itt mertem először okaira és súlyos következményeire figyelmeztetni, de hasonlóan fogalmaztam 10 évvel később az Önveszélyes viszonyokban is, egy interjúban pedig a tapasztalat kimondásának nehézségeit is említettem:
…azt a diagnózist, hogy lassan másfél évtizede szünet nélkül folyik az adott etnikum felmorzsolódása, hogy „sikeresen” végbement a kárpátaljai magyarság demoralizációja és mint közösség már hosszabb ideje nem szerves egészként működik, hanem önmaga ellen fordulva lassan, de biztosan felszámolja maradék állásait és javait – nos, ezt senki sem mondja ki. Sokkal kifizetődőbb egyrészt folyamatos harcot hirdetni, mindig találni valami olyan intézkedést (vagy az intézkedés olyan elmaradását) amit a magyarság elleni támadásnak lehet nevezni és egyetlen megoldási kísérlettel sem élve tele lehet vele kürtölni a magyarországi sajtót. Ugyanígy kifizetődőbb, „pozitívabb” azt hangoztatni, hogy a nehézségek, a mostoha körülmények, a külső és a belső ellenséges erők ellenére – kitartásunknak, helytállásunknak, hitünknek stb. köszönhetően – micsoda látványos eredményeket értünk el.
Nos, úgy tűnik, a kárpátaljai magyarság hűségét és kitartását illetően politikusainknak megváltozott a véleménye, korruptnak és megvásárolhatónak tartják a rájuk nem szavazó magyarokat.
Ám – másfelől – a lóláb mégis nagyon kilóg. Mert akik nem rájuk szavaztak, azok nem feltétlenül magyarságuk, hanem csupán kártékonyan működő magyarságszervezeteink ellen fordultak, belátva, hogy a lakossági érdekeket nem vagy rosszul képviselik. Ez az elfordulás 2006 óta csak növekedett, ami azt jelenti, hogy a már korábban elvesztett bizalmat nem hogy visszaszerezni nem sikerült, hanem azt, hogy mind a KMKSZ, mind az UMDSZ elutasítása nőtt a kárpátaljai magyarság körében.
A dolognak ezt a részét – mondanám: lényegét – azonban a két politikus egyformán elhallgatja, holott nyilvánvaló, hogy a kárpátaljai magyarság most megtapasztalt politikai magatartásáért mindenekelőtt éppen őket és pártjaikat terheli a súlyos felelősség. Ők politizálnak úgy, hogy a magyarok szemében működésük nem hogy két kiló húst, hanem egy kalap szart sem ér.
