Első alapító? Fodó, KMKSZ

A megfogalmazás azt sugallja, mintha a szervezetnek lett volna második, harmadik alapító elnöke is, holott persze nem; a vessző hiányzik csupán. A címből meg a kötőjel. Kárpótlásul a szövegben már ott egy kétszeres hosszúságú: ez viszont gondolatjel (nagykötőjel) – így sem helyes. Fodó egyébként magyar nyelvet is oktatott az egyetemen, kényes volt diákjai helyesírására; a KMKSZ részéről esett sok egyéb sérelme mellett most joggal esne zokon neki ez a pár baki. (forrás – a link már nem működött, törölve) (uez picit másként, nagykötőjel nélkül a főiskola honlapján)

fodo

Fodó Sándor ösztöndíj

fodó sándorA KMKSZ 2005 szeptemberében hozta létre első alapító elnöke emlékének tisztelegve a Fodó Sándor ösztöndíjat, melyet az idei évben újra meghirdet.

A pályázaton azon kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok vehetnek részt, akik tanulmányaik mellett jelentős közösségi szervező munkát fejtenek ki a magyarság érdekében, ezáltal Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei. Az ösztöndíj egy tanévre szól és havonta 400 hrivnya összegű juttatást jelent.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2011. december 1. A pályázatokat a KMKSZ központi vagy középszintű irodáiba lehet benyújtani.

Pályázati űrlapok és további információk a KMKSZ központi irodájában (Ungvár, Pravoszláv part 5.), valamint a középszintű szervezetek irodáiban kaphatók.

Letölthető pályázati űrlap

A KMKSZ elnöksége


tiszta ivóvíz – fűtött terasz


Share
Updated: 2023-04-15 — 12:47

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme