Kárpáti Vipera Nyúz

Baszkuráció és sziszegő nyelvöltögetés Ungon-Bergen által oda-vissza - KEKECBLOG

Azt válaszoltuk, hogy tányérból táplálkozunk

Ma levelet kaptunk egyik közéleti lapunk belső e-mailjéről (lehet találgatni), amelynek küldője először is megdicsért minket:

„Erdekesnek tartjuk a honlapjat, a kategoriakat, frissek, naprakeszek a hirek, infok”

– majd kíváncsiságának adott hangot, kilétünk, a Karpaty News készítői felől érdeklődve, egyúttal nehezményezve, hogy személyünk kiléte sehol sincsen felfedve. Válaszunkban érzékeltetni próbáltuk, hogy a blogok márcsak ilyenek, az olvasónak meg kell elégednie a bloggerek nicknevével. Ám azt is jeleztük, hogy aki levéllel tisztel meg bennünket, az a válaszüzenet fejlécében mégis talál egy nevet, hogy a következő körben már tudja hogyan szólítani a címzettet.

A kérdező kíváncsisága egyebekre is kiterjedt, mikor ezt kérdezte:

„Szeretnek bovebbet megtudni a honlaprol, ki, kik keszitik, mibol taplalkoznak?”

Utolsó felvetésére azt válaszoltuk, hogy táplálkozni tányérból szoktunk, de ha nagyon éhesek vagyunk, akkor esetleg fazékból vagy egyenesen a hűtőből. Lám, tegnap is milyen friss zöld honlapot találtunk a titkos fiókban.

Updated: 2013-07-22 — 10:09

Vélemény, hozzászólás?

Kárpáti Vipera Nyúz © 2016 Frontier Theme