Budapesten is bemutatták a japán repülő autót
A magyar fővárosba is eljutott a japán elektromos repülő autó, amelyet a Puskás Arénában mutattak be, és amelynek prototípusát 2019-ben vitte közönség elé a japán NEC Corporation elektronikai cég. A NEC kocsija még kicsit necces, rövid ideig tartja magát a levegőben. Az újdonság négy propellerrel felszerelt drónszerű jármű 3,9 méter hosszú, 1,3 méter magas és 3,7 méter széles. A vezető nélküli, 148 kilogrammos jármű a a gyártó által kifejlesztett szoftvert használ az irányításhoz és navigációhoz.
Mint a cég budapesti szóvivője, Dr. Kállay O.Béla elmondta a bemutatón, a japán kormány szívügyének tekinti a műanyag szerkezetű vezető nélküli repülő autók fejlesztését, amelyek a turizmus, a szabadidős tevékenységek, a teherszállítás terén és a városi közlekedésben lesznek hasznosíthatók már a 2030-as években.
Nemrégiben egy másik japán fejlesztésről adott hírt a Public Relations Portál:
Műanyag gépkocsi Budapesten
Japán gyártmányú, 90 százalékban műanyagból készült autót mutattak be Budapesten – értesültünk a public relations cikkből.
A Tokiói Egyetem tudósai elhozták a magyar fővárosba és bemutatták a világ első autóját, amelyet szinte teljes egészében műanyagból készítettek. Valójában a jármű 90 %-ában műanyagot használtak. Érdekes tény, hogy ez az autó 40% -kal könnyebb, mint bármelyik standard modell, ami sem furcsa, figyelembe véve, hogy polimerek jóval könnyebbek a fémeknél.
Bár maga a műanyag nem egy környezetbarát dolog, de mivel a kis súly miatt a gépkocsi energiafogyasztása jelentősen csökken, mégis zöld fejlesztés és különféle lehetőségeket nyit meg az elektromos autók fejlesztése számára. A műanyagnak az autóiparban való felhasználását régen lehetetlennek tartották, kijelentve, hogy az anyag gyenge szilárdsága olyan kérdés, amelyet nem lehet megoldani. A keleti blokkban mégis milyen népszerű lehetett a plasztik kasznis Trabant.
A japán tudósok különféle műanyagok kombinálásával sikeresen megerősítették az autó karosszériáját.
Már járt Budapesten műanyag infra-autó
Míg a fenti kocsi csak prototípus, egy korabeli PR-cikk szerint 2013-ban új típusú, forgalomba állítható, infra vezérlésű műanyag autót mutattak be a budapesti Sajtóház hangulatos télikertjében. A tetszetős gépjármű hátsó kerekeit egy-egy 207 lóerős villanymotor hajtja, kiegészítőként az akkumulátoros meghajtásún kívül a hatótávolság növeléséhez egy 1,2 literes Wankel-benzinmotort is beszereltek, így a mutatós verda elég messzire elporzik a pesti utakon, ha az aksi full fel van töltve és a benzintartály is csurig tele.
Az autó érdekessége, hogy infrasugárral vezérelhető fedélzeti számítógépe az önvezetést is lehetővé teszi. A vezető nélküli gépkocsik gyártásában jelenleg a Tesla és a Google a piacvezető.
Budapest Terasz és télikert
A jelen blog Pr-cikkek kihelyezésére specializálódott. Számos kifejezésre és kulcsszóra nézve releváns, például:
- Honlapajánló marketing alkalmazás
- link kihelyezése weboldalakra
- keresőoptimalizálás és linképítés működése a gyakorlatban
- helyezés javítása a keresőben
- Budapest közlekedésének megújítása
- nyílászáró télikertépítő és kármentő szerkezetet
A kiállítók a magyar újságírók kérdésére válaszolva elmondták, hogy további marketingszövegek írásában érdekeltek, mivel a Google támogatja a cikkek kihelyezését a fővárosi teraszokon és az online médiában. PR-cikk szól arról, hogy a zöld energia népszerűsítése zöldmarketing megoldás.